Az elveszett barátság

3.

- Na mostmár együk meg ezt a tortán mert nem azért sütöttem, hogy nézegessük! - szólt vidáman anyu.
A süti valami isteni finom volt. Szerintem ilyen jó még soha sem volt. Anyu igazán kitett magáért.
- Indulás gyerekek! - szólt apa.
- De hova? - kérdeztük egyszerre Nonoval.
- Hát biztosan Noémi szülei is kiváncsiak, hogy hogyan sikerült a lányuk felvételije. És útközben betérünk egy fagyizóba.
- A szüleim még nem is látták! - jutott eszébe Noncsinak.
- Na gyertek csajok - mosolygott apu.

15 perccel később.

- Ennyi szénhidrátot egy napra - fogtam a fejemet nevetve mikor kiléptem a fagyizó ajtaján. Egy extra mega giga nagy epres és túró rudis fagylattal a kezemben.
- Megérdemlitek nézett rám büszkén anya.
- Noncsi hol van?
- Apáddal még bent vannak.
Pár másodperccel később apa és Noncsi is kijött a cukrászdából.
- Hogyhogy Nononak tálkában van? És miért te viszed? - kérdeztem értetlenül apát.
- Ahogy őt ismerem szerintem már az első percben a földön hevert volna. - mondta apa.
- Hé! - boxszoltam bele nevetve a vállába. De mi tagadás, a legjobb barátnőm néha eléggé béna tud lenni. Meg hebrencs. Egyszer mikor náluk aludtam fel akart kelni az ágyból és bevágta fejét a falba és leesett az ágyról. Szerencsére nem lett nagy baja. Azon kívül, hogy utána percekig csak röhögött.
Miután elnyaltuk a fagyit azután elindultunk Noncsiékhoz. Mi tagadás az utolsó gombóc felénél már nem bírtam tovább oda adtam apának.
Mikor odaértünk az anyukája nyitott ajtót. Eléggé furcsa látvány fogadott minket.

Harmadik rész. Kicsit furcsa lett de remélem tetszeni fog. Ha tetszik nyomj egy ✡- ot