He bullied me [BEFEJEZETT]

1. Fejezet

Yuki
A szemüvegemért küzdöttem, amit a fiúk dobáltak... A lányok nevettek, tehát esélyem sem volt, hogy megkapjam az eltulajdonított tárgyat. Önálló tanulás volt, mivel az ofinak dolga volt. Hirtelen csapódott ki az osztályterem ajtaja és egy magas srác lépett be. Rám mosolygott, elvette a zaklatóimtól a szemüvegem, majd nemes egyszerűséggel összetörte azt.
-Yuki... én vagyok az Mahiru...-mikor meghallottam ezt a nevet a testem remegni kezdett és folytak a könnyeim. A régi ismerős végigsimított az arcomon, miközben másik kezét a gerincem mentén vezetett le egészen a fenekemig. -Hiányoztam?

Mahiru
Miközben Yuki a karjaimban remegett, a többiek is rettegve pillantottak rám. Nem értem, hogy mi bajuk, hisz nem fogom őket bántani. Egy éve, hogy Yuki otthagyta az előző sulit, egy évembe került, míg sikerült megtalálnom.
-Yuki?-pillantottam rá, mikor megkapaszkodott a karjaimban.
-Mahiru-sama...-suttogta erőtlenül az apró fiú velem szemben.

Ayaka
Mindig szerettem szívatni Yuki-kunt, hisz nem szólt hozzánk. Bármit tettünk nem szólalt meg, pedig ha hozzánk szólt volna, akkor a barátai lehettünk volna. Mégis megijedtem, mikor az ismeretlen srác összetörte a szemüvegét, taperolta, majd Yuki-kun a karjaiba ájult. Ouji-chan sietett oda, mivel a másik srác csak elengedte mikor elájult és elindult kifelé.
-Állj meg! - kiáltottam rá, mire fapofával rám nézett.-Túl durva voltál Yuki-kunnal!
-Ti nem tudjátok, hogy milyen, ha igazán durva vagyok. Elszokott ettől, de majd ismét ki fogja bírni, hisz osztálytársak leszünk.-magyarázta, majd elhagyta a termet, mintha nem az ő hibájából feküdt volna ott Yuki-kun. Már az orvosiba akartuk vinni, amikor magához tért.
-Yuki-kun!-guggoltam elé.-Jól vagy?
-Ne...-elcsuklott a hangja.

Yuki
-Nekem most mennem kell.-motyogtam, majd feltápászkodtam és összeszedve a cuccaimat kirohantam a teremből, ám egy izmos mellkasnak ütköztem a cipősszekrényem előtt. Mikor felnéztem könnyek gyűltek a szememben, de nem a boldogságtól.
-Yuki...-kapta el az ingem gallérját Mahiru és meg is emelt vele.-Holnaptól csak az enyém vagy.
-Mahiru-sama... én... - motyogtam, de a kezét a számra tapasztotta.
-Csend és legyél jó...-suttogta a fülembe, majd megnyalta azt. Nagyot nyeltem, majd átvettem a cipőm és Mahiru oldalán mentem haza... két házzal a házunk előtt megállt, hisz az egész család megölné... még anno hagynom kellett volna, hogy bepereljék. Mosolyt erőltettem az arcomra és integettem neki, de ő csak intett a fejével, hogy menjek be. Mikor beléptem a házba anyu rohant elém.
-Megjöttem. - mosolyogtam rá.
-Yuki-chan, hol a szemüveged? - tért rá rögtön a lényegre, miközben megragadta a csuklómat.
- Okaa-san, tesin leejtettem és eltört. - hazudtam, de a két keze közé fogta az arcom.
- Yuki-chan, mondd meg, ha bántanak! - remegett a hangja, már majdnem sírt. Nem mondhatom meg neki, hogy itt van Mahiru is.
- Jól vagyok. Nem bánt senki. - mosolyogtam. - Kaa-san, most megyek házit írni.
-Majd szólok, ha kész a vacsi! - kiáltott utánam anyu, de nem válaszoltam, csak elvonultam a hosszú folyosón. Hagyományos stílusú japán házban élünk és ehhez illően van egy gyönyörű japán kertünk is. Sokat dolgozott már ezzel is anyu, így sajnálnám, ha ismét el kellene miattam költöznünk.
- Nii-chan! - ölelt magához Yui, a húgom. - Milyen volt a mai nap. Ayaka-chan még mindig olyan kedves? Na és Ouji-kun?
- Nagyon jó napom volt. Neked már sikerült beilleszkedned, Yui-chan? - kérdeztem miközben a haját borzoltam össze. Tudtam, hogy utálja, amikor ezt csinálom, de néha imádom szívatni.
- Onii-chan! - morogta Yui, mire csak felnevettem.
- Most megyek a szobámba Yui és tanulok. - ötlöttem ki rá a nyelvem, majd berohantam a szobámba.