Kim

10 Fejezet

Este 8 óráig kell még türelmesen várniuk, addigra teljesen besötétedik, az emberek a televízió elött ülnek majd, ami teljesen leköti figyelmüket, ezt teszik minden este a nevelöszülei is, ilyenkor nem létezik számukra a külvilág. Teri szendvicsét rágcsálta, biztatta Kimet is hogy egyen. Kim nem tud enni, nincs étvágya, amire most készül elvette étvágyát, egy falat sem menne le a torkán.

-Teri ha befejezted az evést, pakolj össze, mindjárt indulunk.-

- Kész vagyok, én is bemehetek veled? kiváncsi vagyok a szüleidre.-

- Nem - most nem, majd egy más alkalommal. Légyszíves maradj bent az autóban, amíg nem jövök, semmi láb tornáztatás, nincs pisilés sem, rendben ?-

- Rendben, az autóban várok rád, remélem nem tart sokáig, félek  egyedül.-

- Itt nem kell félned, síetni fogok, vedd ki a kesztyütartóból a pisztolyomat.-

-Minek kell az most neked?- nézett rá gyanakodva a lány

-Ezentúl mindíg magamnál fogom tartani.- ennyi volt a válasz.

Pár méterrel a ház elött leparkolt, fegyverét a nadrágja hátsózsebébe dugta, blúzát ráigazította, nem látszott belöle semmi. Nagyott sóhajtva, elindult régi, útált otthona felé. Természetesen a televízió bevan kapcsolva, látja a kékesen villogó fényeket, a rollók még nincsenek leengedve, csak a sötétítö függönyt húzták össze. Reméli, hogy jó nagy hangeröre van beállitva, mindíg teljes hangerön hallgatták, úgy szerették, pedig egyik sem nagyothalló. Hányszor kellet átkopognia a falon, hogy vegyék hallkabbra, nagyon ritkán teljesítették a kérését. Bekopogott, apja nyitott ajtót, válla fölött, lábújhegyre kellett állnia, belátott a nappaliba, ahol anyja kedvenc fotelja áll, most is ott ül benne, inkább fekszik, óriás teste kitöltötte, a jó nagyra méretezett fotelt. Szemét nem vette le a képernyöröl. Apja túl nagy örömöt nem mutatott, hogy szeretett lánya visszatért. - Nézd csak - szólt  a feleségéhez - ki van itt. Az asszony kényszeredetten Kim felé fordította tekintetét.- aha...jobb ha visszaméssz oda ahonnét jöttél - és már fordult is vissza, csak a fejét tudta mozgatni, teste mozdulatlan maradt. Igaza van anyádnak nem érdemled meg hogy visszafogadjunk, itt hagytál minket szó nélkül.

-Kim nem számított másfajta fogadtatásra, hátra nyúlt a zsebébe, pisztolyát apjára szegezte, aki még mindíg szemben állt vele. Lött, apja megtántorodott, de még nem esett el, nagyon erös, és nem volt valami jó találat, mégegyszer meghúzta a ravaszt, apja összerogyott, elöbb egy kicsit remegett a keze, ezért csak a vállát érte a lövés. Anyja rémülten nézett rá, felállni nem tudott, nála ez nem megy könnyen, mindíg apja segítette ki a székböl. Mielött kinyitotta volna a száját,  Kim lövése belefojtotta a szót. Feje lehanyatlott mellkasára, pár furcsa hörgö hangott hallott még töle, ö jó célpont volt, nem volt nehéz  hatalmas testébe beletalálni. Mindkettö halott volt. Remélhetöleg nem hallottak a szomszédok semmit, a televízió jó hangosan szól, mint gondolta. Tudja hol tartják a pénzt, papírokat. Gyorsan felkapott a konyhából egy szatyrot, a fiókból kivette a pénzt, jó sokat spóroltak össze - szerencsére -  meglopja öket, de már úgyse érnek vele semmit. Pénzt a papírokkal, fotókkal - egyet se hagyott itt magáról - együtt,  bedobálta a szatyorba, mégegyszer meggyözödött róla hogy halottak - e, egyik sem lélegzett már. A televíziót kikapcsolta , és elhagyta a házat, örökre. - megérdemeltétek - morogta magában. Átadta Terinek a szatyrot és a pisztolyt, kérte hogy tegye vissza a helyére, a csomagot pedig tegye a hátizsákjába. A hátizsákok mindíg kéznél vannak, a hátsóülésen hevernek.

-Ez meleg.. Kim... a pisztoly meleg...használtad?mit tettél?..csak nem...?

-Teri most jobb ha hallgatsz, kösd be magad, indulunk, légyszíves ne szólj hozzám egy darabig és ne is kérdez, rendben?- hangja szigorú,parancsoló. A lány összehúza magát az ülésben. Kim egésztestében remegett, most jön ki rajta az egésznapos izgalom. Remélhetöleg tud vezetni, el kellmenni innen, minnél messzebbre. Kihajtott a sztrádára. 

-Kim...  Kim..rossz irányba megyünk, csak nem vissza akarsz menni San Franciscóba!?-kérdezte Teri ijedten.

-Nem, nem oda megyünk.-majd késöbb elmondom, hogy mi a tervem, de most hagyjál. A vezetés úgy láttszik nyugtató hatással van rá, egyelöre nem kell megállniuk, tud koncentrálni, kezei lassan magnyugszanak. Megérdemelték... megérdemelték...hajtogatta magában. Remélhetöleg nem hallja soha többé az útálatos mondatot ..." gyere a papához...gyere még közelebb" - miért csinálta ezt velem, milyen jogon? és a felesége... mindenröl tudott, mennyi fájdalommal eltöltött napokat éltem át.- Teste lelke fájt, sírt minden éjszaka...-megérdemelték mondogatta magában újra és újra.... Teri összehúzta magát olyan kicsire, amekkorára csak bírt, nem mert megszólalni, Kim olyan furcsán viselkedik, és magában beszél, jobbnak látta ha megvárja, amíg Kim kezdi el a beszélgetést. Így is lett.

-Kérdezz- fordult Teri hozzá - mindenre válaszolok -

- Ugye nem ölted meg öket?.. mond hogy nem..- hangja remegett.

-De, mind a kettöt lelöttem, halottak. -

- Megölted a szüleidet, uramisten ök mit tettek neked?-

- Nem a szüleim.-

- Nem értem...akkor kiket öltél meg?-

-Nevelöszüleim voltak, örökbe fogadtak egyéves koromban. Vérszerinti szüleimet nem ismerem, meghaltak rég.-

A lány kissé megkönnyebbült. Hátra dölt ülésében, és a homlokát masszírozta, hirtelen nagyon megfájult a feje.

-De miért?.. miért ölted meg öket? ...-

-18.dik születésnapomon modták meg, hogy egy éves voltam, amikor vérszerinti szüleim meghaltak, autóbalesetben. Nekik nem lehetett gyerekük, örökbe fogadtak engem. Egyszerüen elhalgatták elölem az igazságot, 18 éven át.-

-Ezért ölted meg öket?- kérdezte csodálkozva Teri

-Nem, dehogyis...ezért nem öltem volna meg öket... A nevelöapám éveken át, minden este, majdnem minden este, bejött a szobámba és megeröszakolt. !12 éves voltam akkor. Nevelöanyám tudta, de nem tett semmit ellene. Ne kérdezd miért türtem, miért nem mondtam el senkinek. Féltem, féltem apámtól, féltettem anyámat, a saját életemet, apám mindíg fenyegetett, ha merek szólni valakinek, akkor megfojt, anyámat is, én elhittem hogy megöl minket. Most eljött az idö hogy bosszút álljak, megérdemelték sorsukat. Többet nem akarok róluk beszélni. -

- Meg, megérdemelték, jól tetted Kim. Nagyon sajnálom, neked még rosszabb gyerekkorod volt, mint nekem. Tudsz valamit a szüleidröl?-

-Nem, van pár irat nálam, ök adták a születésnapomon, de még nem néztem át, lehet hogy nem is fogom soha.-

-Nem vagy kiváncsi rájuk?- hogy néztek ki, mi volt a foglalkozásuk? lehet hogy fotó is van róluk az iratok között.-

- Amikor megkaptam a papírokat, akkor még kiváncsi voltam, de mégsem volt bátorságom belenézni, nem tudom miért nem, talán valamikor, ha nyugodtabb lesz az életünk  elöveszem.-

-Kim  öszintén, hiszel benne hogy valamikor még jó életünk lesz?-

-Sajnos nem.-

-Én sem, de nem baj.-

-Sajnálom Teri, szívböl sajnálom, hogy miattam ilyen helyzetbe kerültél. Nem így akartam, más terveim voltak az életemmel kapcsolatban,  neked pedig ...csak segíteni akartam...-

-Biztos mondtam már, hogy nem bántam meg, hogy veled maradtam, akartam hogy meghaljon az a piszok alak, köszönöm hogy megszabadítottál töle...szabad még valamit kérdeznem?-

-Igen.-

-Amikor visszajöttél a házból nagyon ideges voltál, láttam hogy kezeid reszketnek, ezt azért, nem volt olyan könnyü végre hajtani mint a férfiaknál, ugye?-

- Ugyanolyan könnyen ment  mint a többieknél, - nem teljesen az igazat mondta - csak azért voltam ideges, mert féltem hogy valaki megláthat, nem ma határoztam el, hogy megbüntetem öket, volt idöm gondolkozni róla, és amikor újra megláttam öket, elöjött minden, minden rossz, amit átéltem miattuk... Utolsó kérdés megválaszolva, ezt a témát zárjuk le, kérlek. Mindjárt megérkezünk az elsö útbaesö motelhez, fáradt vagyok , nem tudok tovább vezetni. Ott majd megbeszéljük a továbbiakat.

-