Sziluettek//MarvelxDC

4.

Author's note: 3000+ szó, úgyhogy egy kicsit hosszabb lélegzetvételű fejezet, de alig bírtam abbahagyni :D

3.

Az ominózus eset óta rengeteg alkalma volt arra, hogy csomó mindent megutáljon. Gyűlölte, hogy nem láthatta a nap fényét és nem érezhette a melegét a bőrén, hogy állandóan az idegtépő csendet kellett hallgatnia a szobájában, s ha ki is vitték onnan, akkor éles sikolyok, őrült nevetések és szigorú ordítások kerítették körbe másodpercek töredéke alatt. Hogy azt kellett csinálnia, amit mondanak, akkor amikor mondják, különben véresre verték, nem törődve azzal, hogy nővel van dolguk. A robbanás óta nem használhatta az erejét, ha mégis megpróbálkozott vele, abban a pillanatban egy átlagember számára halálos erősségű áramütést kapott, bár ennek kivitelezésének módjára még nem jött rá, de rajta volt a dolog kiküszöbölésén. És azt is utálta, hogy az őrök, úgy bánhattak vele, ahogy épp kedvük tartotta, s bár egyedül egyiknek se volt nagy szája, csoportosan már sokkal bátrabbaknak bizonyultak és nem tudta őket ignorálni, mivel olyan dolgokért tették őt felelősnek, amire nem emlékezhetett, köszönhetően a memóriája majdnem teljes kiürítésének, amiben profi munkát végzett az, aki vele tette. Persze ha meg is verték őt, arra vigyáztak, hogy túlságosan nagy sérülései ne legyenek, de egy-két törött borda bármikor elment. Valamiért értékesnek tartották őt, de olyat is suttogtak már a háta mögött, hogy aki őt birtokolja és irányítani tudja, az gyakorlatilag uralhatja a világot is. Amikor ezt hallotta, azonnal elhúzta a száját a birtoklás és irányítás szó miatt, de rá kellett jönni, hogy esetében igenis valósak ezek a dolgok. Őt pedig még könnyebb is volt irányítani, tekintve, hogy majdnem agymosottan nem voltak külső hatások, melyeknek eredményeként ellenszegülhetett volna. Csak azért küzdött minden ellen, ami körülvette, mert nem bírta elviselni a kínzó nyugalmat, ami napról napra egyre jobban fojtogatta, amíg nem kezdett el ez ellen tenni. S ha egy valamivel határozottan tisztában volt, az az, hogy idővel tényleg minden parancsot készségesen és az ellenszegülés gondolata nélkül fog elvégezni.

Viszont, ha volt dolog, amit a jelenlegi ismeretei alapján a legjobban gyűlöljön, az nem volt más, mint Rick Flag ezredes mogorva hangjára kelni. Ilyenkor legszívesebben azonnal széttépett volna valakit, de akár magával az ezredessel is beérte volna. Ha a férfi a Belle Reve-ben tartózkodott, egy alkalmat sem hagyott ki, hogy valamilyen módon teljesen felidegesítse a nőt, s kedvencei közé valóban a reggeli ébresztés tartozott.

- Ébresztő van álomszuszék! Hasadra süt a nap! – harsant fel a férfi hangja a beépített hangfalakon keresztül Eleonora szobájában, mire a nő szemei kipattantak, felült és azonnal a beépített üvegablakra meredt, melyen ugyan nem látott át, de tudta, hogy Flag ezredes vigyorogva áll a túloldalán. – Pontosabban csak sütne, ha lenne egy ablakod, de gondoltam azért megajándékozlak ezzel az információval. Legyél jó kislány és feltartott kezekkel fordulj a fal felé, ahogy tanultad!

Eleonora nem aludt jól, s bár ez mindig így volt, akkor kifejezetten fáradtnak és erőtlennek érezte magát, ezért úgy csinált, ahogy mondták neki, mivel semmi kedve nem volt ahhoz, hogy véresre veresse magát. Hallotta az ajtó nyílását és legalább hat ember toporgását tudta kivenni, majd érkezett a hetedik is, kimérten hozzásétálva. Érezte, ahogy egy fém karika öleli körbe a jobb csuklóját majd hátul a derekához húzzák mindkét kezét, és végül a bal csuklóját is bilincsbe fogták, aztán kattant a zár és elengedték őt. Lassan és kimérten fordult meg, majd a falnak dőlt s oldalra döntve a fejét Rickre mosolygott, amit a férfi csak egy még mogorvább ábrázattal jutalmazott.

- Ugye tudod, hogy egy ilyen szimpla bilincs vész esetén nem sokat ér – nevette el magát, ahogy belegondolt milyen könnyen elemeire bonthatná az anyagot.