O.K.É- Ott kezdődött (az) életünk

Első fejezet 2/1

Cortez
-Bepakoltál már Adam?- Üvöltötte fel anyám az emeletre. Nem válaszoltam és nem azért, mert nem voltam kész vagy mert utáltam, ha Adamnek hív. A bőröndöm ott várt rám az ajtó mellett, hogy végre felkapjam és elhúzzunk innen a picsába. Egyszerűen nem volt kedvem, most anyával beszélni és szerintem ezt ő is nagyon jól tudta, mert nem jött be hozzám. Ma reggel odaadták a repülőjegyeimet. Pont ez az, ami miatt nem akarok se vele se apával szóba állni. Csak egyet kellett volna kapnom, erre hármat vágtak hozzám, mondván legyünk együtt több időt. Mintha nem azért akarnék Budapesten tanulni, hogy ne legyek a közelükben. Örültem, hogy a nagyszüleim felajánlották, hogy költözzek hozzájuk. Lehet tényleg jót tesz az újbóli környezetváltozás. Na meg, hogy a szüleimnek se kell úgy tenniük, mintha érdekelném őket. Épp ezért akadtam ki azon, hogy a gólyatábor után vissza kell ide jönnöm és egy héttel később kezdem a tanévet. Nem mintha bánnám, hogy igazoltam lóghatok egy hetet, de semmi kedvem nincs úgy tenni, mintha olyan jó és összetartó család lennénk. Tudom mire megy ki a játék. Az ősz nyitó céges vacsorájuk szeptember 3-án este lesz. Szükségük van arra, hogy villoghassanak velem. Vagy is inkább azzal, milyen "szép" a családunk. Az már senkit se érdekel, hogy az álarc alatt rohad az egész. A szüleim mindig is látszat emberek voltak. Szerintem az az egy szerencsém, hogy nem adtak örökbe, hogy szép gyereknek találtak. Ők pedig betegesen gyűjtik a szép dolgokat. Mindent amivel villogni lehet. Mi az istenért gondolkozok én ilyeneken?! Csak magamat dühítem. Fejeztem be az önpusztítást és felkeltem a földről, ahova mindig fekszem ha gondolkozni akarok. Kit érdekelnek a szüleim? Ma este elutazom, pár nap múlva vissza jövök, kibírom azt a hetet, smúzolok velük a vacsorán, lógok az itteni haverokkal, élvezem a plusz hét nyári szünetet aztán karácsonyig úgy se jövök. Move on Cortez, Move on. [Lépj tovább]. Felkaptam az íróasztalomról a megkezdett kólámat,  másik kezembe a bőröndömet(esküszöm hallottam fellélegezni) és lementem a napaliba.
-Még korán van.- Jegyezte meg apám látva a csomagomat a kezemben.
- Max közelebb lakik a raptérhez. Tőle indulok.- Az a gáz, hogy ezt már említettem nekik.
- Oh, tényleg. Mintha mondtad volna már egyszer.- Felelte anya. Vagy háromszor mondtam nekik, de lényegtelen.
- Jó utat fiam!- Lépett hozzám apa, hátba veregetett, majd bement a konyhába. Olyan egy érzelmes fickó. Anya már egy fokkal jobb.
-Vigyázz magadra. Puszilom anyámékat.- Azzal nyomott két puszit az arcomra és kikísért a bejárati ajtóhoz. Amint kitettem a lábam a küszöbön rám is csukta. Filmbe illő jelenet volt. Valami szánalmas komédiába. Most a stúdióközönség nevetne, de csak azért mert ki van írva.
A taxi amint a szobámból hívtam, már kint várt. Amíg nem töltöm be a 16-ot nem vezethetek kísérő nélkül. Magyarországon majd a 17-et is meg kell várnom, de ráérek. Kisebb távlatokban jó időben a deszkám is elvisz mindenhova. Maxnél még ökörködtünk egy sort, xbox-oztunk aztán mentem a reptérre. Fantasztikus utam volt. Oké. Most ironikus voltam. Hosszú volt és fárasztó. Mint mindig. Nagyi és nagyapa örömmel fogadott Ferihegyen. Még kis táblát is csináltak amire ráírták, hogy Cortez. Na igen. Ők tiszteletben tartják, hogy gyűlölöm az Ádám nevet. Főleg az angolosított Adam változatát, de ez a szüleimet nem érdekli. A Cortez olyan suttyósan hangzik szerintük. Ide megint jöhetne egy nevetésszünet. Szóval a nagyszüleim aranyosak voltak. Őket tényleg érdeklem. Egész úton haza felé szóval tartottak. Főleg a nagyi. Nagyon érdekelte mi van velem. Én pedig örültem neki. Szóval meséltem. Még amikor haza értünk is beszélgettünk. Közösen ettünk, ami nálunk a szüleimmel sose fordul elő. Maximum karácsony napján és a céges vacsorákon. A nagyszüleim teljesen mások. Mire kibeszéltük magunkat mind a hárman és a kezdeti nyüzsgés lejjebb ment éreztem, hogy dög fáradt vagyok. Így elköszöntem elintéztem pár üzenetet, hogy épségben megérkeztem meg minden és utána konkrétan 12 órát aludtam. Nagyi sürgölődése ébresztett. Éppen szedte össze a kómásan szétdobált ruháimat a földről.
-Majd én megcsinálom.- Nyöszörögtem álmosan.
-Végre felkeltél. Már meg akartam nézni a pulzusodat. - Mondta nekem mosolyogva.- Voltam már a szülőiden is. Holnap reggel nyolckor várnak az iskola előtt.
-Muszáj nekem gólyatáborba mennem? Majd megismerem őket 8-án.- Motyogtam a párnámba.
-Pont azért kell menned, mert így is később kezdesz, mint az osztálytársaid. Meglásd jó lesz.- Úgy legyen nagyi. Úgy legyen. Mert màr kezdett elegem lenni az ismerkedésből. Egész életemben ezt csináltam. Kb mindig ugyan az megy. Meglepődnek a becenevemen, nem értik, hogy jött. Meglepődnek azon, hogy a szüleim Amerikában élnek, hogy anyanyelvi szinten beszélek angolul, hogy jól tudok franciául és spanyolul, de magyarul is tisztán beszélek. Az emberek mindig fent akadnak valamin. Mindegy ezt is túl fogom élni. Remélem az osztályom jó fej lesz és nem lesznek tapadós nyávogós csajok. A hideg kiráz az olyanoktól. Valamiért azt hiszik nekem az jön be, ha ész nélkül vihognak, dobàljàk magukat és az IQ szintjük nem éri el a szobanövényét se.
-Itt vagy Cortez? Már vagy kétszer kérdeztem.- Bambán felnéztem a Nagyira. El is felejtettem, hogy ott van.
-Ne haragudj. Elbambultam.
-Semmi baj, kicsim. Nem vagy éhes? Összeüssek valamit?-Már pont akartam válaszolni, hogy kibírom vacsoráig, amikor hangosan felmordult a gyomrom. -Ezt igennek veszem.-Nevetett fel a nagyi. -Ébredj fel és majd gyere.- Azzal kiment. Én meg nagy nehezen felkeltem és beálltam a zuhany alá. El akartam merengeni az élet értelmén, de rájöttem, hogy veszettül éhes vagyok. Így hamar elkészültem és lementem enni. A nagyi gyorsan összeütök valamit kijelentése egy komplett három fogásos ebéd lett. Igazi nagymama. Jó volt megint velük lenni. Már hiányzott ez a normális légkör. Csak megérte összeveszni a szüleimmel tavaly tanévben. Ők is belátták, hogy jobb ez így. Mert tényleg jobb. Nekem reggeli után, amúgy inkább késői ebéd után gépeztem beszélgettem a korábban kelő haverjaimmal, akik elég kevesen voltak, aztán elkezdtem Szökést nézni amivel el is telt a nap. Reggel mondjuk szar volt, mert még éreztem az időeltolódást, így nagyi 20. ébresztésére tudtam csak felkelni. Nem akartam menni. Nagyon nem, de mentem. Mivel megígértem a nagyinak.
Nyolc előtt nem sokkal megérkeztem a Szent Johanna Alapítványi Gimnázium elé. Nagy lépcsős épület előtte egy maroknyi diák. Semmi extra. Tipikus iskola. Ha akartam se tudtam volna eltéveszteni. Alig, hogy leszálltam a deszkámról már elém is pattant egy sportzakós kissé hiperaktív fickó. Valószínűleg a jövendőbeli ofőm.
-Szia! A gólyatáborra jöttél? Hogy hívnak?-Bárcsak mondhatnék annyit, hogy Cortez. Amint 18 leszek megváltoztatom a nevem. Oké nem Cortezre, de levetetem az Ádámot. Az tuti.
-Igen. Antai-Kelemen Ádám vagyok.
-Jajj de jó! Ádám. Én az osztályfőnököd vagyok Haller Endre. A lépcsőtől balra vannak az osztálytársaid. Már mindenki megérkezett. Menny és ismerkedj meg velük. Hamarosan indulunk.- Azzal tovább pattogott. Kora reggel ez a nagy lelkesedés kissé sokkolt, de azért erőt vettem magamon és tovább mentem az osztályomhoz. Rajtam kívül még 10 ember várt az indulásra. Azt hittem 12-en leszünk. Na mindegy. Elengedtem a dolgot, mert egy velem egy magas srác sétált elém deszkával a kezében. Egyből szimpatikus lett.
-Hali! Pósa Ricsi, rangidős!- Húzta ki magát a gyerek. Vagy nem tudta, hogy én is egy évvel idősebb vagyok, mint a többiek, bár miért tudta volna, vagy 16 volt. Nem nézett ki annyinak, de hátha.
- Szia. 16 vagy?
-15.
-Dettó.-Felröhögött.
- A picsába már. Azt hittem tudtok vele menőzni.-Észrevettem, hogy két másik srác is közelít felénk. Egy kicsit nagyobb darab, meg egy magas nyúlánkabb.
-Majd együtt. - Röhögtem fel én is.- Amúgy Cortez vagyok.
-Oh Ámigó. -Mondta röhögve. Én is megint szakadtam.
-Ezt inkább ne, haver.- Eddig jó fej ez a Ricsi. Pont mire befejeztük a röhögést odaért a két srác.
Szia! Dave vagyok.- Nyújtotta felém a kezét a nyúlánk. Már a neve plusz pont volt.
-Sziasztok. Cortez.
-Na nekem nincs ilyen menő nevem. Én csak Zsolti vagyok.- Közölte a másik srác is.
-Hogy jött a Corzet?- Kérdezte Dave
-Három éve nyáron a Mexikói haverjaim adták, mert unalmasnak találták az Ádámot. Mivel én meg utálom a keresztnevem megtartottam a Cortezt.
-Akkor én Michela [Mikéla] leszek.-Kölzölte magabiztosan Zsolti, de bele kellett szólnom, mielött túlpörgi.
-Haver ez női név.- Egyszerre robbant ki belőlünk a röhögés. Éreztem, hogy velük jó lesz ez a pàr év.
-Làtom remek a hangulat.- Lépett hozzànk egy copfos brutàlisan karótnyelt csaj. De legalàbb nem vihog. -Remélem a versenyekben az ökörködésetek nem fog minket hàtràltatni.
-Még is milyen versenyekben? Ez egy gólyatàbor. -Csodàlkozott Dave.
-Ha nézegettétek volna a suli gallériàjàt tudnàtok, hogy minden évben csapatépítő versenyekre épülnek a Szent Johannàs gólyatàborok.- Felelte a csaj felsőbbrendűen. Azt érzem, hogy jobb lenne, ha inkàbb nyàvogna.- Szóval remélem lehet ràtok szàmítani. Nem szoktam veszíteni. Amúgy Szatmàri Kinga vagyok.- Azzal elindult a busz felé, ami időközben megérkezett. Mi meg àlltunk és köpni nyelni nem tudtunk. Aztàn elindultunk mi is és egyszerre kezdtünk beszélni.
-Jézus, ez a csaj.
-Tuti nincs kint a négy kereke.
-Nem fogom ezt négy évig kibírni.
-Nem is értem, hogy nem esett még pofàra. -Ricsi kijelentésére kérdőn néztünk rà. -Hàt akkora az arca, hogy előre húzza. -Ezen megint szakadtunk és hamar vissza is tért a jókedvünk. A buszon hàtra ültünk az egyetlen négyes üléshez és jól el voltunk egész végig. A tanàrok néha hàtraszóltak, hogy azért ne ordibàljunk, de nem nagyon zavartattuk magunkat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom magam itt érezni. Pedig még el se kezdődött a tàbor. A nagyinak ezt el se mondom. Tuti kàrörvendene.
Megérkeztünk egy Balatonparti tàborboz. Kis négyszemélyes fahàzakkal. Azonnal lecsaptunk a sràcokkal egy közösre. Pillanatok alatt belaktuk a szobàt. Dave beüzemelete a Bluetooth hangszórójàt és az I-Pad-jéről màr Korn-t üvöltettek Ricsivel. Zsolti elővette az ételhordójàt és elkezdett falni (szépen megterített egy éjjeli szekrényen), én meg cipőstűl az àgyra vetődtem és írtam a nagyinak egy minden oké sms-t. Némi gondolkozàs utàn lőttem egy képet a szobànkban alakuló kàoszról, meg a làbaimról és egy igazad volt kíséretében a nagyi utàn küldtem.
Még felnéztem tweeterre meg facebook-ra, vàlaszoltam skyp-on egy két üzenetre aztàn beszàltam Dave Ricsi a zenei vitàjàba. Épp Ricsi érvelt, hogy a Korn lenyomja a Linkin Parkot, amikor szólt az ofő, hogy menjünk mert kezdődik az ismerkedés.
Kinga tényleg egy pszichopata, de megnyertük a versenyt. Egész jó fej az osztàly, legalàbbis jobbak, mint az a-sok. Ott sajnos van pàr vihogós liba, az ő hülyeségeik miatt nem nagyon haladtak a feladatokkal. Mi megcsinàltunk mindent, közben jól szórakoztunk és megismertük egymàst is. Kingàn kívűl csak egy làny van Viràg. Ő se vihogós, ő csak emo. Nos nem itt fog ràm talàlni a szerelem. Ott volt két sràc Andris és Robi. Àltalànos óta legjobb haverok és nagy kockàk. Értelmi szintileg 10-12 évesek, de jó fejek. Van még két csendesebb sràc. Jacques, aki Franciaorszàgból jött és most tanulja a magyart (azért volt szerintem csendben, mert nem mindig értette mit mondunk) meg ott volt Gàbor. Nos róla szinte semmit se tudtam meg. Gàbornak hívjàk és van egy kutyàja. Lehet a négy év alatt kicsit majd felpörög és hangosabb lesz. Végezetül osztàlyom seggfeje, Arnold. Az a sràc kiakasztott. Egy egocentrikus nagypofàjú okoskodó barom. Tuti még lesz vele balhém a négy év soràn.
Este sokàig fennt maradtunk. Pofàztunk a sràcokkal és rengeteget röhögünk. Reggel nem is tudtunk felébredni. Az két ofő próbàlt minekt ràzogatni nem sok sikerrel, de végül az osztàlyból valakivel felhivattàk Ricsit. A Korn üvöltésére sikerűlt feltàpàszkodnunk. Még délelött lementünk a partra fürödni kicsit aztàn ebéd utàn haza indultunk. Dög fàradt voltam, este meg indul a gépem. Nagyon utàlom ezért anyàmékat. Haza fele sokkal csendesebbek voltunk, aminek a tanàrok örültek. Nagyapa vàrt a suli elött. Érezték, hogy hulla leszek deszkàzni. Kiderült, hogy a sràcok a közelünkben laknak így haza dobtuk őket is. Aztàn magunkat. Jó lett volna aludni, de inkàbb beszélgettem a nagyiékkal. Kiakartak vinni a reptérre, de mondtam, hogy felesleges. Hívok egy taxit. Nagy nehezen belementek. Egy kézipoggyászba betettem egykét cuccot aztàn màr készen is àlltam az indulàsra. Ez az elköszönés most màs volt, mint anyàmékkal. Nagyapa és nagymama is megöleltek, lelkemre kötötték, hogy àtszàllàsnàl is írok és a taxiig is kiisértek. Nem véletlenül kötődöm én hozzàjuk jobban. A taxi hamar ott volt Ferihegyhen. A becsekkolàssal nem volt semmi gàz, aztàn indultunk is. Megint hosszú és fàrasztó volt az út, de hàt az élet is ilyen. Hosszú és fàrasztó.