He bullied me [BEFEJEZETT]

10. fejezet

Yui
Onii-chan úgy ölelte Mahiru-kunt, mint régen... el kellett mosolyodnom, hisz akkor még elég kicsi voltam és Mahiru-kun, na meg Nii-chan mindig játszott velem papás-mamásat és én voltam a gyerek. Most is így érzem magam, ahogy rájuk nézek.
- Mahiru-kun... - szólítottam meg, mire ő rögtön rám nézett. - Szereted őt? Tényleg szereted?
- Az életemnél is jobban. - jelentette ki, miközben a bátyám a nyakára adott egy apró puszit.
- Okaa-san... - szólítottam meg. Láttam a szemein, hogy valamilyen szinten boldog. - Szerintem maradjon Nii-chan Mahiru-kunnal, míg nem emlékszik.
- Rendben. - mosolyodott el anyu keserűen, mire a makacs családfőnk rögtön megszólalt.
- Szó sem lehet róla! - sziszegte, majd Mahiru-kunt elrángatva Nii-chantól ütni kezdte őt. Yuki-chan kipattant az ágyból, így Oto-san megütötte őt, ahogy Mahiru-kunt próbálta védeni... a földre esett... mindenki megdermedt a szobában, csak Mahiru nem... segített neki felkelni, de mikor megláttuk, hogy Nii-chan vérzik azt hittem, hogy menten elájulok... le kellett ülnöm... azóta az este óta nem bírom a vér látványát, ha a bátyámról van szó.

Mahiru
Yukival szemben ültem és őt figyeltem, mikor meglátta a vért az ujjain kétségbeesetten pillantott rám.
- Vérzek... - suttogta könnyes szemekkel. A mellkasa egyre szaporábban emelkedett és süllyedt, miközben a szemembe nézett. Óvatosan a kezeim közé fogtam az apró kezeit és mélyen a szemébe néztem.
- Nem lesz semmi baj... - motyogom inkább magamnak, mint neki, miközben végig követem egy vércsepp útját.
- Félek. - suttogja, miközben a támadónkra pillant óvatosan. Ahogy a férfi keresi a tekintetét Yuki rögtön engem kezd ismét bámulni.
- Yuki-kun... - suttogta a mostohaapja, de amint megszólalt Yuki összerezzent és hozzám bújt. - Én...
- Takarodj! - kiáltott fel hirtelen anyuka. - Ha mégegyszer a közelünkbe jössz, feljelentelek!
- Házasok vagyunk... - motyogta a férfi.
- Menj innen! - kiáltotta ismét és hangereje csak nőtt. - Beadom a válópert! Megmondtam, hogyha egy ujjal is hozzá érsz a gyerekeimhez, akkor vége!
- De én védeni próbáltam a fiadat! - kiáltotta a férfi. - Vagyis a fiunkat!
- Menj, ő csakis az én fiam! - üvöltötte anyuka kissé sem nőiesen. Könnyes szemekkel nézett a fiára, aki már sírt... óvatosan leápolták a sebét, majd elhagyták a szobát a nővérkék  miután engem is elláttak.

Yuki
Ketten ültünk a szobában és egy szót sem szóltunk csak egymás szemébe néztünk. Biztonságban érzem magam a karjaiban, vagy ha csak velem van... viszont az állítólagos családom jelenlétében félek és a feje tetejére áll a gyomrom. Óvatosan simítottam a kezem Mahiru arcára, míg ő csípőből fogva közelebb húzott magához.
- Sajnálom. - motyogta lehunyt szemekkel.
- Én sajnálom. - mondtam, majd ajkaira hajoltam és egy lágy csókra hívtam a nyelvét. Óvatos volt és lassú, mégis éreztem, ahogy a pizsama alá csúsztatja a kezét. Belemosolyogtam a csókunkba és elgondolkoztam: Már itt járunk a kapcsolatunkban? Lassan az ágyékára simítottam a kezemet, mire a számba nyögött, ahogy megmarkoltam.
- Yuki... - suttogta, mikor elváltunk egymástól. - Nem akarom, hogy olyat csinálj, amire nem állsz készen.
- Rendben leszek. - jelentettem ki, majd az ölébe huppantam lovagló ülésbe és a nyakát kezdtem kényeztetni, miközben a csípőmet ringattam. Nem tudom, hogy honnan tudom ezeket, de a testem szinte magától cselekedik.
- Yuki... - nyögte a nevemet Mahiru, ahogy a hajába túrtam.
- Azt akarom, hogy megdugj... - suttogtam a fülébe, amit az orrom hegyével súroltam.