Dallamok útján

1.fejezet

Christopher szemszöge

Augusztus 31. este

Megszámolhatatlanul sokszor akartak meghívni egy italra, de két megfelelő okom is volt a visszautasításra. Az egyik: másnap, azaz szeptember 1.-jén kezdődött az iskola és rohadtul nem akartam aznap, másnapos fejjel „haldokolni" az iskolában. A másik: én voltam a sofőr.
Ez éppen elég indok volt mindenki számára, aki itallal közelített felém a nyárzáró buli kellős közepén.
Szívás, de nem tudtam mit kezdeni. Az igazat megvallva, nem volt kedvem lerészegedni és másnap az anyám kiabálását hallgatni, hogy én csak inni vagyok képes.
Nagyon sok kellemetlenségtől megmentettem magam, de egytől sehogy sem tudtam.
- Chris drágám! - szólalt meg Melanie a hátam mögött, eszelősen vékony hangján, amiből némi düh érződött. Megcsapott a nyers és elegáns illata.
Már megint mit csináltam, - vagy éppen mit nem - ami miatt ezzel a hangnemmel szólít meg?
Némi fintorral hátra fordultam a táncoló tömegben.
Melanie ismét kitett magáért az öltözékét illetően. Nyeltem egy nagyot.
Egy falatnyi, fekete ruhában volt, ami aligha takart belőle valamit. Arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha előre hajol? Nőiessége milyen mértékben mászik ki a helyéről?
Enyhe, pimasz vigyor jelent meg arcomon.
Lesz időm egész öreg koromban megbánni, hogy kihasználtam, de akkor éppen ez nem izgatott csak a teste és annak zugai, amit már kívülről ismertem.
Megragadtam a karját és a lépcső felé húztam.
Az emberek akarva akaratlanul, de hozzám dörgölőztek, nem éppen szokványos helyeken.
Üvöltött a techno zene, ami miatt remegett az egész ház. Mindenhol alkohol és cigaretta füst szag terjengett némi izzadsággal. Kétségkívül meg volt az igazi buli hangulat. Mindenki élvezte.
- Tudod Chris, azért jöttem csak el ide, hogy megtudjuk beszélni mi van köztünk és hol is hagytuk abba. -nyávogta Melanie, de szavainak értelme nem igazán jutott el a tudatomig. Annyira be voltam indulva, hogy csak az számított „Minél előbb fektessem meg Melanie-t, a 100. alkalommal is!"
- Nem érne rá később ez az egész hepaj? - kérdeztem immáron az emeleten ajtókat feltárva.
Némelyikük be volt zárva - nem kellett sok kitalálni miért, hisz én is befogom az én ajtómat zárni, amint találok egyet, ami nem foglalt - és végül csak a legutolsó szoba volt nyitva, ahova azonnal be is rángattam Melaine-t.
- Nem ér rá később, Chris! Most kell megbeszélnünk! - hangja néhány decibellel feljebb szökött, de tartása és arckifejezése maradt hívogatóan csábító és kétségbeesett. - Komolyan azt hiszed, hogy kedvedre megfektethetsz, amikor éppen megkívánsz?
Nagy levegőt vettem.
- Tulajdonképpen igen. - feleltem egyszerűen. - Jaj, ugyan már Melanie! Ne mond, hogy te nem akarod és nem hiányzott ez az egész!
Bezártam az ajtót és újra a lány felé fordultam, aki összeszűkült szemekkel méregetett, de végül rám vetette magát.
Vonásai meglágyultak.
Kezeivel nyakamat szorította, lábaival derekamba csimpaszkodott és őrülten csókolni kezdett. Melegség járt át testem, amikor bőre hozzá ért az enyémhez.
Csókolózás közben mindkettőnk vére felforrt és alig bírtam türtőztetni magam.
Ledobtam az ágyra és kibújtam a pólómból.
Kidolgozott felső testemre meredt, mintha már nem látta volna elégszer. Belepirult bámulásába.
Mi a fene van vele? - gondoltam magamban.
Már csak alsó gatyában tértem vissza testének újabb felfedezéséhez.
- Hiányoztál, Chris! - suttogta két nyögés között. Ez csak még jobban beindított.
Lerántottam róla ruháját.
Ahogy sejtettem. Melltartó nem volt rajta.
Rávetettem magam és csak órákkal később kerültünk ki a szobából.

Szeptember 1. reggel

Eminem „Not Afraid" zenéje ébresztett fel. Üvöltve zenélt a telefonom, mindaddig, amíg nem vettem fel.
- Mi van haver? - szóltam bele a telefonba. Tudtam ki az, mivel csak is egy ember szereti Eminem-et a társaságomból. A legjobb barátom, Brian. A legalkalmatlanabb időkben tud hívni.
- Veled mi van? - kiált a telefonba, amit aztán messzire tartottam a fülemtől. - Miért nem jöttél a megbeszélésre? Az edző fél órán keresztül osztotta az igét!
Francba!
- Ahh...Bocs tesó, csak elaludtam. Tegnap mire mindenkit haza fuvaroztam már hajnal 4 volt.
Morgott a telefonba.
Jól seggbe fog ma rúgni, az edzővel együtt. Au.
- Eltűntél jó pár órára a bulin. - jelentette ki gyanakvó hanglejtéssel. - És Melanie is. Talán együtt töltöttétek azt az időt? Csak mert mintha azt besz....
Azonnal félbe szakítottam:
- Igen haver, vele voltam. Tudom, hogy azt beszéltük, végleg lekoptatom, de annyira kétségbeesetten nézett rám... Nem lehettem egy barom, remélem megérted.
Hangos és mérges nevetés hallatszott.
- Meg ne sajnáljalak! A hős Rómeó! - hitetlenkedve mérgelődött. - És meddig akarod ezt folytatni vele? Megdugod aztán tovább lépsz? Ő is besokallhat egyszer...
Gyanakvóan összehúztam a szemöldökeim.
- Brian, te mióta foglalkozol a lányok érzéseivel és főleg mióta foglalkozol a bunkó és hárpia Melanieval? - vontam kérdőre legjobb barátom, aki igen gyanúsan viselkedett az elmúlt hetekbe. Összeraktam magamban a kockákat. Egész nyáron Melanieról kérdezett meg a kapcsolatomról vele, és így mindent összerakva, rájöttem, hogy bejön neki a csaj.
Hosszú csend.
Hangosan és eszelősen felnevettem.
- Elmondhattad volna előbb is, haver! Nekem már rég nem pálya a csaj, megmondtam, hogy kiteszem a szűrét. A tegnapi afféle, búcsú szex volt részemről és ma akartam véglegesen megmondani neki, hogy már csak barátok vagyunk. - nevettem továbbra is és közben kikászálódtam az ágyból.
- Te meg miről beszélsz...? - kérdezte kínosan felnevetve.
- Ugyan már! Nem vagyok hülye. Mióta jön be neked?
- Ennyire feltűnő? - tudakolta mire én csak hümmögtem a fürdőszoba felé haladva. - És téged ez...nem zavar?
- Dehogy zavar! - vágtam rá hevesen. - Majd szólok egy-két dolgot az érdekedben!
Megkönnyebbülve fellélegzett.
- Kösz haver!
Nevettem.
- Ideje lenne elindulnod, nem? - kérdezte.
- Majd a suliban találkozunk, te kis hős szerelmes! - mondtam nevetve és bontottam a hívást mielőtt bármit is mondhatott volna.
Őszintén remélem, hogy összejön neki valami Melanieval. Sok csaja volt, akivel csak kavart, de semmi komoly. Bár, ami azt illeti, nem Mell lesz az ideális erre a szerepre.
A gimi első évében szerelmes lett belém és azóta kihasználtam. Lefeküdtem vele és csak játszadoztunk. Soha nem mondta, hogy zavarná ez vagy az, hogy más lányokkal is kikezdtem néha. A nyári szünet előtt megbeszéltük, hogy egész nyáron nem keressük egymást és én elhatároztam, hogy amint találkozok vele, végleg lezárom a kettőnk kapcsolatát.
Na, ez a terv összedőlt tegnap, amikor megláttam. Ma volt az utolsó esélyem. Meg kellett tennem. Más vizekre akartam evezni és különben is, már untam őt és, ami vele járt.
Igaz, hogy mi volt az „álompár" az iskolában, de mindennek véget kell vetni egyszer. A rágót is csak addig rágjuk, míg van íze. Ennek a „kapcsolatnak" se íze, se jövője és semmi mása nem volt már egy jó ideje. Melaine és én, már nem tartozunk össze. Soha nem tartoztunk igazán össze.

§

- Talán azt hiszed, neked nem kell megjelenni az szezon kezdete előtti megbeszélésen, mert te olyan nagy vagány vagy a pályán, Henderson?! - üvöltötte képembe az edző. Megszokott melegítő szettjében volt az elhagyhatatlan sípjával nyakában és napszemüvegében. Az irodája meglepően tiszta volt. Az év első tanítása napján nem kellett volna ezen csodálkoznom. Egy hét múlva már mindent befog borítani a papír halom meg a felszereléseink egy része. Szerintem benne is meg van a félelem, hogy most kell kiélveznie ezt a tisztaságot és rendet.
- Elnézését kérem, edző úr! Tegnap volt egy nyárzáró buli, én voltam a sofőr, nagyon későn értem haza és reggel elaludtam. Esküszöm nem fordul elő többet! - szabadkoztam szégyenemben.
Vállon veregetett és lehiggadva így szólt:
- Ajánlom is, Henderson! Te vagy a sztár játékosunk és semmi nem terelheti el a figyelmed... Remélem érted a célzást, fiam!
Felpillantok rá, mert eddig csak a földet mertem nézni. Arcán elszántság tükröződött.
Tudtam, hogy a lányokra gondol, na meg a bulizásra.
- Edző úr, biztosíthatom, hogy semmiféle Melaine nem fogja elterelni a figyelmemet a játékról, ami az életemet jelenti. Teljes gőzzel bele adok anyait apait ebben a szezonban, hogy végül jövőre a különböző egyetemek könyörögjenek, hogy oda menjek tovább tanulni! Semmi más nem fog érdekelni! - mondtam elszánva, mint valami kis katona. Arcomon mosoly bujkált és tudtam, hogy az edző büszke lesz rám ebben az évben. Semmi nem volt fontosabb a focinál.
Az edző egy ideig csak hallgatott aztán széles, őszinte mosoly jelent meg arcán.
- Ez a beszéd, fiam! Tartsd ehhez magad! - figyelmeztetett mutató ujját meglengetve szemem előtt, aztán az ajtóra mutatott. - Mehetsz!
Bólintottam és kisétáltam az edző irodájából, egyenesen az iskola folyosójára. Nyüzsgött az egész iskola. Hiányzott ez az érzés.
Brian ott várt a többi vadbarom csapatjátékossal. Valamin nagyon röhögtek.
- Na mi van, szőke herceg? Mennyire lett szétrúgva a hátsód? - kurjantotta oda nekem Brian röhögve.
Hencegve megrendítettem a vállam és feltartottam a kezeim.
- A legjobb játékos vagyok az iskola történetében. - jelentettem ki hitetlenkedve. - Az én hátsómat senki nem rúghatja szét, haver!
- Biztos vagy benne, fafej? - kérdezte és már rám is vetette volna magát, ha éppen nem jön arra a biológia tanárunk, Mrs.Taylor. Minden gimis fiú álma.
Szőke haja háta közepééig ér, hatalmas kék szemei vannak és szintén hatalmas mellei. Karcsú lába egészen virított a folyóson lévő gyér lámpák miatt. És éppen csak a 20-as évei közepén jár.
Mindenki szájtátva nézte.
- Jó napot, tanárnő! - kiabálta neki oda Larry Weatherly nagy vigyorral arcán. - Hogy telt a nyara?
Mrs. Taylor szégyenlősen elmosolyodott.
- Köszönöm kérdésed, Larry! Nagyon jól éreztem magam, remélem te is! - kacsintott a fiúra, aztán, amikor elment előttem, rám mosolygott, visszamosolyogtam.
Az összes lány szúrós szemmel méregette a tanárnőt.
A fiúk tovább nyáladzottak rajta, de Brian mellém vágódott.
- Ez a nő egyre jobban néz ki! - mérgelődött miközben nézte ahogy elsétál.
- Nem rossz. - jelentettem ki. Sose izgattak a szőke nők.
A következő pillanatban egy vörös hajú 10.es kis csaj a kezünkbe nyomott egy szórólapot és már ment is tovább.
Briannel egyszerre kezdtünk el olvasni.

Őszköszöntő bál

SZEPTEMBER 20

A bejövő összeget a helyi fogyatékkal élők szervezete kapja meg, szóval, ha eljössz, támogatsz valakit, akinek egy kevéske is sokat jelent.
Hozz magaddal valakit, öltözz fel szépen és érezd jól magad ételek, italok és barátok társaságában! A tánc elmaradhatatlan része az ilyen eseményeknek, szóval némi tánctudás nem árt.

Bla bla bla...
Elsőnek Brian szólalt meg.
- Erre a bálra Melanieval akarok menni! - suttogta nekem.
Elvigyorodtam.
- Megoldjuk. - jelentettem ki - Ma iskola után elhívom egy italra és megbeszélem vele a dolgokat.
- Kösz...
- Mi van velem?
Mindketten a hang irányába fordultunk. Melanie.
Adidas melegítőben volt, Adidas superstar cipővel.
- Éppen most mondtam Briannak, hogy megakarlak hívni egy italra a délután. Benne vagy?
Hosszasan nézett agyon sminkelt arcával majd végül bólintott.
- A szokásos helyen, ötkor. - jelentette ki. Beleegyeztem.