Antiszociális személyiségzavar.
Így mondják kedvesen, szociophata.
Yugyeom egy kis városban él, ahol nem történik semmi. Magának való, szomorú srác. Egy nap, megunja a tétlenséget, és úgy dönt, megteszi az első lépést a egy jobb hely felé. De mi le...
Ahogy leszálltam a vonatról, nem tudtam mit tegyek. Elhagytam az otthonom, és nem térhetek vissza soha többet, nem mintha akarnék. Megálltam a kijelző alatt, és vártam. Nem tudom mire, vagy kire, leginkább a csodára. Magamba szippantottam a város illatát, és éreztem, hogy itt a helyem. Amikor már kezdtem unatkozni, odamentem egy szintén tanácstalanul ácsorgó sráchoz, és megszólítottam. -Öhm... szia! Yugyeom vagyok... tudnál segíteni?-kérdeztem totál zavarodottan,mert nem tudtam hogy kérjem meg, hogy segísen otthont találnom. -Szia. Baemin vagyok, de szólíts nyugodtan Bambamnek. Miben segítsek? -Elszöktem otthonról, és nincs hova menjek...-néztem rá szomorúan, elővéve a legnagyobb bociszemeim.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Hát ami azt illeti, nekem is szükségem lenne segítségre. Nem tudom egyedül fizetni a lakbért, de ha felezünk akkor mindketten jól járnánk.-mondta és elmosolyodott. -De... nekem nincs munkám... -A kávézóban ahol dolgozok, mindig van felvétel. Majd besegítesz. -Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy nem ismersz, segítesz nekem.- mondtam hálásan. Ha ilyen jól színészkedek, soha nem jön rá, hogy csak megjátszom magam. Ez a srác, naiv... túl naiv. Mi az hogy csak úgy befogad, holott nem is tudja ki vagyok? Vagy hülye ez a srác, vagy tud valamit amit én nem.
*********************************
Egy hónapja élek Bambammel egy házban. Nem rossz a környék, esténként a kávézóban lenyomott műszak után megiszunk valamit, aztán haza megyünk. Végre megtaláltam azt, amire vágytam eddig. Rendszer van az életemben, minden napom kiegyensúlyozott, és izgalmas. Bambam rendes velem, szokott viccelődni, és rengeteget beszél. Nem zavar, mert nagyon aranyos mikor beleéli magát egy történetbe, és olykor őszintén tudok mosolyogni rajta. Már ő is megszokta, hogy nem beszélek sokat, csak néha, mikor rámjön. Őt meg ez nem zavarja, hisz nagyon szeret beszélni. Tökéletesen teltek a napjaink, amíg el nem olvastam egy kiírást a mentálisan betegekről.
Valami hülye idióta Istent játszik. De lehet igaza van, ahoy mindenki másnak akivel eddig megosztottam a titkom. Mi van, ha szeretem Bambamet, de nem tudok mit kezdeni vele? Mi van ha az érzéseim ellenére bántani fogom őt, és észre sem veszem? Ha ez megtörténik, és rájövök rosszat tettem, tényleg nem fogok megbánást érezni? Soha nem éreztem mondjuk, de hallottam, hogy rossz dolog. De egyáltalán mi az, hogy rossz? Ez egy szó, ami sokszor mondtak már nekem. Tudom mit jelent hogy rossz. Egy olyan dolog, amivel ártasz magadnak, vagy másnak. De nem tudom ez mit foglal magába. Lehet, hogy nem volt minden jó amit tettem az eddigi életemben...? Minek számít az, ha megütök valakit? Lehet hogy rossz, de nekem akkor jó volt... szóval magamnak nem ártottam. És másnak?
Sziasztok! Egy vagy két naponként jelentkezek majd egy ilyen kis szösszenettel😄 Ha tetszett, hagyjatok nyomokat! Love ya: Lillacicca
