Dallamok útján

7.fejezet

Christopher szemszöge

Szeptember 3. reggel

- Savannah volt a neve? - kérdezte Brian.
Kurtán bólintottam neki, de nem kellett volna, mert csak jobban fájt a fejem. Felsétáltunk a lépcsőn és én benyitottam. A suli folyosója nyüzsgött, mint mindig.
- Szerintem Larry egy életre kibulizta magát. - nevetett.
- Meglehet. - helyeseltem miközben haladtam előre az ember tömegben. Brian furán méregetni kezdett. Feltűnt neki a szűkszavúságom.
- De hisz, te be sem rúgtál!
Hitetlenkedve nevettem mellette.
- Savannah-val köteles voltam még inni, mert különben megvert volna. - mondtam egy váll húzás kíséretében.
Brian nevetett.
- Így jártál. - hátba veregetett – Viseld a másnaposság következményeit!
Ellöktem magamtól és mentem volna tovább, ha az edző nem szólít le.
- Henderson, jöjjön csak ide! - éles hangja az egész folyosót bejárta.
Brian hangos röhögésbe kezdett. Bemutattam neki.
Átgázoltam néhány emberen és feszesen kihúztam magam az edző előtt.
- Az első és utolsó volt, remélem tudja. - figyelmeztetett az ujját lóbálva, nyomatékosságból.
Nyeltem egy nagyot.
- Ígérem, edző bá! - mondtam hangosan – De esetleg azt megkérdezhetném, hogy honnan tudta meg?
Testtartása meglazult az arckifejezésével együtt. Elkezdte megveregetni a vállam miközben úgy vigyorgott, mint egy jóllakott 5 éves.
- Tudod fiam, a Facebookon minden fent van, még az is, amire nem gondolnál!
Ledöbbenten néztem rá.
- Köszönöm edző bá, de most mennem kell!
Mereven bólintott.
- Délután edzés, ne felejtsd el! - figyelmeztetett, de én már rég messze jártam.
- Viszlát edző! - kiabáltam a folyosón.
Előkaptam a telefonom és beléptem a Facebookba.
A ledöbbenéstől tátva maradt a szám.
Az egész idővonal tele volt a tegnap esti képekkel. A szórakozó helyen mindenkiről készült kép, amire nem is emlékszem. De ami aztán következett…
Savannah megjelölt képeken, méghozzá cseppet sem jó képeken. Csókolózok vele, egy pohárból iszok vele...a fejem a mellei közt foglal helyet és hasonló finomságok…
- Szemétláda! - suttogta a hátam mögül valaki. Melanie. Szembefordultam vele.
- Mi a problémád? - szemöldököm felugrott a magasba.
Összeszűkültek a szemei.
- Hogy képzelted, hogy összeállsz azzal a kurvával?
Szavaiból nem kicsit érződött a harag.
- Milyen jogon vonsz engem kérdőre, Melanie?
- Te az enyém vagy, Chris!
Megforgattam a szemeim és inkább ott hagytam őt egyedül a tömegben. Ott állt végig sértve és dühöngve.
Ő az utolsó ember a világon, aki megmondhatja, hogy mit csináljak.
Mivel sehol nem találtam Briant és a többieket, ezért miután lepakoltam a szekrényembe, mentem az órámra, ami történelem volt. Hatalmas meglepetés fogadott ott.
A kis szöszi Emily ott ült egyedül egy hátsó padban. Belemerült valaminek a tanulmányozásába, ezért nem vette észre, hogy felé közeledek. A teremben mindenki engem nézett, de nem hatott meg. Mentem tovább hozzá és levágtam magamat mellé. Erre nagyon is felfigyelt.
A mosoly leolvadt arcáról, helyette mérhetetlen düh volt jelen.
- Mit akarsz? - fintorgott rám miközben próbált távolabb kerülni tőlem. - Húzz el innen!
- Miért tenném? - kérdeztem hamiskás vigyorral.
- Nem akarok jelenetet rendezni, szóval állj fel és húzz el innen!
Arca újra vörös lett a dühtől.
- Nem. - jelentettem ki.
Nézett rám, majd felkapta a cuccait és felállt.
- Akkor én megyek! - szólalt meg fáradtan és feladva. Egyenesen rosszul esett, hogy nem akart velem vitatkozni.
Elkaptam a kezét és nem engedtem elmenekülni.
- Nem mész sehova, szöszi! - mondtam haragosan. Felidegesített a viselkedése. Miért utál ennyire?
Tarkón vágott és próbálta kiszabadítani kezét a szorításomból. Feleslegesen próbálkozott.
- Engedj el, te vadbarom! Nem fogod megmondani nekem, hogy mit csináljak!
- Feleslegesen próbálkozol. - mondtam neki, mire csak még jobban próbálkozott a szabadulással. Perverz módon, de ez a kis jelenet rendkívül beindított.
A terem ajtaja kivágódott és beviharzott rajta a történelem tanár, akit mindenki utált, még a kollégái is. Förtelmes egy ember volt, aki csak megkeseríteni tudta mások életét. Mindig mindenbe beleszólt és nem hagyott fellélegezni. Olyan volt, mint a rák. Pusztító és szörnyű, akit mindenki megvet.
- Csendet és mindenki üljön le most! - üvöltötte a terembe beérve.
Mindenki elcsendesedett és leült a helyére, csak Emily nem. Ott állt mellettem és próbálta kiszabadítani magát.
A tanár egyből kiszúrta. Éles hangon felszólította.
- Mrs. Lackwood! - a hangja fülsüketítő volt – Féléven keresztül állni kíván vagy hajlandó követni az utasításaimat és leül Mr. Henderson mellé?
- Elnézést tanár úr, de nekem nem megfelelő ez a hely! Választhatnék másikat?
A férfi összeszűkült szemekkel méregette Emilyt.
- Legyen szíves nézzen körbe Mrs. Lackwood! - szólította fel a tanár. Emily körbe nézett, ahogy én is. Egy hely sem maradt már a mellettem lévőn kívül.
Hatalmas mosoly terült el az arcomon.
- Nos, most, hogy láthatta minden hely foglalt, legyen olyan kedves és üljön már le, hogy elkezdhessem az órámat vagy esetleg kíván az igazgatónál megjelenni az első órájában?
Emily megrázta a fejét és megadóan levetette magát mellém. Elengedtem a kezét.
- 1:0 nekem! - suttogtam neki, de ő csak meredt maga elé.
- Szóval, az év felééig így ülnek, remélem megértette mindenki! - kurjantotta a tanár.
Kezdetét vehette a történelem óra, ami halál unalmas volt mindenki számára. Emily egy árva hangot sem ejtett ki. Ült maga elé meredve és tekergette szőke haját.
Az óra végén nem engedtem ki.
- Ma délután edzésem lesz!
- És ez engem hol érdekek? - csattant fel idegesen miközben próbált kikerülni. Jobbról és balról is próbálkozott, de mindig elálltam az útját és elé léptem. Egy idő után megunta és megállt egy helyben. Farkasszemet nézett velem.
- Szeretném, ha megnéznél és bebizonyosodnál róla, hogy milyen király vagyok! - mondtam neki vigyorogva.
Hitetlenkedve megrázta a fejét és elnézett mellettem.
- Egy öntelt barom vagy! Semmi más. - jelentette ki – Nem vagyok kíváncsi a hülye játékodra!
Elpirult.
- Nem tudsz nekem hazudni! - nevettem fel jóízűen – Bejövök neked, és ezt nem tudod leplezni.
Itt telt be nála a pohár.
Mutató ujját mélyen a mellkasomba fúrta és vérszomjasan nézett rám.
- Ide figyelj Henderson, mert csak egyszer mondom el! - még vörösebb lett – A világon mindennél jobban gyűlöllek téged és a családodat! Ha legális lenne a gyilkosság, te már rég halott lennél!
Mi a…
Lökött rajtam egy hatalmasat és kiviharzott a teremből.
Kifulladva néztem utána.
Ezt most komolyan gondolta vagy csak ez a lekoptatós szövege? Meg kell tudnom, hogy mit tettem vele, amiért a halált érdemlem!
Az egész napomat „bearanyozta” ez a reggeli incidens. Végig ezen kattogott az agyam. Az órákon nem tudtam figyelni, szünetekben nem vettem részt a csoportos ökörködésben és zombi üzemmódra  kapcsoltam. Ezt Brian észrevette és az ebédszünetben kérdezősködni kezdett.
Mindenről szót ejtett, de leginkább Emilyről. Valahogy mindig sejtette, hogy mi a bajom.
Semmit nem vártam jobban, mint az edzést, amibe anyait apait bele kellett tennem.
Csapatkapitányként nagyon sok felelősség és munka hárult rám. A csapattársaimért és mindenki másért én feleltem. Sose volt könnyű, de éppen emiatt szerettem.
Az Amerikai futball volt az életem.
Az edző mindenkit helyre rakott és kezdődhetett az edzés. Az első 15 percben nem tudtam koncentrálni, ezért majdnem ki is lettem állítva, de aztán….megérkezett Emily.