Az elveszett barátság

6.

Egész úton Noncsit vígasztaltam.
- Nem lesz semmi baj. Beszélsz vele és két - három hét múlva haza jön.
- De mivan ha meghal Al?Mi van ha soha többet nem hallhatom a mélyen csengő hangját? Nem érezhetem a megnyugtató apa-illatát? Ő az apukám... -suttogta a barátnőm.
Nehéz volt őt így látni mert mindig mosolyog, utoljára talán akkor láttam sírni amikor leesett a fáról és eltört a keze. Kb.7 évesek lehettünk.

15 perccel később
                                                                                                              
- Értse már meg végre, hogy látnom kell. Életveszélyben van. Lehet hogy holnap már nem is fog élni! - vitatkozott Noémi a kórház portásával.
- Én ezt tudom de maga meg azt értse meg, hogy lejárt a látogatási idő. Nem engedhetek be senkit.
- De én...
- A viszont látásra - tessékelt ki minket a portás.
- Ezt nem hiszem el. - roskadt le egy padra Noémi.
- Gyerekek nekem van egy ötletem. - szólt félve apa.
- Hogy menjünk haza? - kérdeztem fancsali képpel.
- Nem, törjünk be a kórházba.
Megrőkönyödve néztük apát.
- Mi a terv? - kérdeztem ördögi mosollyal.
- Én eljátszom a doktort ti meg a hallgatókat.
- És azt hogyan csináljuk, nincs köpenyünk. Nem vagyunk egyetemisták. Lopunk egyet vagy leütünk egy dokit? És felveszünk egy 10 centis magassarkút? - kérdezte a barátnőm.
- Nem. Felvesszük ezeket. - mutatott apa három hófehér orvosi palástra.
- Mi? Te azt honnan szerezted?
- A volt kollégám otthagyta a szekrényben ezeket. A másik kettőt pedig a talált tárgyak osztályán találtam.
- Az oké hogy a szennyesben kotorászol de hol tartod őket valami varázserszényben?
- A kocsim hátuljában - mondta apa mintha csak a holnapi időjárást közölte volna.
- Akkor rajta - tettem a kezemet középre.
- Apáért. - tette Nono a kezét az enyémre.
- Noémi apukájáért. - tette a kupacra apa a kezét.
Majd elindultunk hogy betörjünk a kórházba.

Bocsi hogy ez rövid lett de nem volt nagyon időm írni. A legközelebbi rész hosszabb lesz. Igérem. 😘😃