Holiday [Taeyong FF]

☀ Dos ☀

- Egyébként Taeyong vagyok. - mondta mellékesen a srác, miközben megtörölte az olajfoltos kezét egy rongyban.
- Camila.
Victoria felsétált az útra, és térerőt kezdett keresni, hogy szólni tudjon valakinek, akárkinek arról, hogy hogy jártunk. Én maradtam az idegennel, mert tényleg állatira jól nézett ki, de mégiscsak két lány voltunk egy, az út szélén lerobbant kocsival, az éjszaka közepén. Nem tudtuk, bízhatunk-e benne. De egy fél órán keresztül szerelte a kocsit, és úgy tűnt, érti, mit csinál.
- Még apám tanított erre. - mondta, mintha csak olvasna a gondolataimban. - Kár, hogy ezen a kocsin nem tudok segíteni. - vetett egy utolsó pillantást a motorra, majd rám nézett. - Megnézettétek, mielőtt elindultatok vele?
- Ööö...
- Öreg hiba. Most itt ragadtatok.
Hirtelen rám tört a pánik. Ha nem tud mit kezdeni a kocsinkkal, itt fogunk éjszakázni, a sötétben, ki tudja, kik járnak még erre. Már azon kezdtem agyalni, hogy hova tehettem a térképet, hogy legalább egy benzinkutat találjunk, amikor Taeyong megint megszólalt.
- Csak vicceltem. Elviszek titeket.
- Ez nagyon kedves tőled, de a kocsi hátulja tele van bőröndökkel.
A saját autójára pillantott, ami hatalmas volt.
- Azt hiszem, nem fog problémát okozni, hogy átpakoljuk őket.
Még mindig haboztam. Mégis mennyire biztonságos dolog beülni egy vadidegen kocsijába? Nem ez volt az a hülyeség, amit a szüleink igyekeztek a fejünkbe verni, még egészen kis korunkban? Hogy idegenekkel nem állunk szóba, és nem fogadunk el tőlük semmit. Ez a srác pedig azért nézett engem, mert azt várta, hogy elfogadjam az ajánlatát. Végül is nem tűnt veszélyesnek a dolog. Mi baj történhetne? A srác kedvesnek tűnik és megpróbált rajtunk segíteni. Kockáztassunk?
Az agyam már elkezdett teóriákat összerakni.
Mi van, ha nincs is komoly baja a kocsinak, csak fel akar venni minket?
Már éppen elutasítottam volna, amikor megjelent mellettem Victoria.
- Találtam valami dombot, ahol lett térerőm. Felhívtam apámat. Azt mondta, eljön a kocsiért, ha nagy a baj...
- Nagy a baj. - erősítette meg Taeyong.
- Szóval akkor, most mi lesz? - fordult hirtelen felém.
- A te kocsid, a te döntésed. - hárítottam.
- Hahó, még mindig elviszlek titeket, ha akarjátok...
- Tökéletes. Köszönjük szépen, ez igazán nagylelkű tőled. - vágta rá Victoria, és kinyitotta a csomagtartót, majd kiemelt belőle egy bőröndöt, aztán még egy kisebbet és egy táskát.
Még csak nem is gondolkozott a válaszon.
Taeyong visszament a kocsijához, én pedig a legjobb barátnőm mellé pattantam.
- Megőrültél?
- Mi van? Láttál már ilyen pasit? El akarod szalasztani? - kérdezett vissza.
- Nem vagy normális. Honnan tudjuk, hogy nem gyilkos, vagy szervkereskedő, vagy...
- Tanulj meg lazítani, Cam. - legyintett, miközben felém nyújtott egy hűtőtáskát. - Ezzel a sráccal minden rendben van. És egy kis szerencsével akár még lehet is köztünk valami...
Láttam, hogy felesleges vitatkozni, úgyhogy felkaptam két random táskát a földről, és Taeyong kocsija felé indultam vele. Nem akartam széthúzni, hogy aztán veszekedésből álljon ki az egész út. Végül is, talán Victoria-nak igaza van, és csak túlreagálom az egészet. Tényleg rám fog férni ez a nyaralás. Le kell nyugtatnom az idegeimet.
Tíz perc alatt átpakoltunk a mi kis kocsink csomagtartójából Taeyong hatalmas járművének csomagtartójába, és még így is maradt benne hely bőven. Arra gondoltam, talán nekem is vennem kéne egy kocsit végre, és lehetne ilyen, mint az övé. Elmehetnék vele hosszú távokra. Remek lenne.
Esetlenül álltam az autó mellett, miközben Taeyong lezárta a hátulját, Victoria pedig visszament oda, ahol térerőt talált, hogy üzenetet írjon a hotel igazgatójának arról, hogy késni fogunk, de ne aggódjanak, már úton vagyunk.
Összefontam a karjaim a mellkasomon, és a sötétbe bámultam. Mindent, csak ne kelljen szemkontaktust teremtenem vele. Nem ismerjük. Nem tudjuk, hogy megbízhatunk-e benne. Nem volt szabad azt mutatnom, hogy érdeklődöm iránta. Pedig úgy volt, ahogy Victoria mondta, kifogtuk a lehető legjobb autómentőt. Már ha az unreálisan éles arccsontját és a hatalmas, barna szemeit néztük. Ilyen sötétben nem igazán tudtam volna megmondani, milyen színű a haja, de biztosan sötét, talán fekete. És időnként idegesen beletúrt, miközben várakoztunk.
- Szóval... - köszörülte meg a torkát, mire én felkaptam a fejem, ő meg lehajtotta a fejét a földre, és úgy csinált, mintha valami nagyon érdekes lenne ott. - Hova mentek?
- Olaszországba. Velencébe.
- Ó. Nyaralás?
- Igen.
- Elviszlek titeket egészen a hotelig.
Megdöbbentem. Az még így is messze van innen.
- Erre igazán nincs semmi szükség. - ráztam meg a fejem. - Már az is nagy segítség, ha egy darabig viszel. Az is elég, ha legalább egy várost elérünk.
- És utána? - vonta fel a fél szemöldökét. - Béreltek egy kocsit? Iszonyat drága, ráadásul nem vihetitek ki az országból sem. Vagy biciklit vesztek? Ahhoz túl sok cuccotok van.
Igaza volt.
- Oké. - fújtam ki a levegőt. - Ezt majd megbeszéljük.
- Itt vagyok. - érkezett meg Victoria nagy lendülettel, majd bevágódott az anyósülésre. - Indulhatunk?
Taeyong megkerülte a kocsit, és beült a kormány mögé.
Én kizárásos alapon hátra kerültem, bár szívesebben ültem volna elöl. Elővettem a fülesem, és még hallottam, ahogy Victoria megpróbált beszélgetést kezdeményezni vele, de Taeyong erőltetetten mosolyog rá, mielőtt elindítottam volna a zeném. Kikönyököltem a lehúzott ablakhoz, és hagytam, hogy a menetszél az arcomba csapja a hajam.
Éreztem, ahogy a visszapillantóból egy szempár szegeződik rám, de szándékosan nem vettem róla tudomást. Aztán Taeyong pillantása visszatért az útra.