O.K.É- Ott kezdődött (az) életünk

Harmadik fejezet 2/1

Cortez

-Cortez! Most hívott a magyar tanárod. Még csak most múlt el szeptember, de már bukásra állsz. Nem lesz ez így jó. -Szidott le a nagyi. Igazából ez ébresztett rá, hogy már október van. Durva! Nagyon gyorsan eltelt ez a hónap.
-Úgy is tudod, hogy kijavítom. 
-Én lehet, hogy tudom, de a tanárod nem hisz benne. Szeretné ha korrepetáláson vennél részt.- Még több óra Kardossal?! Inkább töltöm a délutánomat Neményivel... Nevetés szünet. Azért ezt én se gondoltam komolyan. 
-Korrepetálás? Kardossal? Mégis szeret, ha többször akarja látni a pofám?- Nagyi elfojtott egy mosolyt. 
-Azt szeretné, ha egy osztálytársad korrepetálna.- Felröhögtem.- Szerintem nem vicces, hogy bukásra állsz.- Összeszedtem magam. 
-Igazad van! Ne haragudj! Viszont kétlem, hogy a stréberek közül valamelyik elvállalná. Kingának mindig van valami dolga nem fogja ezzel vesztegetni az idejét. Neményi... Hát ő meg úgy érez irántam, mint én iránta. 
-Vegyem úgy, hogy nem kedvel? 
-Utál, mint a szart.-Nagyi figyelmen kívül hagyta a szóhasználatom. Nem nagyon szokott rám szólni emiatt. Mondjuk sose káromkodok olyan cifrán. Legalábbis még. 
-Valamelyik barátod nem tudna segíteni?- Na most én fojtottam el a mosolyt. 
-Ők csak éppen, hogy nem állnak bukásra. 
-Hát akkor reméljük a jövőhéten érkező új osztálytársatok okos lesz és kedvelni fog téged. Mert így bajban leszünk.
-Nagyi! Ígérem megoldom.
-Nem vagy buta Cortez!-Elmosolyodtam.- Csak pokolian lusta.- Erre meg felnevettem. 
-Szeretlek nagyi!-Azzal megpusziltam. 
-Az a szerencséd, hogy én is téged.- Ezzel véget is ért a fejmosás. Felmentem a szobámba. Tényleg el kéne kezdeni tanulnom, mert amilyen Kardos, megbuktat. Mondjuk azért az gáz, hogy október elsején már a bukásról beszél. Hol van még  a január? Bár amilyen hamar elment a szeptember, lehet ez is pik-pakk itt van.  Elővettem az irodalom könyvem és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon. Elkezdtem elolvasni az első fejezetet. Szonett elemzés. Blhaaa. Épp, hogy belekezdtem megcsörrent a telefonom. Ricsi csengőhangja szólt.
-Na mond.-Szóltam bele.
-Nincs kedved kijönni deszkázni? Unom az agyam.
-Tanulok.-Néma csend. Majd hirtelen felröhögött. -Nem viccelek.
-Lázas vagy? -Elmosolyodtam. Ennyire furcsa, hogy okosodni akarok? Mondjuk én is meglepődök magamon.
-Kardos felhívta a nagyit. Javítani kéne.
- Haj! Még a sulin kívül és képes hazabaszni a hangulatom. Eskü tehetsége van hozzá. Lehet az egyetemen ezt is tanítják a tanároknak?!-Na erre én is felröhögtem.
-Szóval ezt most kihagyom.
-Oké haver. Megértem. De aztán legyél okosabb Neményinél. -Röhögve bontottuk a vonalat. Próbáltam koncentrálni az irodalom tankönyvre, de nem ment. Mindig lebukott a fejem, mert majdnem elaludtam. Egyedül nem fog menni. Erre rájöttem. De azért megpróbáltam verset elemezni. Körülbelül megtanultam a metafora fogalmát és 3-at találtam is a versben.  Olyan hülyeség ez is. Miért kell megtanulunk, hogy a költők mit gondoltak a vers írása közbe? Basszus! Szemed olyan, mint a kék ég. Valószínűleg arra gondolta, hogy ugyan olyan színű. Mit kell ezt túlbonyolítani? Sose értettem. Nem szeretem az irodalmat. Hasztalannak érzem. Azért kínoztam magam egy órán keresztül. Nem akarok a nagyinak ezzel is a terhére lenni. Épp elég nagy szívesség, hogy befogadtak. Erre most meg megbuknék? Viszont ez egyedül nem fog menni. Valamit ki kell találnom.  Megràztam a fejem. Remélem történik valami csoda és hirtelen érdekelni fog az irodalom... Valami nagyon nagy csoda.
Àtnéztem a franciàt és az angolt. Ez a két tàrgy, ami érdekel is és szerintem haszna is van. Ahány nyelvet beszélsz annyit érsz. Vagy mi. Beraktam a Szökést és valamikor el is aludtam rajta. A reggeli kelés még mindig nehezemre esik. Nagyinak vagy nyolcszor kellett bejönnie, mire végre felkelltem. A suli lépcsőn Ricsi és Zsolti màr ott ültek. Nem sokkal utànam Dave is megérkezett. Minden reggel itt vàrjuk, hogy majdnem becsengessenek. Nem vagyunk hajlandóak elöbb bemenni, de azért elöbb bejövünk, hogy dumàljunk. Logikus.
Màdai a szokàsos rikàcsolàsàval fogadott.
-Pósa! Antai-Kelemen! A deszkàkat azonnal eltenni. Fleymer tedd el a headseted ez nem az FBI. Nagy Zsolt te pedig rakd el a reggelid. -Csak a szokàsos. Mi màr ezt kezdtük megszokni. Ami szokatlan volt, hogy ma Kardos nem feleltetett. Pedig órai rutinnà vàlt. Egyszer tanulok erre pont most hagy békén. Na szép! Óra utàn magàhoz hivatott. Neményivel és Kingàval együtt. Csodàs. Tuti a korepetàlàs.
– Ígérem, nem rabolom el az egész szüneteteket. – kezdte Kardos, és akármennyire néztünk körbe egymáson, sehogy nem – Ádám – kezdte, mire  letettem a kezembe tartott tollat amivel eddig jàtszottam, és felnéztem a tanárra. – A nagymamád felhívott tegnap. Hosszasan beszélgettünk és próbáltunk megoldást találni a bukás elkerülésére. Nos – nézett hirtelen a két stréberre-  arra jutottunk hogy mivel sem magadért, sem értem nem fogsz változtatni a tanulmányi eredményeiden, majd változtatsz az osztálytársaid miatt.
– Hogyan? – ráztam meh a fejem meglepetten. Nem a korepetàlàs miatt lepődtem meg, hisz azt màr tudtam, hanem azon, hogy ez a holdkóros azt hiszi majd Kinga és Neményi miatt elkezdek tanulni. Hát persze..
- Úgy gondoltuk, hogy ha megbízzuk egy társadat, hogy korrepetáljon és buzdítson, akkor tekintettel arra, hogy ezzel igencsak elrontod a napjait vagy heteit, talán elkezdesz tanulni magadtól, hogy mást ne kínozz felelőtlen, pökhendi magatartásoddal – magyarázta villogó szemmel. Elképesztően utàlom ezt az embert.
– Álljon meg a menet! – kelt ki magából Kinga. – Azért, mert ő nem tanul, nekünk kötelességünk segíteni? Magára vessen, nem jótékonykodom a szabadidőmmel!
– Természetesen rátok bízom, döntsétek el, hogy belefér-e az időtökbe és hogy egyáltalán vállaljátok-e. - Elmosolyodtam.  Tudtam előre Kinga reakciójàt.
– Már elnézést – tárta szét a kezeit Kinga – és bocs, Cortez - nézett ràm egy pillanatra – De az iskolaújságba írok, díjugratóversenyeken veszek részt, edzésre járok, a színjátszókörben főszerepet kaptam az október 23-ai előadásra emellett kitűnő tanulmányi átlagot produkálok. Mégis miért korrepetáljak valakit, aki egyszerűen csak nem tanul, hanem deszkás haverokkal lóg, focizik meg lazul? Simán lehetne jó tanuló, az én elfoglaltságaim töredéke terheli csupán!- Nem kedvelem Kingàt , de most az egyszer be kell làtnom, hogy igaza van. Magasról teszek a tanulàsra, de hàt egyszerűen nem érdekel. Most mit csinàljak?
- Ebben teljesen igazad van – bólintott Kardos.
– Sajnálom, de engem ez nem érint. Mehetek a szünetre? Most már csak hét percem van.
– Természetesen. -Kinga hàtradobta barna loboncàt  és kihúzott, egyenes háttal csörtetett ki a teremből. A tanár Arnoldra nézett.
– Kinga érvelése abszolút jogosnak tekinthető, azonban vele ellentétben nekem temérdek szabadidőm van – kezdte Arnold. Beszívtam a levegőt. Lehet harakirit hajtok végre ha ez itt elvàllalja csakhogy szabadon kínozhasson. - Ennek ellenére nem vállalom – fejezte be végül, mire megkönnyebűlten elmosolyodtam. -A délutánjaim nagy részét olvasással és gondolkodással töltöm. Végiggondolva, hogy értékes óráimat és perceimet egy olyan osztálytársamra fecséreljem, aki a kisujját sem mozdítja a változás érdekében, hanem inkább megvárja, hogy más oldja meg számára a helyzetet, ez, ugye, teljesen kizárt. Hosszas és igencsak reális érveket felsorakoztató gondolatmenetem…
– Lassan befejezhetnéd. Már megértettük…  – szóltam közbe. Ott volt az a pont, amikor meguntam. Miért nem tud annyit, mondani, hogy nem?
Kardos bólintott.
– Rendben, Arnold, teljesen igazad van – majd hozzàm fordult. – Két legkiemelkedőbben tanuló osztálytársadból egyik sem vàllalta, hogy segít. Azt hiszem, Ádám, ez jelenthet valamit. -Hosszasan méregetett, majd megint bólintott. -Meglàtjuk mi lesz jövő héten. Kitalàlok addigra valamit, hogy hogyan oldhatnànk meg ezt a problémàt. Addig is szépen kérem, hogy szedd össze magad. -Azzal összeszedte a cuccàt és kiment a teremből. Egyedül hagyva Neményivel, aki gúnyosan mosolygott. Làttam rajta, hogy mondani akar valamit, ezért gyorsan közbevàgtam.
- Kímélj meg a kioktatàsodtól, oké? Az én dolgom, hogy készülök vagy, hogy nem készülök óràkra.- Azzal gyorsan kimentem a teremből. Szàmítottam arra, hogy egyikőjük se fog segíteni. Màr csak az a kérdés mi lesz velem. Nem hagyhatom, hogy Kardos megbuktasson. Lesiettem az udvarra a sràcokhoz akik màr az àrkàdok alatt àcsorogtak a szokott helyünkön. Most is sokan gyültek oda, mint mindig. Valamiért szeretnek velünk lógni az itteni arcok. Nem mintha bànnàm. A többségük jó fej. Mindig elvagyunk szünetekben.
-Na! Mi volt? - Kérdezte meg azonnal Ricsi, amint oda értem hozzàjuk.
-Végig attól féltünk, hogy ezek hàrman megölnek és te leszel a suli új csontvàza. -Mondta röhgve Zsolti. Pàr màsodperc utàn lefagyott a mosoly az arcàról ugyanis a suliràdió szokott zene àradatàt megszakította az egyik stúdiós hangja.
- A következő dalt Nagy Zsolt 9/b-s tanuló küldi Tarr Zsófiának a 12/a-ba, és üzeni neki, hogy szereti. - és a ràdióból elkezdett szólni Whitney Houston  I Will Always Love You című dala. Ekkor tűnt fel, hogy Dave nincs az udvaron. Zsolti közben meg kiakadt.
- Azt se tudom ki az! Hol van Dave?!- Mi csak röhögtünk, amíg ő berohant megkeresni baràtunkat, hogy aztàn ki is nyírja. Ők is jól elvannak. Az utóbbi időben ezzel dobjàk fel a szürke iskolai napokat, hogy szívatnak mindenkit, meg egymàst is. Úgy làtszik a telefonos ugratàsokat meguntàk. Ricsi volt az egyetlen, aki a kis közjàték miatt nem felejtette el az előző témàt. Kérdőn ràm nézett én meg intettem, hogy később mesélek. Úgy se tartozik mindenkire, hogy bukàsra àllok.
A nap hàtralevő része szokàsosan telt.  Nem tudom elmondani, hogy mit tanultunk mert végig zenét hallgattam. Jó! Tény, hogy tehetnék többet is a suliiért. Legalàbb a nagyi miatt. Bàr szerencsére, csak irodalomból àllok bukàsra. Remélem ez se marad így sokàig.
Ricsivel együtt mentünk haza.
-Nem mondtad végül, hogy mi volt Kardossal.
-Csak megkérte Kingàt meg Neményit hogy korrepetàljanak.
-Mi vaaan?! És? -Megvontam a vàllam.
-Egyik se vàllalta el.
-Akkor màr csak reménykedjünk, hogy az új làny okos lesz és hajlandó lesz neked segíteni.
-Nagyni is ezt mondta.- Akkor esett le mit mondott. -Vàrj! Új làny? Nem is tudjuk ki jön. Eddig a neme is titok volt. -Ricsi zavarba jött.
- Ja tudom! Csak egy megérzés. A legtöbb évfolyamon 7 làny van. -Megràztam a fejem. Honnan tudnà, hogy ki lesz az új osztàlytàrs? Kezdek én is paranoiàs lenni.
- Hát remélem, hogy jó magyaros. És nem fog utàlni.
-Az utóbbi dolog mondjuk nehéz feladat lesz. Valahogy az okos emberek génében van, hogy utàljanak téged. -Erre felröhögtünk. Ma Ricsi nem jött àt. Segítenie kellett valamiben az anyukàjànak. Épp a kapukulcsot kerestem, amikor mozgàsra lettem figyelmes a szembe lévő hàzban. Kinyílt a bejàrati ajtó és egy vékony huszonéves szőke nő lépett ki rajta. Biztos az új szomszéd, akit a nagyi említett. Erre, mintha csak meghallotta volna a gondolataimat ràm nézett és mosolyogva intett nekem. Én is visszaintettem egy mosoly kíséretében majd bementem. Nem sok kedvem volt bàjologni. Nagyi úgy is valamikor àt fogja hívni őt meg a húgàt vacsoràra. Majd akkor megismerkedünk.
-Cortez! Megjöttél? -Kibàlt ki a nagyi a konyhàból, amint beléptem a hàzba.
-Nem, csak a  betörőknek kulcsuk van.
-És elképesztő, hogy manapsàg milyen pimaszok a betörők. - Jegyezte meg a nagyi mosolyogva miközben kijött az előszobàba.
-De legalàbb helyesek. -Jegyzem meg vigyorogva.
-Az igaz. Meg szerények is. -Nevet fel a nagyi. -Na mesélj! Lett korrepetítorod?
-Nem. Egyikőjük se vàllalta el. -Nagyi elhúzta a szàjàt.
-A tanàr úr mit szólt?
-Hogy jövő héten vissza térünk a témára. -A nagyi bólintott.
- Ide tudod adni az irodalom könyved? -Csodàlkoztam, de odaadtam. -Olvasgatok kicsit. Menj nyugodtan pihenni.
-Hàt jó. Ahogy gondolod.- Azzal felmentem a szobàmba. Neteztem kicsit. Beszélgettem a haverjaimmal. Kb egy óra múlva felkiabàlt a nagyi, hogy menjek le.
-Igen. -Ott ült a konyhaasztalàn. Elötte a kinyitott irodalom könyvem.
-Na gyere! Próbàljunk meg együtt tanulni. -Nagynon aranyos volt tőle, hogy miattam képes volt àtolvasni a tananyagot. Egész jól magyaràzott. Bàr  ő se értett mindent, de azért mindent beleadott abba, hogy én megértsem. Verset elemeztünk. Màsfél óràn keszertül, de szerintem egész jól ment a végére. Adtam neki egy hatalmas nagy puszit mikor végeztünk.
-Imàdlak nagyi. Köszönöm.
-Én is szeretlek kicsim. Nem szeretném, ha elkerülnél innen. -Hirtelen leesett, hogy miért nem akarta annyira, hogy megbukjak. Ha valamiből elhasalok anyàék tuti haza vezényelnek Amerikàba és mindenért őket okolnàk. Az én hülyeségem miatt. Na jó. Itt az ideje, hogy összeszedjem magam.  Nem akarok haza költözni.
-Én se akarok vissza menni. -Mondta ki hangosan, majd szorosan megöleltem a nagyit.- Jó itt nekem. Veletek. Ígérem nem fogok megbukni. -Nagyni elmosolyodott.
-Remélem is. Na de menj, nagyapàd mindjàrt haza ér aztàn vacsoràzunk. Addig is pihenj. Vagy akàr megcsinàlhatod a többi leckéd. -Mosolyodott el egy kicsit gonoszan.
-Az lesz. -Mondtam komolyan. Felmentem és tényleg megírtam a leckéim. Vagy is többé kevésbé. A nagyiért megéri. Na meg azért tényleg jó most itt nekem.