Mary élete

26 - Ez lehetséges?

Scott testét elvittük Deaton-höz. Az állatorvos aggódva hallgatta végig a történetet. Megvizsgálta Scottot.

- Valóban meghalt - mondta, mire Kira mégjobban sírt. - De... - tette fel a kezét Deaton -, de a szíve már újra dobog. Ha hallgattok egy kicsit, akkor hallani fogjátok.

Valóban egy gyenge, egyenletes szívverést hallottam Scott felől. De hogy lehetséges ez? Hiszen meghalt! Vagy mégsem?

- Sírtál, és a könnyeid végigfolytak Scott arcán, igaz? - nézett a doki Kirára. A lány könnyes szemekkel bólogatott. - Egy kitsune sírasa életre kelthetik halott társát, ha igaz könnyeket hullat rá - mosolyodott el Deaton. Stiles erre felkapta a fejét.

- Akkor él? - kérdezte izgatottan.

- Igen. De sokáig fog még neki is tartani, míg regenerálódik.

Azta! Mik nem történnek itt! Mindenkinek hatalmas kő esett le a szívéről, Kira már örömében sírt. Kis idő múlva hazamentünk Stilesszal, de még órákkal később is a történtek hatása alatt voltunk. Stiles felidézte nekem a Scottal való barátságukat, ami egyébként az ovi első napján kezdődött. Olyan neki, mintha a testvere lenne. Mesélt még pár dplfot a barátságukról, érdeklőve hallgattam. Nem is tudtam, hogy régebben mennyi hülyeséget csináltak!

Anyu közben hazaért a munkából. Köszönt, majd bement a konyhába. Hatalmasatt sikított. Ijedten ugrottunk fel és rohantunk hozzá. Egy vérfarkas állt a konyha ablakában, és neki akaz ugrani anyunak. Egyből áalakultam, és anyu elé álltam. Kicsit bunyózni kellett vele, jó erős volt. Épp letepert a földre, de a következő pillanatban csak egy puffanást hallottam, és rámdőlt a farkas.

- Mi a... - Stiles a sodrófával a kezében állt. Ahamm, szóval leütötte. Okos srác. Anya azonban remegve állt a konyhaajtóban.

- Nem, nem, nem - szája sírástól remegett.

- Jól vagy, anyu?

- Mi lett az előbb a lányomból? Mi...- átakartam ölelni, de ijedten ugrott hátra. - Ne gyere a közelembe - sikította. Stiles próbálta puhítani anyat, felélépett, de anya hozzávágta az első keze ügyébe kerülő dolgot, ami jelen esetben egy üvegpohár volt, ami csörömpölve tört szét Stiles mellkasán. Egy szilánk bele is állt a hasába. A fiú elborzadva nézett le.

- Mik vagytok ti... szörnyeteg lett a lányomból? Mégsem kellett volna idejönnünk? Rossz hatással van rá ez a fiú- motyogta maga elé anya. Na ezen az utolsó mondatán felhúztam magam, de Stiles visszafogott. Anya beszaladt a szobájába, és magára kulcsolta az ajtót.

- Gyere - súga Stiles. - Ezt fel kell dolgoznia.

- Mi van, ha kárt tesz magában? - aggódtam.

- Nem fog. Scott anyukája is átesett ezen - ekkor lepillantott a hasára újból. Én is odanéztem. Egy hatalmas szilánk állt ki belőle. Stiles lába megroggyant, amikor meglátta, mennyire vérzik.

- Oké, beviszlek a kórházba.

Beültünk a jeepbe, én a vezető ülésre. Amikor be akartam indítani, akkor esett le, hogy én még soha az életben nem vezettem autót. Elmeletben tudtam, a bátyám annak idején elmagyarázta, de a baleset óta nem is akartam vezetésről hallani.

- Stiles - szólaltam meg hisztérikusan. Szegény fiú pedig már egész fehér volt. - Én még soha nem vezettem - sírtam el magam.

- Shhh. Nyugi, egyszerű ez, mint a karikacsapás - ekkor elkezdte magyarázni, hogy indítsak, tegyem rückwertzbe, majd tolassak ki, es hogy használjam a sebességváltót. Szerencsésen meg is érkeztünk, fogalmam sincs, hogyan. Valami csida folytán, hiszen alig tudtam figyelni annyi mindenre; Stilesra, a sebességre, a táblakra, a többi emberre... de a kórháznál voltunk.

Melissa jó ismerősökként fogadott, elmondtuk, mi történt nálunk. Elintézte Stiles sebét, majd mondta, hogy várjunk egy percet. Utcai ruhában tért vissza.

- Megyek veletek. Én már átéltem ezt egyszer, sefíteni akarok anyukádnak.

Így ő is jött velünk. Hál' Istennek nem nekem kellett vezetni, Stiles ezt már vállalta.

Otthon Melissa bekopogott anyu ajtaján, és elmagyarázta, miért van itt. Kis idő múlva tétovázva nyitott ajtót anyu. A szobában folytatták a beszélgetést.

- Nem is mondtam még, milyen ügyes voltál - csókolt meg Stiles.

- Ügyes? Háromszor majdnem belehajtottam az árokba, egyszer meg egy gyalogost majdnem elütöttem. Asszem a kuplungodat is leégettem - soroltam a vétett hibáim töredékét.

- De baleset nélkül elértünk a kórházig- puszilt meg. - Majd megtanítalak vezetni, jó? - mosolyodott el.

- Nem tudom - komorodtam el. Hiszen a családom fele autóbalesetben halt meg. Képes vagyok én kormány mögé ülni?

- Majd segítek - törölte le a könnyeimet Stiles. Ekkor vettem eszre, hogy sírok. A karjaiba vett, ahol hamar álomba sírtam magam.