Acélkék és csokoládébarna

8. fejezet: Ősi regék

Cameron előbb a füvesbolt környékén vezetett végig. Elmondta, hogy mint általában minden nagyváros, ez is kisebb-nagyobb kerületekre tagolódik. Jasmine apró kereskedése csak egy volt a sok közül, ami elválasztotta a jómódú és szegény negyedeket. Ahogy minél beljebb haladtunk a város szíve, azaz a palota felé, annál kevesebb lakossal találkoztunk. Csend volt, még az óriási piacon is, ami a fellegvár előtt terült el, és ahol a gyerekek korcsolyáztak.
A gazdagabb körzetet végigjárva Cam' egyre inkább az építészetről beszélt, a családokról, a felmenőkről. Mondanom sem kell, olyan unalmas volt, mint egy fizika óra. Szerencsére hamar elértük a város szélét.
 Apropó, jobb, ha kiemelem a lényeget! Szóval, képzelj el egy olyan várost, ahol a házak lépcsőzetesen magasodnak, ahogy egyre közelebb érnek a palotához. Stratégiai szempontból építették így, de csak azt a részét, ahol a szegények éltek. Régen rengeteg háború folyt a kontinens ezen részéért, így több mint ezerféleképp alakították át. A végleges formáját ötszáz éve érte el, de akkor a kerületek lakói máshol éltek. Hogy az esetleges háború idején mentsék az aranyat és a város fennmaradásához szükséges javakat, ezért a jómódúak, akik a legutóbbi ostrom előtt még a mostani, szegény negyedben éltek, átköltöztek a végleges kerületükbe. A város másik felét mindig feláldozhatónak tartották, ezért történt ez a helycsere, hogyha újra a falaknál kéne várni az ellenséget, a betegek, öregek és nagy általánosságban a pórnép az ostromban odavesszen vagy íjászok, vagy kardforgatók által.
 A város egy gigászi tisztásra épült, ami alatt barlangrendszerek húzódnak, bár ezek felét már ellepte a talajvíz. A bánya bejárata közvetlen a palotakert legtávolabbi sarkában helyezkedik el, elég távol a szűkölködőbb kerülettől, megelőzve a lopásokat.
 A tisztást egy sűrű sövény veszi körbe, ezt a városalapítói ültették az erdőben ólálkodó vadállatokkal szemben. Mágiát szórtak rá, hogy a kitagadottak és elborult félszerzetté vált egykori lakosokat távol tartsák. Egyetlen helyen törik meg az összefüggő erdő és a sövény, még pedig egy széles folyónál, ami egyben az egyetlen kereskedelmi útvonal Seholországhoz közel s távol. Ez a folyó a Nívah, ami aztán alábukik a tisztáson, és vize megtölti a barlangokat.
Ugyan, Cameron nem mondta, de létezik egy másik törésvonal, ahol a vándorok szoktak járni. Ahogy körbejártuk lassan a várost, észrevettem egy részt, ahol a sövény nem volt olyan sűrű, mint máshol. Amikor rákérdeztem, Cam' azt mondta, hogy az lehetetlen, hogy a fal megtörjön máshol is a kereskedelmi útvonalon kívül, és amikor visszapillantottam, már nem volt sehol a rés.
 Lassan delelőre hágott a Nap, mire elértünk egy dombot. Erről Cameron eddig hallgatott. Megtorpantam, vegyes meglepettséggel és csodálattal néztem a dombtetőn terpeszkedő óriás tölgyet. A kérge olyan volt, akár a nyírfáé, juharlevelei aranysárgák és akkora, fényes makkok díszelegtek az ágain, mint az öklöm. A gyengéd szélben egészen olyan volt, mintha integetne.
– Cassy – kezdte Cameron büszkén csengő hanggal – engedd meg, hogy bemutassam az Ezeréves Tölgyet!
 Karöltve vezetett fel lassan a dombra, ami akkora volt, hogy átláthattam a Seholországot körbevevő, vaskos, meszelt falon. Cam' leterítette a Tölgy tövébe a fekete zakóját, majd leültünk és a fa törzsének dőltünk. Elővett a foltozott batyujából két szendvicsnek kinéző dolgot, majd az egyiket a kezembe nyomta, aztán komótosan elkezdte magába tömni a sajátját. Egy ideig bizalmatlanul méregettem az ebédem, majd lassan végignéztem az előttünk terpeszkedő városon.
 A palota fehér és kék márványán megtört a fény, szépen ívelő oromzataiba épített üveg szivárványszínben csillogott. Az alant elterülő kert ezer meg ezer virága vígan nyílt. Mintha ez a dimenzió meg sem érezné azt a rideg telet, ami az igazi világban tombol.
– Cameron.
– Hm? – Nézett rám a szendvicset majszolva.
– Miért pont én?
Letette a szendvicset, majd felnézett az aranyló levelekre.
– Nem tudom. – Felkelt, majd felhúzott magával, aztán letérdelt elém. – De itt megfogadom, hogy akármi is történjék, védelmezni foglak halálom pillanatáig. Azfennan krébín sobahret gah Mille Anni Quercu!
 A saját nyelvén fogadott hűséget, mégis értettem, amit mond. Idegen szavak voltak, mégis annyira ősiek, hogy együtt zengtem vele a fejemben, és néma ígéretet tettem, hogy nem élek vissza szolgálataival, hallgatok a tanácsaira és tanulok, míg Sedah el nem ragadja valamelyikünket.
 Ezután visszaültünk, sokáig hallgattunk. Végül nekiveselkedtem a szendvicsemnek, és kellemesen csalódtam. Kinézetére visszataszító, szinte már elmászó, kenyérszerű massza nem volt olyan rossz, mint vártam, sőt, ennél finomabbat még nem ettem.
Cameron halványan mosolyogva újra nekikezdett a történelem órának.
– Talán már rájöttél, hogy a Tölgy a legszentebb hely a határainkon belül. Mielőtt megkérdeznéd, miért, jobb, ha a legelején kezdem. Sok történet van, de mindnek egy a lényege, és ha nagyon leegyszerűsítem neked, elég annyit mondanom, hogy érintés. Nem, ez nem egyenlő a te világodban ismert képpel... Ez sokkal több annál! Még nem kezdtem bele a vallásba, hogy ne legyen sok egyszerre, de ha igazán megakarod érteni a Tölgyet, akkor elkerülhetetlen, hogy egy gyorstalpalót kapj.
 Több istent tisztelünk, de ezek közül is csak kettőben hiszünk igazán. Ez az Élet és a Halál... Vagyis Cassiopeia és Sedah. Ahol most ülünk, itt húzódott a határ. Az egész bolygót egy határvonal szelte ketté, és Cassiopeia minden nap eljött ide, hogy életet leheljen a halott földbe. Sedah eleinte nem nézte jó szemmel, mindig elüldözte, és sokáig harcolt ellene. Egyik nap Sedah azonban engedett. Eljött, amikor Cassiopeia is, és először szólította meg az Élet istennőjét. A szűkszavú szóváltásokból kompromisszum született, és a két isten egyre több időt töltött a határnál. Engedtek egymásnak, és a kezdetleges barátságuk egy tragikus szerelemmé nőtte ki magát. Egyik megbolondította a másikat és fordítva, míg a káosz el nem hatalmasodott felettük. Mondják, hogy az a szenvedélyes csók elég volt, hogy fattyuk szülessen. Cassiopeia elméje akkor tisztult meg, amikor Sedah minden eszközt bevetett, hogy elpusztítsa a fiút.
Az istennő elvette a fiú látását és közénk küldte, mikor már nem tudta tovább rejtegetni. Egyenlővé tette velünk és elbújtatta Sedah elől, majd háborúba vonult a Halál istene ellen. Cassiopeia elesett, de Sedaht börtönbe zárta. Utolsó erejéből börtönt kerített köré, sőt, néhányan úgy tartják, hogy saját magába zárta a Holdon. Amikor Új Hold születik, a börtön megerősödik újra, és újra.
 Senki nem számolt azzal, hogy Sedahnak lesz egy másik fia, a leghűségesebb alattvalójától. A parancsára Tempestatibus átküldte egy másik dimenzióba. A kötelék apa és fia között ugyan megtört, de kisebb információk átjuthatnak rajta. És az előjelek – nézett fel a Tölgyre – egy újabb háborút sugallnak mindenkinek, aki ismeri az ősi nyelvünk szavait.
– Akkor a Tölgy rosszul döntött, hogy engem választott – jegyeztem meg, majd keserű grimasszal felnéztem a lombokra.
Cameron hallgatott. A szemem sarkából láttam, hogy tiltakozni akar, de végül becsukta a száját és elkeseredetten támasztotta a fejét a törzsnek.