He bullied me [BEFEJEZETT]

14. fejezet

Yuki
- Asato, bármilyen hülyén hangzik... én akkor is odamegyek, ha ez lesz. Ha visszapörgethetném az időt akkor sem tennék semmit másképp... még Miot sem menteném meg, hisz akkor Miharu elhagyna... - mindenki csodálkozva nézett rám. - Sajnálom, de mi nem élhetünk egymás nélkül... szükségünk van egymásra, így odaköltözöm.
- Ne csinálj hülyeséget! - mormogta Asato, de én ekkor a telefonomért nyúltam és felhívtam a többiek számára nem kívánatos személyt.
- Mahiru... mindenre emlékszem... - a légzése nehéz volt és hallottam, hogy meg van rémülve a következményektől. - Szeretném, ha értem jönnél és ha megengednéd, hogy odaköltözzek véglegesen.
- Álmodom? - kérdezte remegő hangon. - Megbocsátassz nekem?
- Szeretlek. - mondtam, majd kinyomtam a telefont.
- Nii-chan... kérlek, gondold át! - kérlelt Yui, de csak nemlegesen ráztam a fejem.
- Nincs mit átgondolni ezen. - mondtam, mire Mahiru megérkezett és könnybe lábadt szemekkel pillantott rám. Szorosan magához ölelt és a könnyei is potyogni kezdtek. - Szüksége van rám!
- Azt hittem, hogy sosem látlak többé...  hogy megutálsz és eltaszítasz. - nyekeregte, mire felnevettem azon, milyen gyerekes és lányos is ebben a szituációban. - Min nevetsz?
- Most ez úgy hangzott, mintha egy kislány sírna, amiatt hogy elvették a kedvenc babáját. - nevettem, mire mosolyogva simított az arcomra.
- Te vagy az én egyetlen és pótolhatatlan babám. - nyomott egy apró csókot a számra.
- Mahiru... menjünk haza... én hozzád szeretnék költözni. - mosolyogtam. - Nem sokára mennem kell suliba is, ami rengeteget elvesz az életemből, szóval szeretném, ha sok időt tudnánk együtt tölteni.
- Biztos vagy ebben, Yuki? - kérdezte remegő hangon. - Mi van, ha egyszer fogom magam és bekattanok? Ha most nem megerőszakollak, hanem megverlek, vagy megöllek?
- Nem teszel majd ilyet. - mondtam, miközben elkezdtem felöltözni. Mikor kész voltam óvatosan összekulcsoltam az ujjainkat és elindultam kifelé, de Asato elkapta a csuklóm és magával rángatott. Mikor beértünk a mosdóba felkent az egyik fülke falára, miután gondosan bezárta az ajtót. - Mit csinálsz?
- Ha az kell, hogy megerőszakoljalak, akkor megteszem! - kiáltotta, majd lehúzta mindkettőnk nadrágját és megdordítva engem lefogta a kezeimet.

Asato
Nem akartam soha ezt tenni vele. Nem akartam olyan lenni, mint Mahiru, de már csak akkor eszméltem fel, mikor befogva a száját durván dugtam. Értem, hogy miért nem bírt leállni Mahiru... egyszerűen csodás...
- Asato-niichan! - hallottam meg Yui hangját, így még erősebben fogtam be Yuki száját és ő is próbált halk lenni. Megértem, hogy nem akarja a húgát ismét sokkolni egy ilyen jelenettel. - Mahiru, hallok valamit a mosdóból... benézel?
Elélveztem, mikor belépett Mahiru. Yuki némán sírt... lecsúszott egészen a padlóig és végig háttal volt nekem.
- Yuki! - kiáltotta Mahiru, mire Yuki nyekergett egyet. Felrántottam magamra a nadrágot és kisiettem a szörnyű tettem színhelyéről. Mahiru nem foglalkozott velem, hanem Yukihoz sietett.

Mahiru
Némán sírt... egy hangot sem adott ki. A nadrágja a bokáján csüngött... Asato élvezetének a nyoma a combján folyt. Szörnyű volt így látni, mégsem mentem Asato után. Leguggoltam és magamhoz öleltem... a mellkasomba fúrta az arcát, majd mostmár hang is társult a zokogásához.
- Yuki, fel bírsz állni? - kérdeztem, de ő nemlegesen rázta a fejét. - Nyugalom... most vissza adom rád a nadrágot és hazamegyünk, oké?
- Mahiru... - nyekeregte, miközben a pólómba markolt. - Nem lehetne, hogy te...
- Hogy én mi? - kérdeztem, mire a fülemhez hajolt.
- Hogy megdugj? - kérdezte és már láttam lelki szemeim előtt, ahogy elpirul.
- Miért szeretnéd ezt? - kérdeztem. Nem túl gyakori kérés, ha egyszer megerőszakolják az embert, hogy a párjával is le akarjon rögtön feküdni.
- Mert ez egyszerűen undorító. - nyafogta, miközben a combján folyó ondóra pillantott undorral az arcán. - Csak a tiéd akarok lenni.