Sick_ It Hurts

Ez most komoly?

-Ha te sem akarsz ott maradni, miért nem költözöl ide?- mondom ki kerek perec mit gondolok, ő pedig széles mosolyra húzza a száját.
-De jó hogy ezt mondtad! Ugyanis, már találtam albérletet.- mondta vigyorogva, az én komolyan semmirekellő bátyám.
-Öhm... és munkát is?- kérdeztem, mert nem nagyon akaródzott vele töltenem napjaim. Az ember udvariasságból felajánl valamit, és még félreértik.
-Részben miattad, részben a munka miatt jöttem ebbe a kávézóba.

Yugyeom POV:

-Tényleg?-kérdezem lefagyva, ő pedig elröhögi magát. Mit nevet?
-Dehogy te hülye viccelek!-nyugtatgat, és hangosan nevet a poénján. Hatalmas szikla esik le a szívemről, hiába mondják páran, hogy nincsen.
-Ha. Ha. Ha. Nagggyon vicces.-válaszolom gúnyosan, bár belül ujjongok, mert a családom és én, soha nem jöttünk ki jól, majd a pultnak támaszkodom a könyökömmel.
-Láttad volna az arcodat! Mint aki kísértetet látott! Megnyugtatlak, csak két hétre jöttem látogatóba.-mondta még mindig kuncogva. Csak azt nem értem mi ilyen kurva vicces. Egy idióta a bátyám az biztos. Vissza sem szólhattam, mert Bambam odalépett mellém, és átkarolt.
-Sziasztok...Yugyeom, légyszi vedd fel a hatos asztal rendelését.-kér meg "kicsit sem feltűnően" a távozásra, majd közel hajolva az arcomhoz, gyengéd puszit lehel az orromra. Belepirulok amikor ilyen aranyos, hogy legszívesebben megzabálná az ember. Ő az egyetlen aki eddig ilyen érzéseket váltott ki belőlem.

Bambam POV:

Közbe kellett lépjek. Ahogy Gyeomie hátatfordít, az arcom mást tükröz. Gyakoroltam, ez a nézés elég ilyesztő és komor ahhoz, hogy bárki is ez, tudja, én leszek a rémálma ha nem hagyja békén, -ha nevezhezem így- a pasim.
-Mit akarsz?-kérdezi flegmán. Undorodom az ilyen nem törődöm emberektől, akik szinte már olyan lazák, hogy ha picit is lazábbak lennének, összeesnének.
-Te mit akartál Yugyeomtól?-kérdezem ugyanolyan ellenségesen, hogy lássa rajtam, nem ilyedek meg egy kis harctól. Yugyeom-ahh az enyém.
-A bátyja vagyok. Tőlem nem kell ilyet kérdezned. De te, tudtommal nem a bátyja vagy.-hopsz, lehet valamit félreértettem?
-Szóval nem felszedni akartad?-nézek rá megkönyebbülve, és hangosan kifújom a levegőt a számon.
-Nem, fúúúj! De akkor ti most jártok?-kérdezi, és valami kislányos fény csillan a szemében. Lehet rosszul ítéltem meg... nagyon aranyos ez a srác. De nem annyira, és nem úgy cuki, mint az én Gyeomiem.
-Nem tudom mi van köztünk. De valami olyasmi.-ahogy kimondtam ezt a mondatot, a nyakamba ugrott, én pedig hogyha nem lett volna ott a pult, akkor nagyon hamar a földre huppantam volna a súlya alatt.
-Nagyon hatásos az ilyesztő arcod! És közben annyira aranyos tőled, hogy így kisajátítod a Kimet. (szerk.: aki nem tudná, Yugyeom családneve Kim. Bár asszem valaki már ordította a teljes nevét... nem emlékszem, mindegy)
-Kisajátítom? Nem is!-csattanok fel, de ő csak mosolyog.
-Hát... ez a féltékenységi jelenet nem volt éppen visszafogott. A szemeddel körülbelül három mondat alatt tízszer öltél meg...-mondja kedvesen mosolyogva kirohanásaimon. Hogy a faszba ilyen nyugodt?
-Jól van be lehet fogni. Visszamegyek melózni, te ülj le, és szólj ha kérsz valamit.- mondom neki, és elindulnék, de megfogja a vállam.
-Nem mehetnék fel hozzátok? Itt van minden bőröndöm. És nincs hova mennem.-néz rám elveszett kiscica szemekkel. Jesszus, a Kim család második tagja győz meg ezzel a cukiskodással. Ha még kiderül, hogy van még egy tesójuk, és őt is be kell fogadni, holott egyedül az első Kim felnőtt-babának örültem, a falra mászok. Tudom, hogy néha bunkó vagyok, de nem tehetek arról, hogy van egy kicsi albérletem, ahol maximum ketten férnek el, és még ketten is picit zsúfolt. Végül a hosszas elmélkedésből visszarántom magam a jelenbe, és bólintok egyet. Odadobom a kulcsot, ezután még visszafordulva mondom hogy a cím ott van a kulcstartón, majd befordulok a kicsi, fehércsempével körberakott, tipikus étterem szagú konyhánkba. Nem tudom mit gondoljak erről a srácról. Utólag eszembe jut, hogy meg sem kérdeztem a nevét... hát, majd csak kiderül. Miközben gondolkodom, hogy mi tévő legyek, gondosan teszem a helyükre a mosogató gépből a száraz, és citromos mosogatószer illatú fehér edényeket. Mikor végeztem, felülök az egyik ablakpárkányra, és körbe pillantok az olyan régóta ismerős helyen, mely tele van emlékekkel.

Lassan már két hónapja

Yugyeom amint belép ide, kis fintor jelenik meg az arcán, majd kétségbeesetten rámnéz. Nem értem ezt az embert. De mint mindenkit, őt is meg akarom fejteni, és meg akarom érteni.

Egy hónapja

Először járok itt, mióta elmondta, hogy beteg. Most mégjobban azt akarom, hogy megérthessem. Jó emberismerőnek tartom magam, de az ő reakciói kiszámíthatatlanok, és az érzelmei is ingadoznak. Mintha most lenne tinédzser csak. Kutat a tekintetével, de ezt követő csalódott tekintete azt sugallja nem talál választ kérdéseire. Lehet még ő sem érti önmagát.

Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt a másik rész is, és bár a végére ez is depresszív lett, próbálok a fici meghatározó hangulata ellenére is egy kis izgalmat csempészni az érzelmek fejtegetése közé.😂 Bocsánat hogy depis a sztori, de általában a hangulatom határozza meg merre viszi a szél a ficim😂😂😂
Ha tetszett hagyjatok nyomokat!
Love ya all: Lilla😜