Természetfeletti Lények, Állatok (BEFEJEZETT)

Vérfarkas/Farkasember

A farkasember vagy vérfarkas egy mitikus lény. Alapvetően két fajtája van. Az egyik minden teliholdkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Saját barátját vagy/és szerettét is képes megölni. Ilyenkor öntudatlan, önkontrollállatlan. Míg a másik fajta képviselői önszántukból is képesek alakot váltani, nem éreznek semmiféle késztetést teliholdkor a gyilkolásra.

Eredetileg görög a neve, a λυκάνθρωπος (lükanthroposz), a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A csehek ősi mitológiájában vlkodlak, a lengyeleknél wilkolak a neve; egyéb szláv elnevezései vukodlak, volkodlak, vurkolak, kudlak; a germánoknál werwolf (ógermán eredetű, emberfarkas jelentésű szó, ebből a mai angol werewolf); a románoknál priculici (innen jött a magyar prikulics szó) vagy a szláv névből származó vîrcolac. 

A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A vérfarkasokról szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a sámánizmusra hajlik vissza. Olyan területeken is találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember).

Az európai folklór szerint a vérfarkasok megkülönböztető jegyeket viselnek magukon emberi alakjukban is: ilyenek például az összenőtt szemöldök, a hegyes körmök, az imbolygó járás. Az egyik alapvető módszer hogy megállapítsák egy emberről hogy vérfarkas, hogy vágást ejtenek a testén, és a seb belsejében szőr látszódik. Egy orosz babona szerint a vérfarkasoknak emberi alakjukban sörte nő a nyelvük alatt. 

A vérfarkasok állati formájának megjelenése különféle hagyományokban eltérő, jellemzően nem különbözik az átlagos farkastól, bár a legtöbb monda szerint nincsen farkuk, és emberi szemekkel és hanggal bírnak. Visszatérve emberi alakjukba, gyenge, visszahúzódó, lelki fájdalomtól gyötört emberként dokumentálták. Sok vérfarkasról szóló írás a történelem folyamán, olyan embernek írta le őket, akik melankolikusak, krónikus depressziótól szenvednek, és keserűek az általuk elkövetett bűnök miatt.

Az általánosan elterjedt nézet a középkori Európában az volt hogy a vérfarkasok előszeretettel falták fel a frissen eltemetett holttesteket. Ez a nézet széles körben dokumentált, például a 19. századi Annales Medico-psychologiques kötetben is. A skandináv hagyományok szerint a vérfarkasok jellemzően öregasszonyok, méregtől csöpögő karmokkal, és bénító pillantással. A szerb mondák vukodlakjai évente összegyűlnek egy téli éjszakán, ahol közösen egy rituálé keretében levetik farkasbundájukat és a fákra akasztják, majd kölcsönösen elégetik egymás bundáját, ezzel szabadítva meg társukat az átoktól. A haiti mondák szerinti jé-rouge-ok az éjszaka közepén felriasztják a gyermekes anyákat és elkérik gyermeküket, melyre a félig kába nők néha igent mondanak. A mai, átlagos – általában fiatalok által ismert – vérfarkas kép, hogy az átalakulásnak több állomása van. Az első, hogy mikor dühös lesz vagy fél, emberi alakjában a szeme feltűnően, sárgásan "világít", szemfogai hosszabbak és élesebbek lesznek (néha a köröm is hegyes lesz). A teljes átalakuláskor az ember nem két lábon járó szörny lesz, hanem csak olyan akár egy szimpla farkas (néhol nagyobb). A vérfarkas bármikor át tud változni, de a telihold hatással van rá és akkor elkerülhetetlenül átváltozik.

A vérfarkassá válás jó néhány különböző módszerét írták le az idők folyamán. A legnépszerűbb hogy az embert megharapják, vagyis egy vérfarkas harapása által változik át. Egy másik, ha az ember meztelenre vetkőzik és egy farkasbundából készült övet teker a dereka köré. Néhány helyen egy farkas egész bundáját említik. Más esetekben a teljes bőrfelületet kell bekenni különféle mágikus kenőcsökkel. Esővizet inni egy állat lábnyomából, vagy egy korty egy elvarázsolt forrásból szintén hatékony módszerei az átváltozásnak.