A sárkányok őrzője ~Szünetel~

6. Biztos van megoldás!

Mint már egyszer említettem több féle őrző létezhet. Vannak, az öröklött őrzők, mint mondjuk Chars és Elizabeth akiknek a szüleik már őrzők voltak így ők is azzá fognak válni nincs választási lehetőségük. Vannak a születettek, mint én... nekem sincs választásom sajna. Örülnék, ha lenne, de sajnos ez nem így működik. Azok a lények, akik kiválasztják, az őrzőt azok fogják egész életében kísérni őt. Szóval nekem a nyakamon maradt egy Shihine, amitől nem tudok megszabadulni és egész további életemben követni fog. Mondhatom, repesek az örömtől. Olyan mintha egyik pillanatról a másikra egy kutyának a gazdája lennél. Egy elég nagy több mint egy tonnás kutyájáé. De visszatérve az őrzőkre az utolsó fajtaőrző típus a kiválasztott őrzők. Őket úgy, mint nevük is mondja, kiválasztják, viszont őket a tanács jelöli ki a feladatukra. De csak akkor, ha annak a fajnak már jó ideje nincs őrzője. A sárkányoknak is lett volna, de egyrészt senki sem volt hajlandó azzá válni másrészt pedig a faj nem mindig fogadja el az így kijelölt személyt és gyakran falják fel. Guszta mi? Viszont manapság kevés kiválasztott őrző van szerencsére hisz azok még beképzeltebbek, mint az öröklöttek.

Miután ráparancsoltam a sárkányra hogy maradjon az erdőbe, amíg nem szólók vissza indultam a kastély felé. El kell valahogy rejtenem, hogy őrző lettem. Hisz ha kiderül, ki tudja, mit tesznek velem. Alapból nem akartam őrző lenni, de ha ennek ellenére bedugnak az őrzőképzőbe vagy mibe, akkor tényleg felakasztom magamat. Átugorva a kerítést és a kapu felé szaladva meglátom, hogy a Király és a Herceg a karám felé közelítenek. Ijedten és hirtelen váltok irányt és az egyik épp legelésző tehén mögé bújok. Nagyon nagy mázlim van, ha nem vesznek észre.

- Mit gondolsz? - Kérdi a Király nagyon boldogan, de erre a Herceg csak sóhajtva válaszol.

- Nem tudom Apa. Házasság? De hisz még olyan fiatalnak számítok. És nem hinném, hogy ő ebbe benne lenne! – Mondja kissé szomorúan. Házasság? Aszta ez új infó. Arcán mintha enyhe düh is lenne, de azt próbálja rejteni.

- Ő már elfogadta a sorsát ideje, hogy te is így tegyél! Ő egy igazi tünemény. A legtöbb őrző szívesen fogadná feleségéül úgy, hogy érezd magad megtisztelve! – Mondja a Király magabiztosan szinte parancsolóan. Chars csak nyel, egyet nem mer válaszolni. Kezei egy pillanatra megszorítják a kerítés léceit majd elengedve azokat tovább állnak. Várok, még pár percet majd kikukkantva a tehén mögül jól átvizsgálom a terepet. Mikor már százszázalékosan biztos vagyok, hogy elmentek elfutok a kapuig és irányt veszek a szobám felé. Már majdnem elérem a dolgozók házának az ajtaját mikor is egy sajna ismerős hang szólít meg.

- Uma ha minden igaz! – Kérdezi egy halk és kissé ideges hang. Nagyot fékezve állok meg és még néhányat ugrok mire meg tudok állni. Kezeimet a hátam mögé fogva fordulok szembe a személlyel, aki leállított. Majd mivel eszembe jut a szinte csupasz vállamon elhelyezkedő hatalmas fekete jel azzal a vállammal a falnak dőlök és erőltetetten mosolygok a személyre. Egy ideig csak bámuljuk, egymást majd megköszörüli a torkát és folytatja. – Az én nevem Emma. Ha esetleg nem hallotta volna a múltkor. Reméltem, hogy lesz még lehetőségünk beszélgetni. – Mondja kissé idegesen. Beszélgetni velem? Ez most komoly? Erre most nincs igazán időm.

- Sajnálom, de én igazán sietek, tudja a szokásos cseléd dolgok és hát izé... - Kezdek kezemmel a ház ajtajának kilincséért kapkodni.

- Kérem, várjon. – Mondja hirtelen elég hangosan, amire megtorpanok. Ő ismét megköszörüli a torkát és megint neki kezd. – Vagyis úgy értettem, hogy... Öhm. – Mondja kissé zavartan. Még is mi ütött belé? – Mi történt a pólójával? – Kérdi a felsőmön éktelenkedő lyukra mutatva.

- Ez? Ez csak... elestem valamibe és kiszakadt. – Mondom elhadarva. Bár arcán látszik, az enyhe hitetlenség még sem mondja ki.

- Oh, értem, és jól van? – Kérdi aggódva. Majd egyik kezével felém nyúl. – Hadd nézzem, meg hátha tudok segíteni! – De én gyorsabb vagyok és sikerül kinyitnom az ajtót. Szinte beesem és sikerül úgy beállnom, hogy egyik kezem a kilincsen, míg a másik a fal mögött. Így csak nem veszi észre!

- Ne aggódjon nincs az égvilágon semmi bajom. De nekem most már igazán mennem kell. Szóval majd talán máskor beszélünk! – Mondom, de ő csak azért sem akar elengedni. Arcára csalódottság ül ki és próbálna valamit kitalálni miért ne mennyek mikor is megjelenik mögötte az Anyja.

- Emma hát itt vagy! – Mérgesen trappol, oda lányához majd karon ragadva magával szembe fordítja. – Nem tűnhetsz el csak úgy, ez a házasság lenne a legjobb esélyed arra, hogy feljebb lépj a ranglétrán és... - Csak mondja dühösen a magáét az Anyuka. Észre sem veszi, hogy ott vagyok, amit kihasználva lassan behátrálok a házba és becsukom az ajtót. Átérve a tömegen bezárkózom a szobámba. Fel alá járkálva kezdek el gondolkodni, hogy vajon mit kezdjek most. Mi lesz, ha meglátják? Vagyis biztos nem látják meg hisz szerencsére a fölsőm pont eltakarja, de ha valami történik és kiszakad? Addig járkálok, míg a nap le nem megy. Idegesen forgolódok az ágyamban, de semmi sem jut az eszembe. Aztán olyan hajnali egy környékén felpattanok és elindulok az erdő felé. Biztos van erre valami megoldás nem? Elérve a karámot megtorpanok és visszanézek. Ha reggel nem találnak, meg nagy bajban leszek... bár nem lehetek nagyobb bajban, mint most. De ha van esélyem, hogy eltűnjön ez az izé rólam... Nyelve egyet átugrom a kerítést és visszamegyek az erdőbe. Muszáj lennie valami megoldásnak. Már egy ideje sétálok, de mikor nem találom a sárkányt kissé bepánikolok.

- Hahó! Sárkányocska! Ideje elő jönni! – Kiáltgatok, de elég vissza fogottan. Már kezdem feladni mikor, érzek egy igazán meleg leheletet a tarkómon. Ijedten ugrok meg és fordulok hátra és látom, hogy csak ő az. – Ilyet többé ne csinálj, értve vagyok? – Kérdem idegesen, amire csak lehajtja a fejét. – Figyelj, tudom, hogy valahogy el lehet érni, hogy ez az izé eltűnjön rólam! Szóval te most szépen mindent megteszel, hogy visszavond értve? – Kérdem mérgesen, de ő csak megszeppenve lép hátra és félre néz. – Rám néz, ha hozzád beszélek! – Mondom, és közelebb menve megragadom az egyik szarvát és a földre nyomom a fejét, amit készségesen hagy. Még jó hogy lehajtotta fejét különben nem értem volna el. – Ez mind a te hibád szóval old meg! – Mondom mérgesen és elengedem. 'Ezt nem lehet vissza vonni... ' Hallok meg egy hangot a fejemben. Felnőttesebb férfihang. Ránézek, amire ő elkerülve a szemkontaktust elnéz másfelé. 'Egyedül akkor szabadulsz meg az őrző léttől, ha meghalsz.' Mondja végre a szemembe nézve. - Hogy, hogy értem mit akarsz? – Kérdem kissé megszeppenve. Teljesen lefagyva mutatok rá. Szinte el, sem hiszen olyan mintha csak képzelődnék. Talán kezdek megörülni? 'A kiválasztó állat és az őrző összeköttetésbe kerülnek így én is hallom a te gondolataidat és te is az enyémeket.' Mondja egyszerűen. - Oké nem az a legfurább, ami valaha történt velem szóval még fel tudom dolgozni. – Mondom a fejemet fogva. Leülök az egyik fa tövébe és kezemmel a halántékomat dörzsölöm. – Szóval, ha meghalok, akkor szabadulok meg ettől az átoktól? – Kérdem ránézve. 'Igen. Bár ez inkább kinevezés, mint sem átok.' Mondja kissé szomorúan. - Nekem átok! – Mordulok fel mérgesen. – Sosem szerettem az őrzőket így gondolhatod, menyire örülök most ennek a „kinevezésnek"! – Idéző jeleket rajzolva a levegőbe próbálom jelezni mire, gondolok. Ő erre sajnálkozóan lehajtja a fejét. 'Sajnálom... de úgy éreztem te vagy az.' Mondja a szemembe nézve. - Az? – Kérdem értetlenül. 'A lények megérzik ki az a személy, aki az őrzőjüké fog válni. Amikor a szemedbe néztem éreztem valamit és gondoltam te leszel az. De mint látom tévedtem. ' Mondja sajnálkozóan. - Szóval nem is voltál benne biztos? – Kérdem mérgesen és felpattanva a földről elé állok. 'Igazat megvallva nem... nem voltam benne biztos.' Mondja még mindig a szemembe nézve. Legszívesebben rá ordítanék és leütném, de inkább veszek egy mély levegőt és a fejemet fogva kezdek el nyöszörögni. - Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. – Dörzsölöm meg az arcomat kínlódva. – Oké, tegyük fel, hogy nem akarok meghalni... Biztos nincs valami módja, hogy eltűnjön? - Kérdem a fejemet fogva. 'Talán... de én azt nem tudom.' – Oké egyezzünk ki valamiben! Én megpróbálok ezzel az izével együtt élni te meg addig ki találsz valamit, hogy tedd jóvá, amit tettél! Értve? – Kérdem egyik kezem csípőre téve. Ő csak némán bólint, majd elszáll. Én biztos nem leszek őrző!