Dallamok útján

6.fejezet

Emily szemszöge

Szeptember 2. este

Kopp-kopp.
Mielőtt megmozdulhattam volna, Benjamin szaladt és nyitotta az ajtót. Szerette a barátaimat és ez kölcsönös volt. Donnal mindig játszottak, míg Louise nagy beszédeket tartott az életről és annak gondjairól. Ezekben a percekben én meg sem szólalhattam, csak egy kívülálló voltam, aki csodálkozott a 8 éves öccse érettségén. Mindig melegséggel töltött el, ha őket vizslattam.
Éppen a sajtszószt kevergettem, amikor – feltehetőleg – Donald kopogott. Az egész házat bejárta a sajt illat és öröm volt nézni Benn arcát, amikor megérezte.
- Don! - kiáltott fel az öcsém, amikor meglátta az ajtóban álló barátomat. Mosolyogtam, bár ők ezt nem láthatták az előszobából.
- Szevasz öcskös! - köszöntötte Bennt. - Te már megint nőttél!
Meglepődés hangjában igazi volt és nyilván én is így látnám az öcsémet, ha nem találkoznék vele mindennap. Talán csak a szűkülő ruha mérete bizonyítja, hogy Benn eszeveszettül nő.
- Hoztad a lézer kardokat? - tért a lényegre Benjamin, miközben bevágta a bejárati ajtót.
Don felnevetett.
- Sajnálom Benn, de a mai este csak filmeket hoztam, amit majd megtudok nézni a drága nővéreddel, aki a jelek szerint, a konyhában szorgoskodik.
- Kár – mondta Benn kissé csalódottan - , pedig már felkészültem egy csatára! Majd máskor.
- Igen, majd máskor. - helyeselt Don és megborzolta az öcsém haját, aki ezt követően felszaladt a szobájában. Biztos képregényeit nézegette vagy valami hasonló.
Lépteket hallottam meg magam mögül. Hátra fordultam. Don hatalmas mosolya tárult elém.
Éppen letette a pultra, amiket hozott. Egy hatalmas zacskóban volt, ezért nem láttam mik voltak benne, de mertem remélni, hogy mindenféle egészségtelen nassolni való.
- Helló szépfiú! - köszöntöttem miután visszafordultam a sajtszószhoz, amibe már csak egy kis só kellett. Azt is hozzá adagoltam és kevertem tovább. Sűrűre sikeredett, de mi így szerettük.
- Szia bűntudathercegnő! - mondta mire én megforgattam a szemeim. - Ma nem dolgozol?
Hátra vetettem a fejem és értetlen arcot vágtam neki.
- Ha meghívtalak magamhoz filmezni, nyilván nem megyek dolgozni! - csattantam fel röhögve.
Kínosan elnevette magát.
- Ez igaz! - mondta és pakolászni kezdett. - Egy pont neked.
Elgyötörten néztem rá és befejeztem a sajtszószt, ami istenire sikeredett.
- Ma megint menni fog a pontozgatásod? Az agyamra megy!
Valahányszor itt van nálunk, mindig pontozik. Maga és én köztem. Elkezdjük szívatni egymást, a végén, aki nagyobbat üt a beszólásával, az kap pontot. Mikor menne haza, összeszámolja őket és az nyer, akinek több van.
És hogy mit nyer a győztes? Az ég világon semmit, ezért sem volt értelem, de ő mindig felhozta és az idegeimre ment vele.
- Olyan lehangoló vagy, Emily!
Felhorkantam.
- Számolj el a következményekkel, amiért a legjobb barátom vagy kisgyerek korunk óta. Már rég leléphettél volna, de te saját akaratodból vagy mellettem. - emlékeztettem, mire csak morogva megrázta fejét.
Felfigyeltem a tevékenységére. Pakolta ki a zacskóból a dolgokat.
Tej, vaj, kenyér, szalámi, joghurt és hasonlók.
Ezek a dolgok, amiket kipakolt, nem nassolni valók voltak, hanem a mindennapokra.
- Mit művelsz? - kérdeztem ingerülten, amikor ezeknek a dolgoknak nagy részét elkezdte a hűtőbe rakosgatni.
- Beteszem a kaját a hűtőbe mielőtt megromlana? - kérdezte összehúzott szemöldökkel. Zöld szeme világított a hűtő fényében.
Kiakadva odamentem hozzá és megállítottam a műveletét.
Amikor a pillantásunk összeért, meglágyultam.
- Te bevásároltál nekünk? - kérdeztem boldog és meghitt mosollyal az arcomon.
Féloldalasan felhúzta a száját és megrántotta vállait.
- Mondtad, hogy nincs időd, nekem meg annyi volt, mint a tenger. Gondoltam hát, teszek érted valamit, amiért te elviseled a…
Mondata félbeszakadt, amikor szorosan hozzá bújtam. Napok vagy éppen hetek óta erre volt szükségem. Egy őszinte ölelésre.
Magához húzott és percekig csak ölelt, ahogy én is őt.
- Nálad jobb embert senki nem kívánhatna! Köszönök mindent Donald!
Cingár gyerek volt, sovány és kissé csontos, de úgy szorított magához, mintha az élete múlna rajta.
Elhajoltam de továbbra is kezei között tartott. Egymás arcát néztük.
Az ő pillantása hol a számat, hol a szememet vizslatta. A szívem heves dobogásba kezdett.
Meg akar csókolni? Legyen övé az első csókom? Nála jó helyen lenne és vigyázna rá? Megbízom benne és ő jelenti nekem a mindent Bennel együtt!
Arca közeledett felém, éreztem teste melegét és lélegzetét. Fű és citrom illata volt, majd belehaltam, annyira jól esett beleszagolni ruhájába.
Szabad ezt nekünk legjobb barátokként? Mi lenne a csók után?
Alig két centi választotta el az ajkainkat. Éreztem, hogy megfog történni.
„Övé lesz az első csókom és nem fogom megbánni, mert ő nekem fontos és megbízok benne!” - ezzel nyugtattam magam.
- Na milyen filmet nézünk? - szólalt meg Benjamin ártatlanul, mire szétrebbentünk.
Mindketten ziláltunk és csak néztük egymást. Ledöbbenten néztem legjobb barátomra.
Ennek nem szabadott volna megtörténnie!
Ő eszmélt fel legelőször. Elfordult tőlem és Bennel együtt átmentek a nappaliba, ahonnan hosszúra nyúló vitájuk hallatszott ki.
Lesokkolva álltam ott, mint egy fadarab. Egyszerűen képtelen voltam felfogni az előbb történteket. Majdnem csókolóztam a legjobb barátommal. Akartam azt a csókot és csak a legmélyebben eltemetett részeim tiltakoztak, de nem foglalkoztam velük.
Megtörténhetett volna. Elveszthettem volna. Meghalhattam volna. Egy ártatlannak tűnő csók miatt.
Az önmarcangoló radarom munkába kezdett és akkor, rosszabb volt minden másnál.
Befejeztem, amit ő kezdett. Kipakoltam a szatyorból.
Meglepve figyeltem, hogy mennyi mindenre gondolt.
Egy-két alapvető fűszer, liszt, cukor, hús és minden más kellően fontos dolog megtalálható volt abban a zacskóban. Természetesen édesség is volt benne, amit tálba öntögettem. A legalján még fájdalomcsillapítót is találtam.
Tájékozott volt és pontosan tudta mire volt szükségünk. Ledöbbenve, önmagamat marcangolva pakolásztam a konyhában.
Annyi minden járt a fejemben, hogy észre se vettem Benjamint, aki többször is megszólított.
- Emily! - kiáltott fel végül. Sietősen ráemeltem tekintetem.
- Bocs, nem figyeltem! - szabadkoztam a fejemet fogva.
- Nem tudom mi az a klimax, de remélem neked most nem az van! - mondta félve. Aggodalom tükröződött arcán.
Tátott szájjal és elkerekedett szemekkel néztem rá, aztán hangosan nevetni kezdtem.
- Hát te meg honnan szeded ezt? - kérdezte Don nevetve, aki felbukkant a konyha ajtajában. Megrándult a gyomrom, amikor megláttam, de próbáltam normálisan viselkedni.
Benjamin szégyenlősen nézett ránk, majd sóhajtott egyet.
- A suliban van egy srác, aki mondta, hogy a szülei veszekedtek, amiért anyukája olyan furán viselkedik. Apukája azt hitte megcsalja, de kiderült, hogy csak a klimax miatt. - mesélte Benn elvörösödve. - De nekem fogalmam sincs mi az a klimax.
Donnal egyszerre néztünk egymás felé. Egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés. Benn nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen, de végül ő is kacagott.
- Nyugi Benjamin, nekem most nem az van! - mondtam neki teljesen a kérdésére válaszolva. Könnyes szemekkel megfogtam a tányérokat, amiken az édességek és egyéb nassolni való dolgok voltak és elindultam a nappali felé.
Leültem a kanapé közepére. Don az egyik felemre, Benn meg a másikra. Ölükbe adtam egy-egy tányért és a tévére meredtem.
Elgyötörten nyögtem fel, amint megláttam, hogy mi lett a választott film. Egy újabb Bruce Willis által játszott, akció jelenetekkel teli filmnek nevezett valami.
Nekem kellett volna filmet választanom!
- Ez most komoly? - nyögtem még hangosabban és még szenvedősebben.
Nem válaszoltak, csak ettek és nézték az öldöklést, amit Willis alkotott.
Jó párszor lecsukódott a szemem és a fejem Don vállára terelődött. Küzdöttem ellenne, mindig felemeltem a fejem és kinyitottam a szemem, de végül átadtam magam az álmosságomnak.

§

- Emily! Hahó…
Kinyitottam a szemem. Don mosolygó arca tárult elém.
Felnyögtem egyet.
Körbe néztem a nappaliban. A tévé ki volt kapcsolva, Benn eltűnt és én Don kezeiben voltam. Meghökkenve elhúzódtam tőle. Jó ég!
- Hol van Benn? - kérdeztem rekedt hangon.
- Elment fürödni és most csak arra vár, hogy felmenj és jó éjt kívánj neki!
Mióta lehettünk így Donalddal?
Hány óra van?
- Mindjárt jövök, addig foglald el magad. - mondtam és feltápászkodtam a kanapéról.
- Oké. - válaszolta és bekapcsolta a tévét. A csatornák között válogatott.
Kibotorkáltam a nappaliból két nagy ásítás között és megtámadtam az emeletet, ott pedig Benn szobáját
Kopogás nélkül benyitottam hozzá „Egy 8 évesnek semmi titkolni valója nincs” alapon.
Az ágyán feküdt képregényt nézegetve. Olvasni még nem tudott, de őt nem érdekelte. Mindig képregényt kellett neki venni.
- Szia nagyfiú! - köszöntöttem és behajtottam a szobája ajtaját. - Tetszett a film?
Letette a képregényt az éjjeli asztalra és jobban felült az ágyban. Így velem szemben volt.
- Nagyon jó volt, kár, hogy bealudtál!
Hát én egyáltalán nem sajnáltam, hogy egy perc sem dereng a filmből.
- Lefürödtél és hajat is mostál? - kérdeztem rutinból és a ruhásszekrényéhez fordultam, hogy a másnap reggeli ruháját előszedjem neki. Farmer, egy szuperhősös póló és zokni, alsónadrág.
Sosem háborodott fel azon, hogy én választok neki ruhát, sőt, inkább örült, hogy nem neki kell ezzel vesződnie. Nem voltam egy divatguru, de őt mindig jól felöltöztettem.
- Persze. - felelte és végig nézte, ahogy a kiválasztott ruhát az íróasztalára tettem. - Figyelj, én örülnék nektek.
Kérdőn fordultam felé.
- Mármint kiknek? - kérdeztem miközben befurakodtam mellé az ágyba.
Adott a takarójából és felém fordult.
- Donnak és neked. - jelentette ki teljesen természetesen.
Kitágult szemekkel meredtem a semmibe.
- Kicsim, mi nem vagyunk egy pár. Don a legjobb barátom és semmi több, de ezt neked még nem kell megértened. Kicsi vagy még, ráérsz ilyenekkel foglalkozni.
Rossz állóan nézett rám.
- Pontosan tudom, hogy mit műveltetek volna, ha nem megyek le időben! Nem kell engem olyan kicsinek nézni!
Leesett állal néztem rá. Szóval mindent látott és mindent megértett. Sokkal okosabb volt, mint hittem. A gondolkodása anyáéra emlékeztetett. Mindketten logikusak voltak.
Alig tudtam megszólalni.
Felálltam és felé fordultam. Jelentőség teljes pillantásokkal néztem rá.
Lefeküdt, így fel kellett néznie rám.
- Most már aludnod kell! - betakartam és egy sietős puszit adtam a homlokára. - Jó éjt Benjamin!
Hitetlenkedve megforgatta a szemeit.
- Sok sikert, mamlasz! - suttogta és a fal felé fordult.
Megint tátott szájjal bámultam rá.
Lekapcsoltam az éjjeli lámpáját és kihátráltam a szobából.
Becsuktam az ajtót és kint a falnak dőltem.
A 8 éves öcsém sokkal érettebb volt, mint hittem és sokkal többet észrevett a világból. Alig jutottam szóhoz mellette.
Nem hitetlenkedhettem tovább, mert odalent várt Don, akivel sürgősen eszmecserét kellett folytatnunk.
Lebaktattam a lépcsőn és besétáltam a nappaliba. A legjobb barátom ott ült és nézte a filmet, de amikor észrevette, hogy ott vagyok, rám emelte a tekintetét.
- Beszélnünk kell, Donald.