Holiday [Taeyong FF]

☀ Nueve ☀

Victoria mindent alaposan megtervezett. Egy térképpel a kezében indult el, maga mellé rántva Taeyong-ot, és határozottan sétált a tök egyenes utcán. Nos, ahol már nem volt egyenes, ott hatalmas táblák jelezték, hol lehet csónakázni. De nem akartam lelombozni, tartania kellett a látszatot, hogy ő irányít minket, és nélküle nem jutnánk sehova. Taeyong hátra pillantott rám, amikor hirtelen mellém csapódott egy napbarnított, olasz srác, és csevegni kezdett az időjárásról. Hamar elvesztette az érdeklődést, amikor nem méltattam figyelemre, és elveszett a minket körülvevő tömegben.
- Itt is vagyunk. - vágta be a féket hirtelen Vic, mire majdnem belementem. - Ez lesz a mi hajónk.
Odaintegetett egy őszülő férfinak, aki mellénk evezett a hatalmas gondolával.
- Szálljatok be. - mutogatott, majd elrendezte a fizetést.
- Hű. - néztem körbe a hajón állva. - Ez gyönyörű.
Megbillentem, ahogy nem figyeltem a lábaimra, és majdnem elestem.
- Óvatosan. - figyelmeztetett Taeyong, majd megfogta a kezem.
Victoria nem figyelt ránk, úgyhogy nem idegeskedtem.
Leültünk egymás mellé, és kibámultunk a mellettünk elhaladó hajókra.
- Már kiadtam a hajót fiam. Gyere vissza később. - hallottam meg a férfi hangját, mire odakaptam a fejem.
- Gyere velünk nyugodtan. Van még egy hely. - ajánlotta fel Victoria a magas, sötét hajú, elképesztően jóképű srácnak, aki úgy tűnik, ugyanazt a hajót szúrta ki magának, mint mi.
A srác nagy nehezen beleegyezett, hogy három vadidegennel együtt csónakázzon, és folyamatos hálálkodás közepette le akart ülni mellém. Victoria megelőzte, lehuppant mellém, majd felkínálta neki a szélen lévő helyet.
- Victoria vagyok. - mondta.
- Enzo. Örülök a találkozásnak.
Úgy tűnt, Vic megtalálta a következő célpontját. Annyi jó mindenképpen volt benne, hogy így egyáltalán nem foglalkozott velünk. Teljesen Enzo felé fordult, még csak a kilátást sem csodálta meg egy percre sem. Azt hiszem, azt gondolta, a legszebb kilátás mellette ül. Megtámasztotta a fejét felkönyökölve a csónak végébe, és bólogatva hallgatta, ahogy a srác beszél.
Taeyong összekulcsolta az ujjainkat, és kimeredtünk a velencei forgalomba. A járókelők egyetlen pillantást vetettek ránk, és már mentek is tovább. Biztosan rengeteg ilyen csónakázót látnak nap mint nap. A fiatalabb lányok, különösen azok, akik a barátnőikkel sétáltak azonban valamivel tovább méregettek minket. Taeyong-hoz hasonló srácokat viszont nem sokat látni, még itt sem, ahol mindenki döbbenetesen jól néz ki. A tekintetem egy magas, szőke lányra tévedt, akinek tökéletes, lebarnult bőre volt, és rövid szoknyát viselt. Láttam, hogy Taeyong is észreveszi, de mindössze rápillantott, és a tekintete máris visszatért a tájhoz. Éppen egy boltív alatt haladtunk el, aminek a tetején gyerekek csimpaszkodtak. Felpillantottam, és láttam, hogy integetnek nekünk. Mosolyogva visszaintegettünk.
Oldalra fordítottam a fejem. Victoria annyira belemerült az ismerkedésbe, hogy azt sem vette volna észre, ha bombát robbantok mellette. Így hát kockáztattam.
Visszafordultam Taeyong felé, akinek valószínűleg ugyanez járt a fejében. A homlokát az enyémhez nyomta, majd mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem is volt ez annyira rossz ötlet, igaz? - suttogta.
- Határozottan jó ötlet volt. - biztosítottam.
A kezei közé fogta az arcom, és megcsókolt. Aztán még egyszer és még egyszer. Parfümjének illata körüllengett minket, már magamon is éreztem, mintha rám ragadt volna.
Az egyik kezével átölelte a vállam, én pedig a mellkasára borultam, és így néztük tovább a mellettünk elhaladó tájat. A régi épületek gyönyörűek voltak, beleolvadtak az újabbakba, amiket hasonló stílusúra építettek.
Két órán keresztül bolyogtunk, csendben, miközben Victoria egyetlen másodpercre sem engedte lankadni a figyelmét Enzo-ról. De ez most nem a megszokott erőltetett beszélgetés volt, amivel általában becserkészte a fiúkat. Láttam, hogy tényleg figyel rá. Még a hangsúlya is más volt. Azt hiszem, ebben a srácba tényleg beleesett. Őszintén nevetett, ha valami vicceset mondott, és érdeklődve hallgatta, ahogy mesélt. Egyáltalán nem az a Victoria volt, akit én ismertem. Éppen ezért tűnt annyira elkeseredettnek, amikor megálltunk ugyanazon a helyen, ahol felvett minket a csónak. Alig akart kiszállni, annyira aggódott, hogy sose látja többé. De láttam, hogy Enzo egy papírfecnit nyújt át neki, mielőtt továbbsétálna az utcán.
Victoria annyira boldognak tűnt, hogy teljesen el is feledkeztem magunkról. Taeyong még mindig a kezemet fogta, amikor Vic mellénk lépett.
- Muszáj MINDENT elmesélnem neked, Cam! Nem fogod elhinni, de ez a srác egy kincs. - a tekintete az összekulcsolt kezünkre tévedt, és legnagyobb meglepetésemre elfojtotta a mosolygását. - Azt hiszem neked is lesz mit mesélned! - tátogta.
Amint visszaértünk a szállásra, Vic azonnal becsapta mögöttünk a szobája ajtaját. Lehuppantunk az ágyára, és mesélni kezdett. Figyelmesen hallgattam minden egyes apró kis részletet, amit Enzo megosztott vele magáról, majd amikor végzett, felsóhajtott.
- Mit gondolsz, kedvel engem?
- Biztos vagyok benne. - bólintottam. - Tetszik neked?
- Ez meg miféle kérdés volt? Persze, hogy tetszik! De azt hiszem, ideje áttérnünk rád, és...
- Nos, igen. - túrtam a hajamba gondolkodón. - Taeyong nem akart elrabolni és megölni minket. - nevettem. - Tényleg aranyos srác.
- Szerelmes vagy belé?
- Talán.
- Camila!
- Igen, igen, az vagyok. Azt hiszem, már szinte az első pillanattól az vagyok. - tettem hozzá.
- Ó. Te jó ég. Ne haragudj... - váltott stílust azonnal. - Ha tudtam volna...
- Semmi baj. - ráztam meg a fejem. - Úgysem érdekelted.
Victoria felnevetett, majd gratulált, és megölelt. Minden rendben volt.