3 Fejezet

19 0 0
                                    

Munka után mindketten igyekeztek haza, bebújtak az ágyba és reggelig kisem mozdultak onnan. Nagyon boldog napok voltak, Kim elfelejtette egy idöre a szüleit, csak Márk létezett számára. A telep ahol laknak egésznap csendes, néha lehet délután pár embert látni, akik a vásárlásból jönnek haza. Este amikor besötétedik, megélénkül a telep. Autók fékeznek, állnak meg a ház elött, emberek csendes beszélgetését lehet hallani. Kim már többször kérdezte hogy mi történik odakint, miért csak este élénkül meg a  telep. Márk csak a vállát vonogatta, ö nem tudja. Neki nem volt kedve ki szállni az ágyból, nem törödött vele többet. Egyik délután kicsit elöbb tudott eljönni a boltból, meglepetésére Márkot az ágyban találta. Megijedt, azt hitte hogy beteg. A fiú megnyugtatta hogy semmi baja. Nem volt ma dolgozni, felmondott, nincs kedve mindennap eljárni, kevés pénzért reggeltöl estig dolgozni. Jobbat talált ki, sok pénzt fognak keresni, ha ö  is úgy akarja - nyugtatta meg vidáman. Kim elsem tudta képzelni, hogy mivel tudnának ök sok pénzt keresni, de ez most nem érdekelte. Nem tettszik neki, hogy a fiú  nem beszélt róla, hogy fel akar mondani, de ha így van, akkor miért nem megy másik munkát keresni? Márk magához hívta az ágyba, bebújtak a takaró alá, és Kim hamarosan elfelejtette, miért is haragudott rá az elöbb. Majd késöbb folytatják a beszélgetésüket, ha már lecsillapították vágyaikat. Már teljesen besötétedett, mikor az éhség kiüzte öket az ágyból, az utóbbi napokban alig ettek valamit. Evés közben Márk megint elöhozta új ötletét, mivel lehet meggazdagodni.

-Kérdezted hogy mi történik odakint esténként, elmondom neked, de egyszerübb ha kinyitod az ajtót, és a saját szemeddel tapasztalod meg. -

Kim szót fogadott, már úgy is nagyon kiváncsi volt, hogy az egésznap csendes ház mitöl élénkül meg estére. Kinyitotta az ajtót, és amit látott az nem tetszett neki. Elöttük az úton nök állnak, nagyon kevés ruházat takarja testüket. Autók fékeznek le elöttük, és a nök beülnek, az autó elhajt velük valahová. Ennyi elég volt, becsapta az ajtót.

- Hova hoztál te engem, ez borzalmas, miért nem mondtad hogy ez milyen ház?- kérdezte felháborodattan.

- Ha rögtön megmondtam  volna, akkor nem lennél most itt velem, ezért nem jártunk el este, nem akartam hogy lássad.-

- És most? miért éppen most kell megtudnom?-

-Te is olyan szép lány vagy mint azok odakint, nem, sokkal sokkal szebb vagy náluk, sok sok pénzt tudnál keresni. Gondolkozzál el rajta.--

-Értem már, azt akarod hogy én is kiálljak az utcára és áruljam a testemet. Ha szeretnél engem akkor soha nem jutna eszedbe ilyen gondolat. Nagyon szomorú vagyok, én szeretlek téged, eddig te voltál az elsö ember az életemben akit szeretek es akiben megbízom. Ezért volt a nagy síetség hogy összeköltözzünk, pedig még alig ismertük egymást , elsöperctöl kezdve terved volt velem, felakartál használni undorító tervedhez, hogy munka nélkül is jól élhessél, általam. Ebböl semmi nem lesz, sajnálom. Most légyszíves ne beszélj többet, nem érdekel hogy mit akarsz még mondani, aludni akarok. Legszívesebben rögtön elmennék innen, de még nem tudok.-

Márk szót fogadott nem zaklatta tovább. Majd reggel folytatják. Elöször történt hogy hátat fordítottak egymásnak az ágyban. Kim persze nem tudott aludni. Nagyot csalódott a fiúban. Nem tudja mi történik vele, de az ötlet amit Márk javasolt neki nem megy ki a fejéböl. Undorító amit csinálnia kellene, undorító volt amit az apja tett vele, mégis túlélte. Sok pénzt akar ö is, mint Márk, egy jobb életet, amit most csinál abból soha nem fog meggazdagodni. Saját maga erejéböl akar elöre jutni, nem akar soha egy férfira sem rászorulni. Már tudja hogy nem fog nemet mondani, de ma még nem fogja neki megmondani, úgysem tudná itthagyni, most még nem tudja elképzeni az életét nélküle. Reggel nem ment el dolgozni, majd betelefonál a felmondás miatt, a maradék pénzért majd valamelyik nap bemegy, és egyúttal elbúcsúzik az öregektöl. Döntött, csinálja amit Márk akar töle, tudja hogy ez veszélyekkel jár, egy veszélyes élet áll elötte. A fiú majd kiugrott örömében a böréböl, amikor reggel igent mondott neki.

-Meglátod milyen jól fogunk élni, összegyüjtjük a pénzt, és ha már gazdagok leszünk  elmegyünk innen, és élünk normálisan, mint a többi emberek. Kim, hidd el én is szeretlek téged, amikor legelöször megláttalak, rögtön tudtam hogy veled akarok élni örökké, senki mással. -

-Nem hiszem el, de hagyjuk ezt most. Gondolom nem én vagyok az elsö akitöl ezt akarod. A lány aki elöttem itt lakott, ö is ezt csinálta?-

- Honnan veszed ezt? -

-A szekrényben találtam a trikójaid alatt, furcsa nöi ruhadarabokat, csak eddig nem akartam róla beszélni. Ha azt akarod hogy ezentúl együtt "dolgozzunk" akkor öszintének  kell lennünk egymással szemben. Megigéred?-

- Rendben. Elötted együtt éltem egy lánnyal, ö kereste a pénzt, kint az utcán. Belöle éltünk, de megelégelte ezt az életet, egyik éjszaka nem jött haza, eltünt, elvitte magával az összes pénzünket. Ezért kellet sürgösen munkát keresni hogy tudjam fizetni a lakbért, elmenni innen nem akartam, mert itt nagyon olcsón lehet élni. A malomban kaptam munkát, ez úgy három hónappal ezelött volt. Nem volt közbe egy barátnöm sem, és akkor jöttél Te, amikor megláttalak nem akartam hinni a szememnek, ilyen gyönyörü nöt még soha nem láttam. Reménykedtem hogy szóba állsz velem. Szerencsém volt, itt vagy velem, hidd el, akkor egy percre sem gondoltam arra, hogy az utcára küldjelek. A régi barátnöm nem jelentett számomra semmit, pénz kereseti forrás volt csak, együtt éltünk kényszerböl.-

-Ennyi elég, nem akarok többet hallani a múltadból. Beszélj róla, hogy történnek itt a dolgok-

-Elöször is, ma elmegyünk veszünk neked pár ruhanemüt, és egy táskát amit a válladon keresztbe tudsz rakni, akkorát amibe belefér a handy, papírzsebkendö, kulcs, gumi...A lányok csak sötétedéskor állnak ki a ház elé mint már láttad, a férfiak is csak akkor jönnek, nehogy valaki meglássa öket. Pedig erre nem jár idegen, ez egy zsák utca, a legvégén van egy nagy parkoló, ada mennek autóval, vagy pedig az erdöbe. Több út vezet be az erdöbe, a favágóknak volt valamikor, de már rég nem jönnek. Az aktus mindig az autóban zajlik. A lányok elöre kérik el a pénzt. Az összeget a lányok döntik el. Minnél márkásabb az autó, annál több pénzt lehet kérni. Mindenféle társadalmi rétegböl  jönnek férfiak, így egyszerübb nekik, nem látja öket senki. A nök nem beszélnek, nem árulnak el senkit. Mindegyik nönek van partnere, akik vigyáznak rájuk. Minden este felváltva járörözünk, eddig még nem történt semmi. Minden esetben használd a gumit, különleges kívánságok teljesítését Te döntöd el, ilyenkor még több pénzt kérhetsz.

- Azt mondtad hogy az autóban csinálják, de hát ott parkolnak egymás közelében, látják egymást- kérdezte elképedve

- Senki sem törödik a másikkal, senki nem figyeli mit csinálnak a többiek. A nök nagyon titoktartóak, és nem sokat beszélnek egymással. Itt ha valami történne soha senki nem árulná el.-

Kim sóhajtott egy nagyot. Nincs visszaút. Már ma este ki áll az utcára.

KimWhere stories live. Discover now