Váratlan fordulat

3. rész

Hétfő, 8:47

Végre átaludtam az egész éjszakát. Kezdtem megszokni a kórházat, de azért remélem, hogy ha már hazaengednek. Megreggeliztem és elkezdtem pakolni.
Az ajtó nyílására lettem figyelmes.
- Szia! Hogy érzed magad? Indulásra készen? - jött be Seth.
- Heló...teljes mértékben - vigyorogtam vidáman.
- Ilyen örömmel hagysz itt? -  szomorkodott színpadiasan.
- Majd meglátogatlak.... ígérem!
Átöleltem, majd kiléptem a folyosóra megkeresni a nevelőnőt. Mivel a szobám előtti folyosón sehol se találtam, ezért elindultam Sheila részlege felé. Ott se volt senki. Benéztem az ablakon, és Davidet pillantottam meg. Hátulról állt nekem, Sheila felé fordulva. A kis szoba tele volt virágcsokrokkal és plüssfigurákkal. El akartam köszönni és mégegyszer jobbulást kívánni, de most inkább nem fogom őket megzavarni. Megint rájuk pillanatottam. Láttam, ahogy David lassan a lány felé hajol, majd lágyan megcsókolja. Ezek szerint Sheila is viszont szereti őt. Fájt ez a dolog, de részben boldoggá tett. Vegyes érzések kavarogtak bennem, amikor végre megtaláltam a nevelőnőt. Felém biccentett, majd a kijárat felé indultam a kíséretében.
Amikor megérkeztünk, akkor szinte mindenki körém gyűlt. A kisebbek elég furcsa kérdéseket tettek fel, mint például, hogy milyen érzés pörkölődni, vagy hogy, miért nem fújtam el a tüzet. Válaszul csak az értetlen ábrázatomat kapták. Ebéd után behívtak az igazgatóiba. Nem értettem, hogy miért, de nem volt más választásom. Bekopogtam, és rögtön kaptam is rá választ.
- Szabad! - megszólalt mély, rekedtes hangján.
Mr. Crawton különben egy rideg, szívtelen vénembér. Állítólag fiatal korában nagyon szerette a gyerekeket, de neki valamilyen számunkra ismeretlen okból kifolyólag nem lehetett. Így elhatározta, hogy nyit egy gyermekotthont, ahol a növendékeket sajátjaikén fogja nevelni. De Mr. Crawton az évek során egyre ridegebb lett, az a sok bánat haraggá változott benne. Sokszor próbáltuk őt jobb kedvre deríteni, de mindig büntetéseket osztogatott, pedig egy csepp rossz akarat se volt bennünk. Jhuj....egy picit elkalandoztam, és amikor észhez tértem, akkor már az igazgatói iroda fekete bőr karosszékei egyikén ültem.
- Szóval Mrs. Narracott! Mit tud nekem mondani a tűzről? És persze, hogy mit keresett maga a kamrában?
- Uram én nem tudom, hogy mi történt azon az estén, az esethez nincs semmi közöm! A kamrában meg egy gyógyszert kerestem. - hazudtam az utóbbival kapcsolatban. Nem volt más választásom. Ha elmondom az igazat akkor tizennyolc éves koromig a rabszolgájuk leszek.
- Miféle gyógyszert kisasszony? - kérdezte gúnyos félmosolyra húzva a száját.
- Hátt.... - leblokkoltam, semmi normális ok nem jutott ez eszembe.
- Nekem volt szükségem arra a gyógyszerre Mr. Crawton! - lépett be hirtelen Zack.
- Maga meg mit keres itt?
- Hallottam, hogy behívatta Zoet, és nem akartam, hogy az én hibámból büntesse meg.
Ez a mondata után teljesen lefagytam. Miért hazudik miattam? A vitánk óta nem beszéltünk. Akkor meg miért véd meg?
- Üljön csak le és mesélje el, hogy hogyan is volt! - biccentett a másik bőr ülés felé.
Zack némán bólintott és követte az igazgató utasítását.
- Hát tudja, aznap este nekem nagyon elkezdett fájni a fejem, mivel migrénem volt. Indultam volna lefelé a lépcsőkön, de megszédültem. És hát a lépcsők az egyik lányos szobával vannak szembe, ezért benéztem és megláttam, hogy Zoe még fent van. Megkértem őt, hogy nem e menne le nekem fájdalom csillapítóért. Ennyi lenne igazgató úr.
- így volt Mrs. Narracott? - nézett rám semleges arccal .
- Igen uram!
- Akkor köszönöm, elmehettek! De máskor ne az egyik társát ébressze fel Mr. Fork! Mire vannak a nevelőnők? - nézett utánunk.
- Úgy lesz Mr. Crawton! Viszlát! - végül köszönt el Zack az igazgatótól, majd bezárta az ajtót.
- Khmm...köszönöm, hogy hazudtál miattam Zack!
- Nem miattad tettem.
- Öhmm....oké.
Ennyivel le is zárult a beszélgetésünk, mivel ő elviharzott a folyosó másik végére. Be kell vallanom, hianyoznak az együtt töltött perceink.

~~~Visszaémlékezés~~~

- Na gyere máár! - kiáltott rám Zack az épület lábától.
- Jólvan megyeek, de ez nagyon ijesztőő! - kiabáltam neki, miközben óvatosan ereszkedtem le a kötélen az épület oldalánál.
Megvárta amíg leérek, aztán gyorsan az egyik öreg raktárból kihozta a kis motorját. Felpattant rá, én meg mögé.
- Na és ma hová megyünk? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Ahová akarsz hercegnő! - mondta, aztán lágyan megcsókolt.
- Hmmm....akkor menjünk moziba! Aztán irány a tengerpart! Mit szólsz?
- Ahogy óhajtja felség! - vigyorgott édesen.
Szorosan átkaroltam, és már indultunk is.
Már a parton sétálva beszélgettünk, figyeltük, ahogy csendben hullámzik a tenger.
- Mi lesz velünk az árvaház után? - kérdeztem kissé bizonytalanul.
- Háát...akkor már 18-ak leszünk, szóval veszünk egy lakást, és elveszlek feleségül! - nézett rám egy óriási vigyor kíséretében.
- Honnan veszed, hogy igent mondok? - viccelődtem vele.
- Úgysem tudsz ellenállni nekem, túlságosan szeretsz! - kacsintott.
- Azt csak te hiszed! Nem is szeretlek! - morogtam színpadiasan.
- Te engem nem szeretsz?! Én ezt nem veszem be, ugye tudod? Engem szeretsz a legeslegjobban! - villantott egy gyors mosolyt majd megcsókolt.
- Micsoda egy beképzelt hólyag vagy! - néztem rá teljesen komolyan, majd kitört mindkettőnkből a nevetés.
- De te szereted azt a beképzelt hólyagot!

~~~Visszaemlékezés vége~~~

Igen, Zack a barátom volt. Nagyon szerettem, ő volt az, aki igazán megértett. Szerintem a mai napig együtt lennénk, ha legalább egy kicsit igyekezett volna teljesítni a kérésemet.

Milyen kérése volt Zoe-nak?
A következő részben kiderül ;)
Véleményeket várom kommentben.
D. 💙