Mary élete

1 - Beköltözés

- Mary, gyere, indulunk - kiáltott anyu. Én még a szobámban álltam, nem akartam elmenni, mert akkor az életemnek egy része teljesen le fog zárulni. Életem nagy részét ebben a házban töltöttem, ebben a városban vannak a barátaim...
- Gyere, ne várakoztassul meg Dave-t.
- Jövök - mondtam. Dave a költöztető, a bútorok nagy részét már átvittük korábban az új házunkba, ez az utolsó forduló. A kocsiba beszállva még vetettem egy utolsó pillantást arra a házra, ahol felnőttem, majd elindultunk.
- Biztos ott is találsz barátokat - mosolygott rám anyu.
- Hmm, persze - hümmögtem.
Amikor odaértünk (vagyis már "hazaértünk") az új házhoz, bepakoltuk a maradék dolgokat a házba, anyu kifizette Dave-t, majd elkezdtük a dobozokat kirakni.
Augusztus 31-e volt, másnap kezdődött a suli.
Reggel a telefonom ébresztőjére keltem, megittam anyuval a reggeli kávémat, ettem a croissant-ot, majd elsétáltam a 10 percre lévő sulihoz. Sok autó állt a parkolóban, de nekünk sajnos egyre sincs pénzünk, azért költöztünk el most is, mert már csak egy kisebb házat tudunk fenntartani, és itt többet fizető munkahelyet talált anyu.
A portánál megkérdeztem, hogy hol találom az igazgatói irodát, majd bekopogtam a dirihez. Aláírtam még pár szükséges papírt és megkaptam a szekrényem kódját. A szekrényemet könnyen meg is találtam.
- Stiles, hagyjál már békén - hallottam a szekrényszomszédaim beszélgetését. Amelyik fiú mondta, izmos, barna hajú srác volt, a másiknak (ezek szerint Stiles-nak) ég felé meredező kusza haja és csokoládébarna szemei voltak. Egész helyesnek találtam fehér pólójában és kockás ingjében.
- Milyen óra is lesz? - kérdezte az izmosabb.
- Angol - hmm. Nekem is angolom lesz...
- Sziasztok, új vagyok itt, csak azt akartam megkérdezni, merre találom a 24-es termet.
- Arra megyünk mi is, ezek szerint te vagy az új lány?
- Hát igen - nevettem zavartan.
- Stiles Stilinski - nyújtotta a kezét az egyik fiú.
- Mary Smith.
- Scott McCall - mondta az izmosabb.
A terem fele menet hallgattam, miről beszélgetnek, például hogy Stiles öreg jeep-je nem indul, de maga szerelgeti, leginkább szigszalaggal, mert rendes szakemberre nincs pénze. Valamennyire fellélegeztem, mert féltem, hogy esetleg a gazdag családból származó gimisek ki fognak rekeszteni.
Az órák hamar elteltek. Délután a suliból kilépve láttam, hogy Scott motorral hajt el, Stiles pedig egy öreg jeep-ben ül, de nem akar beindulni. Felnyitotta a motorhátetőt és valóban egy szigetelőszalaggal tekergette körbe valamelyik alkatrészt. Mikor végzett, észrevette, hogy nézem. Erre elpirultam, intettem neki, de utánam szólt:
- Elvigyelek? Talán most már beindul - vigyorgott barátságosan.
- Jó, köszi - pirultam el mégjobban.
Miközben mentünk, halkan szólt a rádió. Megálltunk a házunk előtt, megkérdeztem, nem jönne-e be, de ekkor valami rendőrrádióféleség szólalt meg az autóban. Az erdőben történt valami, egy állat megtámadott egy embert. Értetlenül néztem Stiles-ra.
- Ez tényleg egy rendőrrádió volt?
- Khmm... aha - motyogta, mire felvontam a szemöldököm.
- Csak érdekelnek ezek a dolgok, ennyi- vonta meg a vállát zavarta, mint akit rajtakaptak valamin.
- Akkor nem jösz be? - kérdeztem meg újból.
- Most nem, mennem kell valamerre - mondta.
- Jó szórakozást, szia! - köszöntem el.
Anyu még nem volt otthon, biztos ma is túlórázni fog. Megcsináltam a leckét, aztán mivel fáradt voltam, el is mentem aludni. Elégedett voltam a napommal, hiszen két barátra is szert tettem ma, és nem is volt olyan borzasztó új lánynak lenni.