He bullied me [BEFEJEZETT]

7. fejezet

Ayaka

Lélekszakadva futottunk a tetőre, ahol egymást ölelték mindhárman és sírtak. Mindannyian csak néztünk és nem tudtunk megmozdulni. Yuki-kun Mahiru-sanba úgy kapaszkodott, mintha nélküle nem élhetne tovább. Asato-kun megzavarta a valamelyest gyönyörű képet, aminek alakjai a gyenge Yuki-kun és a síró Mahiru-san voltak. Kis idő után az arcát kezdte Mahiru csókolgatni Yukinak, aki most nem bánta, hanem bújt az érintések alá. Asato hirtelen állt fel és magával húzta az alacsonyabb srácot is.

Asato

A hátam mögött volt Yuki, míg Mahiru farkasszemet nézett velem. Nem  veszíthettem ellene, ezúttal nem. Mikor felénk lépett, mi léptünk egyet hátra.

- Asato! - morogta a nevemet. - Engedd el, ő hozzám tartozik. Ő az én legjobb barátom... Mio volt a tiéd és nem pedig ő.

- Tévedés. Csak volt a legjobb barátod, miután egy nap alatt hétszer vagy nyolcszor erőszakoltad meg... azon a napon, amikor Mio meghalt. Ha hagytad volna Yukinak, hogy felvegye akkor a telefont, akkor még élne! Az én Miom még mindig élne, ha nem lettél volna te és nem lett volna Sensei!

- Mio akkor is meghalt volna, ha Yuki felveszi. Ne legyél hülye! - kiáltotta rám Mahiru. - Mio lefeküdt Senseijel annak ellenére, hogy te voltál a barátja. Terhes is lett tőle, de vajon miért nem vetted fel akkor te a telefont? Mi volt fontosabb nála?

- Yuki. - jelentettem ki. - Yuki volt a legfontosabb, hisz azt hittem, hogy eltűnt.

- Miért volt neked fontosabb Yuki a barátnődnél?! - kiáltott rám, mire megéreztem Yuki könnyeit a hátamon.

- Nem a ti hibátok volt... - suttogta Yuki. - Én nem voltam ott vele akkor, amikor kellett volna. Azon a délutánon ott kellett volna maradnom segíteni a takarításban, de nem tettem. Mahiruval mehettem haza, tehát nem segítettem neki, mivel akkor nem lehettünk volna kettesben. Asato, te Diana-channal voltál a cserediákunkkal. Semelyikünk sem volt ott, amikor szüksége lett volna ránk... mi vagyunk a legszörnyűbbek. Mind az ikertestvére, mind az egyik barátja, mind a szerelme. Nem segítettünk neki.

- Yuki. - rántotta ki a hátam mögül Mahiru a síró fiút, majd magához ölelte. - Sajnálom, szeretlek.

- Nem érdemlem a szeretetet. - jelentette ki Yuki, majd kiszabadult Mahiru karjai közül és a tető széle felé lépdelt egy hatalmas mosollyal az arcán. Hátra dőlt és mielőtt lezuhant volna még megszólalt. - Megyek Mio-chan.

Mikor zuhanni kezdett gondolkodás nélkül futottunk Mahiruval a tető széléhez és megláttuk, hogy Nishiro-sensei húzza befelé az ablakon. Nem akartam elhinni, hogy képes lett volna megtenni. Mikor berontottunk az osztályterembe Yuki a földön feküdt csukott szemekkel és a válla ki volt fordulva a helyéről. Nem csak nem akartam, hanem nem tudtam elhinni azt, hogy neki sem tudtam segíteni, pedig próbáltam. Mahiru mellette térdelt és folytak a könnyei... sosem sírt, senki előtt... most mégis krokodilkönnyek potyogtak a szeméből, miközben Yuki kezét szorongatta.

- Kérlek... - nyekeregte Mahiru. - Maradj velem Yuki... legalább te maradj velem! Nem akarlak elveszíteni.

Csönd, csak Mahiru sírása hallatszott és ahogy könyörgött az egykori legjobb barátjának. Nem tudta feldolgozni... soha nem tudta feldolgozni Mio halálát. Nem sírt és nem is gyászolt... Yukin töltötte ki a feszültségét és a bánatát, aki ezt azután is, hogy az anyjáék tudták hagyta neki... egy darabig...