Sick_ It Hurts

Prológus

Csönd van. Idegtépő ez a hely. Nem véletlenül utálom teljes szívemből az egész kis várost, az embereket, még a családommal sem találom meg a közös hangot. Csak párszor jártam a városban, de érzem, hogy oda tartozok. Mikor pici voltam, elvittek a városba nyaranként a nagybátyámhoz. De mikor hazaértem, és azt kérdezték szeretem-e a nagybátyám, és azt válaszoltam, én a várost szeretem, tágra nyílt szemmel néztek rám. Máig nem tudom mi rosszat mondtam, vagy tettem, de többet nem engedtek a elmenni, és egy pasashoz kezdtek el járatni, akiről akkor még nem tudtam, de pszihológus volt. Azt is tudom mit mondott a szüleimnek. Hogy nem vagyok képes a szeretetre. Nem tudom behatárolni a szeretet fogalmát, nincs jelentése számomra, és nincsenek olyan érzéseim, amilyen egy átlag embernek kellene, hogy legyen...Volt rá egy szó... azt hiszem szociophatának hívnak. De egyszer, amikor kisiskolás koromban így neveztek, megütöttem egy gyereket. Nem mondom hogy jó érzés volt, mert nem éreztem semmilyennek. Aztán mégegyszer megütöttem. Ez már kifejezetten tetszett. Bizsergett a kezem, és többet akartam. De valaki lefogott, és hiába vergődtem, nem engedtek el. Hívták a szüleim, akik azt mondták ez nem helyes... de én nem tudtam... egész életemben meg kellett figyelnem az embereket, hogy elkerüljem azt ami rossz. Senki nem mondta meg nekem, hogy a verekedés rossz, vagy hogy a hazugság az bűn... ami nekik alap volt egy idő után, azt nekem újra és újra megkellett tanulnom, mert nem éreztem hogy helytelen. Kellett volna tanulnom. Csakhogy én nem akartam helyesen cselekedni, én azt akartam cselekedni ami jó nekem. Még aznap összepakoltam, és felültem egy vonatra, ami egy nagyváros felé tartott.

Hello!
Meg is jelent egy új könyvem...most csak úgy jött ez a rész, de lesz folyti mindenképp. Ha tetszett, hagyjatok nyomokat.
Love ya: Lilla