Zoe kiskorától árvaházban nevelkedik. Úgy tudja, hogy a szülei meghaltak, ezért soha nem is keresi őket fel. De egy váratlan esemény történik, ami áthúzza a számításait. Hirtelen egy mozgalmasabb és fényesebb világba csöppen. De ez kedvező lesz szám...
- Betegség?? Mégis milyen kibaszott súlyos betegség? - ordítottam teli torokból amikor felértem a szobámba. - Hé hé Zoe! Mi a baj? - jött be Lia aggódó tekintettel. - Hogy mi a baj?? Most közlik a drága szüleim, hogy egy kurva betegség miatt dobtak el maguktól. Ha az öcsém nem hal meg akkor még mindig az árvaházban porosodtam volna! Mégis milyen szülő az, aki tiszta lelkiismerettel alszik el, mikor tudja, hogy a gyereke minden áldott nap szülők után vágyik??
Mielőtt Lia akármit is szólni tudott volna, kopogásra lettünk figyelmesek.
- Szabad! - szólt Lia - Elnézést a zavarásért hölgyeim, de Antonio küldött fel, hogy nézzem meg, hogy minden rendben van e. - szólt egy számomra ismeretlen férfi. - Minden rendben van Leonard, köszönjük. - Rendben. Akkor engedelmükkel én megyek is... Épp zárta be az ajtót, amikor Lia utána szólt. - Várj Leonard! Itt maradnál kérlek Zoe-val? Le kell mennem segítkezni a konyhába és most nem szívesen hagyom egyedül. - Oké persze
Erre Lia elhagyta a helyiséget és beállt a kínos csend. - Öhmm...hát Zoe vagyok. - Tudom. - Khm...oké. - Na és miért kell melletted szobrozni? Csak nem a szoba színe a gond? - Mivan? - Hát miért "igényelsz" magad mellé egy kíséretet? Még fontosabbnak akarsz tűnni? - Te most szórakozol velem? Először is nem én kértem, és másodszor pedig fogalmad sincs, hogy mi folyik a háttérben! Ne alkoss véleményt olyanról, amibe nem látsz bele teljesen! Ezt a tanácsot fogadd meg, még jól jöhet!
Erre kiementem és becsaptam magam mögött az ajtót. Nem voltam kíváncsi a további hülye beszólásaira. Egyenesen a konyha felé vettem az irányt Lia után kutatva. De azt hiszem, hogy eltévedtem és egy hosszú vörös szőnyeggel borított folyosón kötöttem ki.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A fal tele volt képekkel. Kinéztem magamnak egyet, majd közelebb mentem hozzá.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A képen a szüleimet láttam fiatalon ( Te jó ég! Ezt milyen furcsa kimondani ) és egy számomra ismeretlen kisfiút. Gondolom az az öcsém lehetett. Körbenéztem a szűk folyosón, de egy képen megakadt a tekintetem. Egy jóképű fiú nézett rám vissza.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
"Michael Adelsburg 17 évesen" -olvastam a kép alatti sávot.
- Michael... szóval így hívnak drága testvérem...ha tudnád, hogy mennyire meg szerettelek volna ismerni....- simítottam meg a képet az ujjam hegyével. - Ő az öcséd??!
Erre villámgyorsan megfordultam és Leonard-al találtam szemben magam. A láttára felment bennem a pumpa az előző viselkedése miatt.
- Te meg mi a francot keresel itt? Követsz?? - Csak errefelé mentem én megláttalak. Bocsi....
Mi van??? Ebbe meg mi ütött? Először még be se mutatkozott rendesen, most meg már bocsánatot is kér? A kemény agyalásban meg is feledkeztem Leonardról, aki kérdőn nézett rám.
- Öhmm...semmi baj. - Hát ez megtartott. - nevetett fel jóízűen - na de ki vele! Mi ez az egész? Michael a tesód? - Szerintem nem a megfelelő személytől várod a választ. Én is csak tegnap tudtam meg, hogy valójában a vér szerinti lányuk vagyok. Kerek tizenhét évet töltöttem az árvaházban a csodára várva. És amikor azthittem, hogy eljött, akkor mégse, mert ez az ellentétje. Maga a pokol... - Nem lehet olyan szörnyű. - Mit tudsz te erről az egészről? Vagy rólam? Semmit.... Nem tudod, hogy min mentem keresztül abban a porfészekben! Nem tudod, hogy milyenek voltak a mindennapjaim. Nem tudod, hogy mit éreztem, tulajdonképpen érzek most! Rengeteg év ment el a születésem óta, de ők nem kerestek. Hagytak engem ott felnőni. Van egy olyan érzésem, hogy még csak meg se próbálták. Lemondtak rólam... - Hidd el, hogy én teljesen megértelek. Jobban mint hinnéd... - Te is hasonló helyzetben vagy? Ugyanúgy eltaszítottak a szüleid? - Három éves voltam amikor meghaltak... tűz tört ki nálunk és a király volt az, aki kimentett. A szüleimnek már nem tudott segíteni. - Sajnálom Leonard. Én... nem tudtam... - Semmi baj....de apád jó ember, ő volt az aki befogadott és a sajátjaként nevelt. Neki köszönhetem az életemet is. - Nem igazán tudom róla ezt elhinni, hiszen tizenhét éven keresztül felém se nézett... - Értelek Zoe, de majd idővel rájösz, hogy igazam van.
Végtelenül sajnálom ezt a több hónapos kihagyást:///// Most már tényleg nagyon fogok igyekezni hozni az új részeket. D.💙
