Dallamok útján

3.fejezet

Christopher szemszöge

Szeptember 1. késő délután

Melanieval egyszerre érkeztünk meg a kávézóba pontban ötkor, ahova mindig járni szoktunk, kivéve nyáron.
Megcsapott a szokásos menta és fahéj illat, amint beléptünk.
Elfoglaltuk a szokásos helyünket és vártuk a pincért.
Melanie megint más ruhában volt. Minek öltözött át? Egy kopott, szakadt farmert és adidas márkájú pólót viselt.
- Szóval miért akartál meghívni egy italra, Chris? - kérdezte miközben sötét barna haját hátra dobta.
- Mit szeretnél inni? - kérdeztem az itallapot fürkészve. Témaváltásom hideg zuhanyként érte.
- Miért tereled a szót?
- Úgy hiszem, egy ital mellett könnyebben megtudnánk beszélni a kapcsolatunk...khm...jövőjét.
Vészjóslóan méregetett. Nem tetszett a nézése.
Valószínűleg már az iskolában sejtette, hogy valami nagyra készülök.
- Rendben, de te állod a számlát! - jelentette ki és nyomkodni kezdte a telefonját.
- Mint mindig. - suttogtam a bajszom alatt.
Pár pillanat múlva meglepetés ért.
Egy pincérnő közeledett felénk lángoló arccal, aki nem más volt, mint a szöszi, aki aznap belém jött. Akkor is forrt a dühtől, mint az iskolában. Ez neki valami szokás?
- Sziasztok, mit adhatok? - kérdezte mérhetetlen dühvel.
Csábos és fenyegetően szexi vigyort öltöttem arcomra.
- Csak nem a harapós kiscica? - néztem rá tettetett meglepődéssel. Szőke haja kontyba volt kötve, amiből néhány szál kiszökött. Vörösen égő arcával és már-már őrült tekintetével, egészen félelmetes látványt keltett. - Lám-lám, micsoda véletlenek!
Melaine kezéből azonnal eltűnt a telefon és arcán vérszomjak tekintet uralkodott.
- Mi van…? - rikácsolta rám meredve. Ijesztő volt.
- Mit adhatok? - kérdezte újból a szöszi.
Felnevettem. A helyzet már nem lehetett kínosabb számára.
- Én egy alkohol mentes mojito-t kérek. - mondtam neki közel hajolva hozzá. Hátrált egy lépést. Még jobban nevettem. - Melaine, mit kérsz?
Összeszűkül szemekkel nézett, mire én csak meghúztam a vállam.
- Egy Americano kávét, két cukorral. - nyögte ki végül.
Szöszi felfirkálta az írótömbjére és a legnagyobb csalódottságomra, elment. Jó volt látni, ahogy dühbe gurul és a helyzete kezd kínossá válni.
Melanie az asztalra csapott, ezzel kizökkentett a gondolataim közül.
Kérdőn és vérszomjasan nézett rám. Hirtelen azt hittem letámad.
- Mi volt ez az egész? - vont kérdőre. - A szemem láttára flörtöltél azzal a libával!
Most rajtam volt a sor, hogy kérdőn nézzek rá.
- Tudtommal nem vagyunk együtt, szívem. - jelentettem ki miközben beletúrtam hajamba, ami ettől még inkább szanaszét állt. Nem igazán izgatott. - Azt csinálok, amit akarok.
Hitetlen mosoly jelent meg arcán. Éreztem, hogy elindult a vulkán, ami kitörni készült. Éreztem a melegét, ami egyenesen fojtogatott.
- Szóval ezért hívtál ide… Hogy végleg lekoptass! Éreztem én már tegnap. - és bumm kitört a vulkán. Ordítva mordult fel, amikor nem tagadtam állítását. - Tudod mit, Chris, baszódj meg! Soha többet ne keress, megértetted?! Gyökér!
A kávézóban mindenki minket nézett, egészen addig, míg Melanie összeszedte a holmijait és kiviharzott az épületből.
Megkönnyebbülve fellélegeztem.
Egy nagy gonddal kevesebb volt, csak éppen az zavart, hogy Brianről nem tudtam beszélni vele.
A szöszi fél perc múlva érkezett a rendelt italokkal. Furcsán méregette Melanie helyét.
Letette elém az italom és kérdőn meredt rám.
- Akkor ezzel most mi legyen? - kérdezte miközben a tálcáján lévő kávéra mutatott. Szemem oda vándorolt, majd a melleire. Jócskán kidomborultak. Kényszeríteni kellett magamat, hogy az arcára nézzek, ami még mindig vörösen izzott.
Nyeltem egy nagyot és mielőtt bármire gondolhattam volna, kihívóan rávigyorogtam.
- Talán leülhetnél te és megihatnád. - mondtam a kávéra utalva. - Biztosan akadna közös témánk.
Kitágultak szemei mire én hangosan felnevettem.
- Barom! - suttogta. Cseppet sem kedvelt és nem tudtam beasszociálni, hogy tulajdonképpen miért is. Ennyire nem voltam neki szimpatikus?
- Te új vagy erre nem? - kérdeztem témát váltva. Nem igazán volt ismerős.
Erre még jobban ledöbbent.
- Egész életemben itt éltem, de te, mint az iskola sztárjátékosa, miért is ismernéd fel az évfolyam társaidat! - mondta és faképnél hagyott. Színtiszta düh áradt át belőle rám.
Öntelt vigyorom lehervadt.
Soha nem láttam még! - gondoltam ezt miközben próbáltam felidézni a régi emlékeimet, hátha beugrik, hogy ki is ő.
Annyira zavart, hogy nem ismertem fel és nem volt szándékában bemutatkozni!