6 Fejezet

10 0 0
                                    

Fáradtan, de ma éjszaka is kiállt az utcára, egy kicsit késöbb mint szokott, szükségük van a pénzre, sok- sok pénz kell, az új élet elindításához. A mellette lévö hely üres, a fiatallányt már elvitte egy szerelemre éhes férfi. Még ma megpróbálja megszólítani, reméli sikerrel fog járni. Kiváncsi hogy került ide, és miért sír, majdnem minden éjszaka, amikor egy autó pontosan 11kor leparkol elötte, könnyes szemekkel beül, és elhajtanak az erdö irányába. Ma este nem történt semmi különös, szerencsére  egy perverz alak se jött erre felé. Sajnos a lánnyal elkerülték egymást, nappal még soha nem látta, de holnap megvárja, addig nem száll be egy  autóba se.  Másnap délután, utoljára, mégegyszer, buszra szálltak, pár óra múlva már a saját autójával mennek haza, de egy kis probléma van, a vizsga óta nem vezetett autót, reméli hogy nem felejtette el, Márk azt mondta, azt nem lehet elfelejteni. Egész délután a gyakorlással fog eltelni, mindenképpen ö akarja hazavezetni az autót. Tim betartotta a szavát, mire odeértek az autó már kint állt az úton, frissen lemosva, papírok a vezetöülésen hevertek. A pisztolyt még nem kapták meg, mert Tim mégegyszer gyakorolni akart vele, mielött végleg átadja. Ma üres konzervdobozokra lövöldöztek, csörömpölve repültek szanaszét, ez azt jelentette hogy mindíg célba talált, nagy zajt csináltak, de nem jár erre senki. Tim megkérdezte hogy nem kell e nekik, nagyobb, komolyabb fegyver, mindenfélét betud szerezni, csak szóljanak. Megköszönték ajánlatát, de ez a kicsi elég lesz, nem készülnek háborúra . Szivélyesen elbúcsúztak egymástól- remélem nem találkozunk többet- gondolta magában Kim. Lövésgyakorlat megtörtént, most következik az autó vezetés. Elöször, párszor lefulasztotta a motort, de lassan belejött, szerencsére Márk türelmes volt hozzá. Csodálatos élmény volt autót vezetni, a saját autóját, szabadnak érezte magát egy rövid ideig. Nem is akart hazamenni, vezetni akart még, menni- menni, órákon át, napokon át, sehol megnem állni. Sajnos nem lehet, munkája  várja, a nem szívesen végzett munkája. Az autót beparkolta a ház mögé, a lakóknak fenn tartott parkolóba, övén kívül csak kettö autó állt ott, a lakók nem költik a pénzt ilyen luxus dologra, amikor van busz is. A pisztolyt betette a táskájába, ezentúl mindíg ott lesz a helye, felvette munkaruháját, táskáját keresztbe akasztotta a vállán, hogy kezei szabadok legyenek, és nagyot sóhajtva, mint minden este kilépett az ajtón. Ma korábban, mint máskor, a szomszédja is már elfoglalta a helyét, lehajtott fejjel, egykedvüen várakozott. Itt az alkalom a megismerkedésre. Most jobban megfigyelhette, sovány, barna  haja egész rövidre van vágva, szép kilányos arca van, ha normális hétköznapi ruhát hordana, azt lehetne hinni hogy egy kamaszlány, valószínü hogy nem régen kerülhetett ki ebböl a korból. Szemei karikásak, kezei remegnek az idegességtöl. Kim bemutatkozott, a lány is megmondta a nevét, alig hallotta, hallkan beszélt, szemeit idegesen forgatta , alig mert Kimre nézni.

- Ne törödj a lányokkal, nem figyelnek ránk, és én nem mondom el a barátodnak hogy beszéltél velem. Ha jól hallottam Terinek hívnak, hány éves vagy?-

-17 , de ha kérdezik azt mondom hogy 20-

-Ne félj, itt teljesen mindegy ki-kicsoda, hány éves, mindenki a maga dolgával van elfoglalva. Köszönöm hogy szóbaállsz velem, és hogy öszinte vagy hozzám. Szeretném tudni  hogy miért sírsz, majdnem minden este  kisírt szemekkel látlak. Nincs sok idönk, mindjárt jönnek a férfiak, kérlek mond el mi történik veled, szeretnék segíteni rajtad, ha tudok.-

Teri nem nézett rá, szemei a cipöje orrára meredtek. Kim észrevette hogy a kezei mégjobban remegnek, nagyon ideges lett, hogy ez a téma szóba jött, de beszélni akart, elkell mondania, nem bírja tovább magába fojtani, barátjának hiába mondaná, öt csak a pénz érdekli. Mindíg azt mondja, hogy a kurváknak mindent elkell viselniük.

- Lekell venni minden ruhadarabot magamról- kezdte el, halkan, gépiesen, még mindíg a cipöje orrát vizsgálva - a támlát leengedi, mozdulatlanul kell feküdnöm, ö nem vetközik le, a nadrágját sem gombolja ki, izzadt kezeivel végig simogatja minden testrészemet, amikor kész, figyelmeztet hogy feküdjek nyugodtan, ne merjek mozogni, most masszírozni fog. Leveszi a nadrágszíját, ketté hajtja, és üti vele a talpamat, nem túl erösek az ütések, de mégis fájdalmat okoznak, halad végig a lábszáramtól a mellemig, fáj, nem merek kiabálni, ha megmoccanok csipkedi a melleimet, mellbimbójaimat, ez nagyon fáldalmas,  a melleimtöl  folytatja lefelé, vissza a talpamig, amikor ismét a talpamnál jár, kigombolja nadrágját és kielégíti saját magát. Néha, szíja többször is végig járja testemet, le -föl , talpamtól a mellemig, gondosan, nem hagy ki egy centimétert sem. Mindenütt kék zöld foltok vannak rajtam. Lehet hogy nem vagyok normális hogy nem teszek ellene semmit, nem tudom, de nehogy azt hidd hogy élvezem az ütéseket és azért türüm el, nem -nem...-

KimWhere stories live. Discover now