Mary élete

17 - Jön a "vihar"

Reggel álmosan vánszorogtam a konyhába, anya már elment dolgozni. Elkészülődtem, majd hallottam, hogy Stiles befordult a jeepel a kocsibehajtónkra, így kimentem az ajtón. Csókkal köszöntöttem.

- Hé, tegnap nem is mondtad, merre jártál reggel - jutott eszembe.

- Ahamm, hmm - hümmögött. - Bementem apuval az őrsre. Donovan beszélni akart velem - kikerekedett szemekkel meredtem rá. - Nyugi, nem volt semmi gáz, Parrish végig ott volt velem.

- És mit akart Donovan?

- Megegyezni velem. Hogy nem fog a városban maradni, ha segítek neki kijönni a börtönből. De Parrishnek is olyan jó füle van, mint nektek, a szívdobogásán hallotta, hogy hazudik, vagyis a városban maradna, úgyhogy nem fofok neki segíteni - tette rá a kezét összeszorított öklömre.

- Nem tud onnan kiszabadulni, ugye?

- Annyi ereje azért nincs, mint egy vérfarkasnak, szóval nem.

- Akkor jó - dőltem hátra az ülésen.

Az órákon Theo is rész vett, végig gyűlölködve nézegetett minket. Mivel a suliban voltunk, nem támadott meg minket, se szóval, se tettekkel, mint tegnap. Suli után Stilesékhoz mentünk (Scott, Kira és én, na meg persze Stiles). Egyszercsak valaki kopogott. Stiles és Scott lement megnézni, ki az, de amikor meghallottzk, ki az, én és Kira is lementünk. Valóban Theo állt az ajtóban.

- Csak bocsánatot akartam kérni Stilestól és Marytől - nézett ránk. Aha, persze. Kétszínű alak ez a Theo.

- Oké, megvolt, szia - tolta ki az ajtóból Stiles.

- Nem, én tényleg sajnálom. Meghívhatlak titeket valahova?

- Nem, köszi, szia - Stiles próbálta becsukni az ajtót.

- Ne már, srácok - nézett Scottra segítségkérőrn Theo.

- Majd a suliban találkozunk. Szia, Theo - vágta rá Scott az ajtót. Amikor a fiúk megfordultak, kitört belőlünk a röhögés, majd a nappaliban letelepedtünk a kanapéba és a fotelokba, és beszélgettünk egy kicsit.

Scotték hamarosan elmentek, sötétedés után pedig engem is hazavitt Stiles. Megcsináltam a házimat, majd el is aludtam.

Másnap a telefonom csörgésére ébredtem. Scott hívott.

- Hmmmm - ásítottam bele a telefonba.

- Mary, gáz van - mondta bele a telefonba ideges hangon. Egyből kipattant a szemem.

- Mi történt?

- Ne ijedj meg, de Stiles a kórházban van. Most vizsgálják.

- Mi???? Scott mi történt? - üvöltöttem.

- Tegnap Stiles kiment Theoval az erdőbe. Theo beszélni akart vele, az Stiles szerencséje, hogy írt nekem Sms-t hogy hol vannak. Theo egyből nekiesett, amint Stiles kiszállt a jeepből. Stiles jobb keze megsérült, és beütötte a fejét, azt vizsgálják most a kórházban, hogy van-e agyrázkódása. Amúgy jól van. Nem akarta megnézetni, hogy mi van az agyával, mert már így is sokkal tartozik a kórháznak, szóval minden rendben vele.

Fellélegeztem, de nem teljesen, amíg nem látom. Scott a kórházban volt, én is odaindultam suli helyett.

- Hogy képzelted, Stiles? - kérdeztem, amikor megláttam. Kócos haja az egnek meredezett, szemei alatt karikák voltak a kialvatlanságtól, kezét rögzítették.

- Nem tudom. De tudjátok, nem kell állandóan félteni, meg hangsúlyozni, hogy en vagyok a leggyengébb - nézett ránk vádlóan.

- Jól vagy? - enyhültem meg, és bújtam oda hozzá.

- Most már jól - csókolt meg.

- Sziasztok, bocsi, srácok, de Stilesnak pihennie kell, agyrázkódása van. Holnap kiengedjük, ha minden jó lesz - jött be Melissa, Scott anyukája.

Elbúcsúztunk Stilestól, majd Scottal elindultunk a suliba.

Theo kárörvendően foglalta el Stiles helyét az órákon. Egész nap távolról figyelt vagy követett minket. Borzasztóan ideges lettem tőle, de nem süllyedtem le a szintjére, nem támadtam meg.

Délutan még beugrottunk Stileshoz, aki unatkozva és duzzogva feküdt az ágyban.

Ő is elmondta, mi történt. Pár órát meg maradtam, majd egy nővér beszólt a kórterembe, hogy mar hagyjam pihenni a fiút, így hazamentem.