A sárkányok őrzője ~Szünetel~

9. Parti és az igazi nevem

Egy egész kényelmes szürke térdig érő ruhát viselek fekete topánkával. Emma felfogta kontyba a hajamat, ami illik a ruhához. Akart fülbevalót és más ékszereket is rám aggatni, de inkább visszautasítottam. Nekem már így is elég csicsás az egész kinézetem. Viszont a ruha egészen jó.

- Gyere mennünk, kell! – Jön oda hozzám Emma, amíg én a tükörbe illegetem magamat.

- Egyáltalán nem hasonlítok saját magamra! – Mondom elgondolkodva. – Én nem ez vagyok. – Mondom határozottan.

- Tudom, hogy elsőre fura lehet, de hidd el meg fogod, szeretni vagy csak hozzá szoksz. Na, gyere nem szép elkésni a saját bulidról. – Mondja mosolyogva és elindul az ajtó felé. Én félve követem és unatkozva csoszogok utána a bálteremig. – Egy nemes sosem csoszog. – Mondja nevetve.

- Én csoszogok! - Mondom a földet nézve. Nyílik a hatalmas kétszárnyú ajtó és feltárul a bálterem. A földtől a plafonig érő ablakok selyem függönnyel, hatalmas csillárok rengeteg felszolgáló és még több ezer vendég. Senkit sem ismerek. A terem enyhe arany csillogásban úszik, míg kintről a még felkelő hold kezd el világítani. Egy felszolgáló oda jön hozzánk és egy ezüst tálcán pezsgőt kínál. Emma boldogan vesz el egyet, de én a szememet forgatom. Míg egyik kezében a tálca van, és felénk nyújtja, addig egy pohár a háta mögött helyezkedik el. Hátat fordul nekem és a kezében feltűnik egy boros pohár tele az édes nektárral.

- Édes, kb. 50 éves. – Mondja halkan. Elveszem és boldogan szagolok bele.

- Egy isten vagy! – Mondom, megütögetve a hátát majd felhajtom az istenek italát és visszaadom neki az üres poharat. Sosem bírtam annyira az alkoholokat, de ezt a bort évekig tudnám inni. Az Észak-nyugati szőlő földekről hozatott szőlőből készül, és bármikor megérzem a különbséget, ha esetleg mást kapok. Nem rég iszom igazság szerint, ha jól emlékszem egy másfél éve. Egyszer elbújtam a boros pincébe és bele kóstoltam. A legtöbb nem ízlett, de ez az egy... nem tudom hangsúlyozni menyire jól eset jelenleg. De kicsit elkalandoztam, mint mindig. Elindulok az ételekkel tele rakott asztal sorhoz és kezembe véve egy kis tányért válogatni kezdek. Lazac, szarvas, kaviáros falatkák, csiga. Minden giccses és drága étel megtalálható itt. Sosem kóstoltam eddig meg a kaviárt így elveszek egy kis kekszet, ami tele van a kis piros és fekete izével.

- Remek parti nem igaz? – Vág valaki hátba nevetve, amire kiejtem a kezemből a kekszet és az a földön köt ki. Hátra nézve a Királlyal találom szembe magamat, aki a legdrágább dolgait aggatta magára.

- Akkor se értem mire ez a felhajtás! Még csak ma jöttek rá és már partit rendez? Ennek semmi értelme. – Mondom összefont karral.

- Csak szeretnélek tisztelettel köszönteni a nemesi családban! – Mondja, enyelgően mosolyogva majd elmegy beszélni a többi, vendégel. Nemesi család, mi? Mi értelme van ezeknek a szavaknak egyáltalán? A nemeseket sosem szeretem és igazi családom se volt soha. Attól még hogy valami miatt rá vannak kötelezve hogy elismerjenek nem, jelenti azt, hogy már közéjük tartozok. Chars megáll mellettem egy pohár pezsgőt átnyújtva.

- Látom, gondolkodsz valamin! – Mondja, mire csak elfintorodok és elveszem a pezsgőt. Nézem, ahogyan a buborékok lassan kúsznak fel a pohár oldalán majd a folyadék tetejére érve eltűnnek.

- Semmi érdekesen. – Mondom és bele kortyolok a pezsgőbe. Épp olyan rossz, mint amilyenre emlékeztem. – Holnap indulunk abba a képzőbe? – Kérdem még mindig a tömeget nézve. Senkit se ismerek csak az itteni Királyt és a lányát Elizabethet. Feltűnik, hogy bár Emma itt van, Anyját sehol se látom.

- Igen, Apa azért akarta ma megtartani a partit. Szeret első lenni mindenben. – Mondja Chars kuncogva. – Ha, szabad megjegyeznem igazán jól nézel ki ma este! – Mondja, de nem igen figyelek rá. Nekem itt valami nagyon nem tetszik. 'Uma, kérlek, gyere ide! Most!' Szólal meg a sárkány szinte végszóra.

- Sajnálom, de én nekem muszáj, egy kis friss levegő mindjárt jövök. – Mondom egy arra járó pincér kezébe nyomva a poharam és gyors léptekkel elhagyom a termet. 'Mi történt?' Kérdem, miközben a bejárati ajtó felé haladok, amilyen gyorsan csak tudok. Cipőimet már rég elhagytam mivel mezítláb azért gyorsabb. 'Nem történt! Épp történik!' Mondja, mire kintről meghallom, ahogy a sárkány morog, és mintha dulakodna. Gyorsabbra kapcsolok és kisprintelek, a kastély elé ahol meglátom, Emma Anyát egy csapat katonával amint épp próbálják leszúrni a sárkányt.

- Jó hogy ide ért! – Mondja a nő eljátszott szomorúsággal és félelemmel. – Ez a vadállat egyszerűen nekem rontott. Megkértem az őröket hogy... - De nem hagytam, hogy befejezze. Ahogy elé érek, egy hatalmas pofont adok neki, amire hátra dől és kell tennie néhány lépést, hogy visszanyerje az egyensúlyát.

- Még is mit képzel, mit csinál? – Kérdem, mérgesen majd a katonák felé fordulok, akik ledermedve néznek rám és a nőre. – Menjenek el onnan, de azonnal! Nem gondolják, hogy talán ha önök kezdik a támadást ő meg fogja védeni magát? – Kérdem kikelve magamból. – És amúgy is, ha annyira támadni akart, akkor csak fúj, egy kis tűzet és lángba borít mindent! – Mondom majd egy intéssel hátrébb küldöm a sárkányt. A zajra kijön mindenki és mivel már nem látták az előzményeket csak azt nézhetik, ahogyan az őrök segítenek a nőnek, míg én a sárkány előtt állok összefont karral. Chars oda szalad hozzám és kissé ijedten teszi fel a kérdést.

- Mi történt itt? – Kérdi, amire szerintem mindenki kíváncsi.

- Arra én is kíváncsi lennék, nem igaz? – Kérdem egyenesen a nő szemébe nézve, aki leszegezi a földre a fejét. Jó sokáig ment a faggatás és mutogatás, míg nem kiderült, hogy ő csak el akarta tenni láb alól a sárkányt balesetnek álcázva. Aztán miután bűnösnek találták a nőt bezárták a tömlöcbe és a parti ment tovább. Én kint ültem a sárkánynak dőlve, míg ő szinte aludt, de azért figyelt.

- Honnan tudtad, hogy az Uma nem az igazi nevem? – Kérdem kissé aggódva és magam elé bámulok. Ezt sosem mondtam el senkinek se így nagyon meglepett, hogy ő tudja. 'A sárkányok megérzik, ha valaki hazudik. Legalábbis a legtöbbünk.' Mondja közelebb hozva hozzám a fejét és kinyitva szemei egyenesen rám néz. – És azt tudod miért lett ez a nevem? – Kérdem kicsit felkuncogva. 'Nem kell elmondanod, ha nem, akarod' Mondja védekezve és együtt érzően. – Nem semmi baj ezzel. – Mondom bár ez kicsit személyes ügy. – Amikor még a saját szigetemen éltem Arahokon az ott élők nem igen kedveltek engem. A szüleim hamar meghaltak így családtól családig mentem és szinte mindenkinek kötelessége volt rólam gondoskodni. Ez egy fajta törvény nálunk, hogy az árva gyereket mindenkinek segítenie kell valamivel. Viszont én jobban szerettem egyedül lenni, az én kis saját világomban. Sok időt töltöttem az erdőben és ezért nem volt időm, de az igazat megvallva kedvem se segíteni az „otthoni" dolgokban. Szerettem napozni, viszont ha nagyon hideg lett az időjárás, akkor hajlamos voltam az egész napot átaludni. Egyszer az egyik ott lakó mondta, hogy olyan vagyok, mint egy gyík vagy valamilyen hüllő. Így hát elkezdtek Umanak hívni. Mikor ide kerültem ezt a nevet mondtam meg az igazi helyet. Ezt már úgy is megszoktam. – Mondom fejemet az ég felé fordítva. – Fura erről beszélni valakinek. – Mondom felnevetve magamat. Sokáig nem szóltunk egymáshoz az után. És mire észbe kaptam volna elaludtam mellette. Olyan jó meleg volt, hogy fel se tűnt az éjszaka hidege. Másnap a sárkány szárnya alatt ébredtem, amivel gondolom éjszaka takart be vele. Fáradtan ülök fel és nyújtózkodok egyet. Még mindig a tegnapi ruhámba vagyok, ami a földön alvás után elég piszkos. Remélem Emma nem lesz annyira mérges. 'Jó reggelt!' Mondja a sárkány szintén kicsit álmosan.

- Jobbat! – Mondom a nyakamat dörzsölve. – Szerintem beállt a nyakam alvás közben. – Mondom kisebb fejkörzéseket csinálva.

- Uma! Merre vagy? – Hallom meg Chars ijedt hangját. 'Egy ideje téged keresnek!' Mondja a sárkány egyszerűen és én feltápászkodok. Leporolom magam és kezemet alulról a szárnyára helyezem.

- Na, engedj ki, nehogy halálra aggódja magát! - Mondom nevetve. – Meg amúgy is mennem kell a képzőbe! – Mondom és kilépek Charshoz. Ő persze elhadarja, hogy menyire félt, amikor nem talált, és hogy késésben vagyunk. Aztán mindenünk összepakolva elindulunk a fő birodalom felé Északra. Két hosszú hét utazás áll előttünk. Már alig várom...