Sick_ It Hurts

Segíts

El kéne mondanom Bambamnek...
De lehet nem segítene. Elkapott ez a fura érzés, hogy lehet nem fog segíteni, és kiutál az otthonából, mert nem fogad el. De nem tudom azonosítani ezt az érzést... el mondom neki.
-Khm...Baemin?-kérdezem bizonytalanul. Ekkor leállítja a sorozatot amit épp néz, és felém fordul.
-Mondd. Kíváncsi vagyok mi olyan fontos ami miatt megszólalsz Gyeomie.-becézget kedvesen, és tudom hogy nem sértésnek szánja, hiszen közben nagyon aranyosan mosolyog, mellém ül a kanapéra, és átölel.
-Hát az a helyzet, hogy én beteg vagyok.-mikor ilyedten néz, gyorsabban kezdek beszélni
-Nem olyan beteg, de attól még rossz ez is. Én egy olyan betegséggel küzdök, ami velem született, és valószínűleg addig tart míg meg nem halok. Antiszociális személyiség zavarban szenvedek, másnéven szociophata vagyok, ami annyit jelent, hogy nem érzek empátiát, körülbelül semmilyen érzelmem nincsen, csak pár. Mindenki azt mondta képtelen vagyok kötődni, vagy szeretni.-mondtam lesütött szemmel.
-Én hiszem, hogy tudsz.-mondta nekem, és még szorosabban karolt át bal kezével.
-Miért vagy ebben ilyen biztos?- néztem rá felvont szemöldökkel.
-El akarsz menni innen?-válaszolt kérdéssel a kérdésre.
-Hát...ha el kéne menjek...-kezdek ködösíteni, de nem működik.
-Válaszolj a kérdésre Kim Yugyeom!-szól rám keményen. Na de honnan tudja a családnevem?
-Nem tudom hiányozna e ez a hely. Nem mennék el innen, de ha el kéne, nem lennék szomorú.- mondom ki őszintén.
-Rendben.-mondja szomorúan.
-És mi van velem? Miattam maradnál? Válaszolj őszintén.-elfordítja a tekintetét, de hallom hangján mindjárt sírni fog.
-Bamie... tudnod kell, hogy még a saját szüleimért sem tudtam maradni egy olyan helyen ahol nem akartam...-ekkor kicsordul egy könycsepp kis szeméből, majd még egy, és így tovább.
-De ide figyelj!-fordítom arcát felém az állánál fogva- ha szeretnéd, addig maradok ameddig el nem küldessz.
-Yugyeom. Te képes vagy szeretetre, csak nem hiszed el, mert azt mondták neked, hogy nem vagy az. De tudsz szeretni. És ezt bebizonyítom neked.- mondja egyre határozottabb hangon, majd egyre közelebb jön az arcomhoz. Ajkai enyémekhez simulnak, és mozogni kezdenek. Mit csinál? Mit akar én mit csináljak?
Hasonlóan mozgatni kezdem a számat szinkronban övéivel, és becsukom szemeimet, mert ő is ezt teszi. Ettől most éreznem kéne valamit? Csak azt érzem, ő szeret engem. Ha szeret, akkor megpróbálom viszont szeretni. Nem hiszem, hogy megtudom tenni ezt, de ha valakibe, belé leszek szerelmes. Bár ne lenne ilyen nehéz. Tettetnem kell, színészkednem, és a legrosszabb,hogy tudom, ettől  a bűntudatnak mardosnia kellene. Elválik ajkaimtól, és elmosolyodik.
-Szeretlek Gyeomie.-suttogja kedvesen.- de nem baj ha te még nem állsz készen. Csak akkor mondd ki, ha tényleg így érzel.
-Bambam...már van ki hiányozzon ha elmennék.-mondom nehezen formálva szavakat, a túl sok gondolat miatt a fejemben. Talán ha elkezdek úgy gondolni rá mint pasimra, könnyebben belészeretek Bambambe. De addig is, jó színész vagyok.

Sziasztooook!
Na egy pöppet késtem, de megvan az új rész. Ha tetszett, hagyjatok nyomokat😄
Love ya: Lillacicca