Dallamok útján

8.fejezet

Emily szemszöge

Szeptember 3. délután

- Egy igazi paraszt! - csattant fel Louise – Most legszívesebben képen törölném!
- Sajnos a testi sértést büntetik… - mondtam neki lebiggyesztett ajkakkal. Az ebéd szünetünket az udvaron töltöttük, távol az esetleges kellemetlenségtől ( Christopher khm ). - Valami oknál fogva azt akarta, hogy nézzem meg a délutáni edzését a pályán. Leakar nyűgözni a kiváló játékával egy hülye játékban…
- Emily! - kiáltott fel Lou olyan arccal, mint mikor valami nagyon jó ötlete támadt. - Mi lenne, ha elmennénk az edzésre…
Meg sem vártam, hogy befejezze mondandóját, azonnal heves ellenkezésbe kezdtem.
- Ezt most felejtsd el! - csaptam az asztalra – Nincs olyan isten, hogy én őt megnézzem játék közben…
Louise idegesen fújtatott rám.
- Néha engedd már meg, hogy befejezzem, amit mondani akarok! - pirított rám az éles hanglejtéseivel. Felidegesített, hogy olyan önfejűnek hitt, akit meg kell nevelnie. Folyton ezt csinálta… Rám szólt, amikor én csak kiálltam magamért. Végül idegesen bólintottam, hogy befejezheti, amit akar.
- Elmegyünk és illegetjük-billegetjük magunkat előtte, hátha elrontjuk a játékát… Mit szólsz?
A szemöldököm a homlokomra csúszott. A legjobb barátnőm épelméjűségét kérdőjeleztem meg magamban, körülbelül az ezredik alkalommal.
- Senki előtt nem fogom „illegetni-billegetni” magam! - csattantam fel – Persze…majd emiatt égetjük le magunkat!
A fejemet ráztam és mérgelődtem. Hogy gondolhatta komolyan?
- Jó, igazad van. Ez szar ötlet volt…de mi lenne, ha nem őt néznénk meg, hanem a többi játékost? - próbálkozott Lou.
„Te sem gondolod komolyan!” - nézéssel bámultam rá.
- Nyilván ő is egyből erre fog gondolni, hogy „Ja, biztos nem miattam vannak itt”! Használd már egy kicsit az agyadat, még ha nehezedre is esik!
Bosszúsan nézett rám miközben a kukába dobta a szemetét.
- Kussolj! - förmedt rám.
Megforgattam a szemeim, majd mély sértődöttség közepette felkaptam a holmim és bevágtattam a suliba, onnan is a szekrényemhez, majd a következő órám termébe.
Nem néztem vissza Lou-ra, és ezzel jól meg is bántottam. De mégis miért ne vághatnám be néha én is a „durcit”?
De ha meg jobban belegondolok...egy hülye fiú miatt vesztünk össze, akit történetesen mindennél jobban gyűlölök…
Francia órán voltam, de nem tudott annyira meghatni a film, amit néztünk, hogy ne vegyem elő a telefonom és ne kérjek azonnal bocsánatot a legjobb barátnőmtől.

Emily: Hülye voltam…

Louise: Én is…

Emily: Sajnálom, Lou!

Louise: Soha többet ilyet!

Emily: De nem ám! <3

Louise: Mondjuk… Ettől független...elmehetnénk megnézni az edzést!

Emily: Tudtam…:D DE oké...menjünk!

Louise: Hoho...Tudtam én, hogy bejön neked! *-*

Emily: Ezért még kapni fogsz! :P

Louise: Külön órádon találkozunk!

Emily: Ha ott vagy, nem fogok tudni gyakorolni, te nőszemély!

Erre már nem érkezett válasz, de tudtam, hogy olvasta. Mindig mindent olvas, csak nem erőssége a válaszolás, amivel persze az agyamra megy.
Hogy miért mentem bele az edzés nézősdibe? Fogalmam sincs…

§

Jó pár átunt óra után, kezdődhetett a megváltás! A kedvenc tanárommal, Mr.Cowely-vel. A különóra.
Átvágtattam a folyósokon, elhaladtam egy nagy hirdető tábla mellett és már kopoghattam is az ajtón, jelezvén, hogy minél előbb beszeretnék jutni.
Alig koppintottam párat, már szólt is a hang „Gyere be!”.
- Üdv Mr.Cowely és Louise! - kurjantottan, amint megláttam a teremben tartózkodókat.
A legjobb barátnőm nem hazudott, ott volt a különórámon és széles vigyorral a fején várt rám.
- Örülök, hogy látlak Emily! - mosolygott a kedvenc tanárom a zongora mellett ülve. Lepakoltam a holmimat és a zongora mellé álltam. - Először melegítsd be a magad, mert ma valami nagyon nagyra készültem! Reméljük Louise nem találja majd túl elcsépeltnek!
Ahogy a tanár kérte, bemelegítettem. Miután végeztem, magához intett és a fülembe súgott. Tágra nyílt szemekkel meredtem rá…
- Tanár úr, nem gondolja, hogy egy kicsit kemény dió ez még? - kérdeztem félve miközben félig Lou-ra sandítottam.
A férfi szája hatalmasra görbült. A mosolya mindig erőt adott mindenhez és ellazított. Rendkívül kedves és szeretettel teli mosolya volt.
- Messze te vagy a legjobb tanítványom! Egyáltalán nem kételkedem benned, csak egy kicsivel több önbizalmat kérek!
Félve bólintottam.
Odaadta a szöveglapot és rákészült a zongorára.
Lou-ra néztem, aki csak bátorítóan vigyorgott rám. Izzadni kezdtem és remegni. Jól kellett, hogy sikerüljön.
A tanár úr intett én pedig belekezdtem…