O.K.É- Ott kezdődött (az) életünk

Második fejezet 2/1

Cortez

-Hogy én mennyire utálom az embereket-Sehogy se tudtam kikerülni az idegesítő kérdéseket és a még idegesítőbb véleményeket. Minden évszak elején van egy ilyen céges vacsora és mindegyik vacsorán rácsodálkoznak milyen sokat nőttem, milyen jól nézek ki, és hogy a lányukat vagy a lány unokájukat muszáj megismernem, mert elragadó teremtés. Bárcsak valaki végre tényleg elragadna innen és soha vissza se hozna. Utálom ezeket az estéket. Mindig elhatározom, hogy ki fogom bírni, nem fogok morogni, hisz csak pár óra az egész, de mindig belebukok. Legközelebb ki kéne találnom valami jó kifogást. Vagy lehet elég lenne egy fertőző betegség is. A deszkaparkban, ha végignyalom a korlátot biztos elkapok egy jó kis gyomorrontást. Ha lehányom anyám kedvenc szőnyegét tuti nem hoznak magukkal. Na ide megint jöhet egy nevetésszünet.
-Te is utálod ezeket az estéket?-Unottan elfordultam az ablaktól, ahol eddig ürügy gyanánt kifelé bámultam. Egy túl sminkelt vékony magas szőke lány állt előttem. Tuti valakinek a meg kell ismernem lánya vagy unokája.
-Senki se szeretné, ha kényszerítik rá, hogy eljöjjön. -A lány elmosolyodott, de olyan hidegnek hatott rajta. Nem volt csúnya. Bár ennyi sminkkel nem nehéz.
-Üdv a klubban. Sophie vagyok.
-Cortez. -Felszaladt a tetovált szemöldöke.
-Nem tűnsz spanyolnak.-Nem akartam játszani vele. Most elkezdhetnék spanyolul beszélni, ami lehet levenné a lábáról. Tovább beszélgetnénk, lehet mást is akarna. Csak nem az esetem. Azért meg nem fogom hülyíteni, hogy ne unatkozzak.
-Nem is vagyok az. Bár néha örülnék neki.- Rámosolyogtam és a háta mögé néztem. -Ne haragudj intenek a szüleim. Ideje vissza térnem a pokolba. Örülök, hogy beszéltünk Sophie.-Azzal meg se várva, hogy reagáljon ott hagytam. A szüleim pont a vezérigazgatóval beszélgettek. Apám elismerően bólintott, amikor meglátott feléjük haladva. Ezek szerint fejben tényleg intett nekem.
- Biztos nektek is tetszene az a kis falu. A feleségem is örülne a társaságnak.- Biztos megint a síelésre akarj rávenni anyámékat. Megcsókolom a kopasz fejét, ha valaha sikerül neki. A szüleim utálják a telet, azt meg még jobban ha több, mint egy hétig tökéletes családnak kell tettetnünk magunkat. -Ó Cortez. De megnőttél. -Jó fej a fickó. Amióta mondtam, hogy nem szeretem az Adamet Corteznek hív.
-Üdv Mr. Rogers. Idén is mennek síelni?
-Persze. Mi mindig. Idén is próbálom rávenni a szüleidet, hogy tartsatok velünk.
-Eddig,hogy halad?
- Szerintem jól. -Minden évben ezt mondja. Tényleg így érzi vagy csak ezt akarja érezni!? Rejtély. -Viszont hallom, hogy az idei halloween-i bálon nem leszel jelen.
-Igen. Idén sajnos kihagyom, mert átiratkoztam egy magyarországi gimnáziumba.
-Szép hely ez a Magyarország? Jó sorod lesz ott?
- Szerintem a legjobb. -Bólintott mosolyogva és vállon veregetett.
- Így legyen fiam. Megérdemled. Viszont most, ha nem haragszotok mennem kell elmondanom a záró beszédet. Remélem a decemberi vacsorán találkozunk. -Azzal továbbállt. Én meg anyáékkal az asztalunkhoz mentem. A beszéd rövid volt és tömör. Mint mindig. Egy kis nyalizás, egy kis buzdítás, egy kis lelkizés. Mr. Rogers értett a beszédekhez. Szerettem is hallgatni. Főleg, hogy ez azt jelentette, hogy nemsokára vége az estének. Még a beszéd után bájologtunk és csináltunk egy csoport képet. Sophie már nem jött oda hozzám. Messziről intett nekem, de szerintem vette a jelzésem. Nem volt szükségünk egymásra. Ezt valahogy érzi az ember. Most én vezethettem haza, mert anyáék ittak. Itt Amerikában nincs no tolerancia, de így legalább van okom volán elé ülni. Imádok autókázni. Gyerekkorom óta lenyugtat a motor berregése. Főleg ha én vezetek. Apa ült haza fele mellettem.
-Egyre jobb vagy. -Jegyezte meg csendesen. -De szerintem saját autót még nem kapsz a 16. szülinapodra. Csak Amerikàban vezethetnéd és alig leszel itt. -Kicsit morogtam magamban. Jó lett volna egy kis függetlenség. -De adok majd pénzt egy motorra. Charlie barátod apja ért is hozzá. Vele megvehetnéd.-Nem tudtam nagyon mit mondani. Tipikusan az apám. Ha valami rossz hírt közöl akkor kompenzálja valami jóval, de mellette meg rombolja a jó apa képét. Bárcsak el jönne velem. Tiszta hülye vagyok. Inkább örülnöm kéne a motornak.
-Köszönöm.
-A téli szünetben ki is nézheted mi meg megvesszük mire jössz nyáron haza.
-Nem is örülsz Adam?-Kérdezte anyám a hátsó ülésről. Kicsit elmosolyodtam. Végül is lesz egy motorom. Ha csak érzelmi megvesztegetés is.
-De persze. Csak még nem fogtam fel. -Mosolyogva bólintottak és valami munkatársuk botrányos viselkedéséről kezdtek el beszélgetni. Kicsit várom már a sulit. Ricsiék mindennap írnak, közvetítik az eseményeket, de jó lenne már ott lenni. Annyira más Magyarország, mint Amerika. Életembe először élvezem ezt a nagy változást.
Befordultam a házunk elé és leparkoltam. Lustán és kényelmesen felmentem a szobámba. Anyáméktól közben elköszöntem, de meg se hallották. Vége a céges vacsorának. Már nincs hasznuk belőlem. Ricsiék már rég aludtak. Náluk most hajnali öt van. Lassan kelnek. Pár nap és én is fogok. Ennek örömére elindítottam egy sorozatot, átöltöztem és be is aludtam rajta. A következő napok gyorsan teltek. Nagyrészt a haverokkal voltam. Nekik később kezdődik a suli, mint Magyarországon. Azért hiányozni fog a hülye fejük.
Szeptember ötödikén megint felkaptam a táskámat és indultam vissza. New York-ból Párizsba menő gépem valamiért késett egy órát. A gépen ülve derült ki, hogy plusz biztonsági ellenőrzést tartottak az augusztusi tragédia miatt. Számomra új volt ez a hír. Rákeresni már nem tudtam, mert repülő üzemmódba tettem a telefonom. Így megkérdeztem a mellettem ülő idős hölgyet.
-Elnézést. Ön tudja mi volt ez a baleset?- Az idős hölgy rám mosolygott és megrázta a fejét.
-Sajnálom nem sok tudok angol.-Válaszolta a nő. Furcsa volt az akcentusa. Ezért magyarra váltottam.
-Ön magyar?- Felnevetett.
-Igen. Jajj de jó, hogy magyar mellé ültettek. Ide fele, egy mogorva orosz nő ült mellettem a hisztis gyerekével.
-Rokonoknál volt?
-Igen a lányomnál. Te is rokonoknál voltál?
-Itt élnek a szüleim. -Kicsit megdöbbent,de bólintott. -Hallott valamit az augusztusi balesetről?
-Igen. A vejem pilóta. Egy Rio de Janiro-ból Paris-ba tartó járat lezuhant az óceánba. Senki se élte túl.
-Mi okozta a balesetet?
-Sok apró műszaki hiba, amik már nem bírták a vihart. Ezért félnek most annyira. Főleg ez a légitársaság.
-Az ő gépük zuhant le?- A nő bólintott. Akkor ez magyarázat, hogy a másik két utamon miért nem volt plusz ellenőrzés. Másik társasággal jöttem.
- Szörnyű, hogy azok az emberek reggel még úgy indultak, hogy másnapra haza érnek és többé nem látták a családjukat. -Kirázott a hideg és kinéztem a gép ablakán. Eddig sose jutott eszembe, hogy lezuhanhatunk.
A hölgy bátorítóan rám mosolygott.
-Ne aggódj. Még egy gép se maradt a levegőben. -Hangosan felröhögtem. Végül is. Van benne valami. Beszélgettünk még egy kicsit a nővel, aztán elaludt. Én meg gondolkoztam kicsit. Nem is azoknak a rossz akik, lezuhannak. Oké, hogy meghalnak. Nem kellemes, de a családjuk. Mindenkit akit hátrahagynak. Várod, hogy hazajöjjön, de nem fog. Soha többé. Kíváncsi lennék apámék, hogyan reagálnának. Biztos szomorúak lennének, de nem borulnának ki. Max anya, mert így illik. Apám maga lenne a megtestesült higgadtság. Lehet belül kiakadnak, de ki tudja. Sose fogom megtudni. Ha egyszer lezuhanok akkor se. Nem hiszek a halál utáni Földön maradásban. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy láthatatlanul itt lebegnek az elhunytak. Aztán ki tudja? Lehet tényleg így van. Egy darabig remélem nem tudom meg. Ezzel a gondolattal aludtam el. Nem sokkal az átszállás előtt keltem. A csatlakozásra sokat kellett várni, de utána már hamar otthon voltam. Igen. Ez már az otthonom. Mondjuk nagyiéknál mindig is otthonosabban éreztem magam.
Megint kijöttek értem a reptérre. Szinte minden ugyan úgy ment mint múltkor. Végig beszélgettük az utat és a kora estét is. Aztán erőt vett rajtam az időeltolódás és bealudtam. A vasárnap nagy részét is átaludtam. Hétfőn pedig kezdetét vette a pokol. Na jó nem. Csak a suli. Nem egy álom, de nem vészes. Sose voltam tanulós típus. Csak abból voltam jó ami érdekelt. A többitől tartottam a kettes hármas szintet. Szóval a tanárok tuti "imádni" fognak.
Hétfőn sikerült elaludnom. Nagyi felébresztetett de visszaaludtam. Amikor indulnom kellett volna tűnt fel neki, hogy még alszom. Így újra felkeltett és közölte, hogy ráérek második órára bemenni. Betelefonált, hogy igazoltan kések. Első nap ne ennyi késéssel essek be. Szeretem, hogy ilyen jó fej. Tűri a sok hülyeségem
Szóval kényelmesen felébredtem és beindultam. Deszkával. Ami gyalog is 10 perc lenne. Lustaság lvlCortez.
Ricsinek még az ébredésemkor írtam, hogy kések. Ő meg rendes volt, mert sms-ben eligazított merre kell jönnöm. Bár a suli nincs akkora, hogy eltévedjen az ember. Egy emelet. Beléptem a portára. Elmondtam ki vagyok a portás meg odaadta a belépőkártyám, amin rajta volt egy igazolvány képem. Itt csak ezzel lehet belépni a suliba. Rögtön a portával szemben egy hatalmas aula fogadott. Padokkal meg egy büfével. Na meg egy Jean De Arc szoborral. Elvileg ez előtt szokott állni a beépített kémkamera funkcióval ellátott az igazgatónő helyettes, aki minden diákot lecsekkol, hogy a házirendnek megfelelően érkezik-e a suliba. Szerencsére nem volt itt. Tuti lecseszne a késés meg a deszka miatt. Mintha a nagyi említette volna, hogy a suli területén tilos használni. Na majd holnaptól nem azzal jövök. Na ide megint jöhet a nevetés szünet. Eszem ágában sincs otthon hagyni a deszkám.
A portával szemben volt az udvar bejárata mellette jobb oldalt a földszinti folyosó bal oldalt meg a lépcső. Gyorsan fel siettem és Ricsi vigyorgó feje fogadott.
-Végre! Egy normális ember.- Felröhögtem.
-Durva lehet a helyzet, ha engem normálisnak nevezel.
-Magamhoz mérem a normálist. -Megint hangosan felröhögtem. A szemem sarkából észrevettem, hogy sok diák méreget. Biztos, mert nem tudják hova rakni ki is vagyok.
-Akkor most lehet inkább meg kéne sértődnöm.-Ő is felröhögött.
-Hiányzott már ez a sok hülyeség.- Ezzel el is indultunk a folyosó végére. Ezek szerint ott a termünk. Még mindig éreztem magamon a pillantásokat.
-Teljes már az osztálylétszám?
-Áh veled megint 11-en vagyunk. A hiányzó 12. majd csak októberben jön.
-Miért?
-Fene tudja. Dave-ékkel arra gyanakodunk, hogy lehet tanúvédelmi programos. Annyira titkolják.
-Azt se tudjuk fiú vagy lány?
-Semmit. Csak annyit, hogy októberben jön. -Tényleg furcsa, hogy ennyire titkolják a kilétét.
- Corteez! Végree. -Ugrott hirtelen elénk Zsolti. -Azt hittem már az egész évet végig lógod.
-Én szerettem volna, de a nagyi ideáig rugdosott. -Megjelent Dave is. Éppen telefonált.
-Le kell tennem. Majd még beszélünk. Szia apa!-Egyszerre robbant ki belőlünk a röhögés. Mindig úgy csinál, mintha fontos ember lenne.
-Ez volt az a brutál fontos hívás amit vártál?!-Kérdezte röhögve Ricsi. Mi is vele röhögtünk. Közben megálltunk a szekrényeink előtt. Ricsi elkérte a kulcsom úgy hogy beraktam a deszkám. Órán azért nem fogom használni.
-Röhögjetek csak! De igenis fontos volt! Ma jött meg az új Ipad-em és..
-Igazad van.- Szóltam közbe.- Ez tényleg létfontosságú. Mi lett volna, ha ezt csak délután tudod meg, ha haza érsz?- Erre megint nevettünk. Már Dave is mosolygott.
-Na majd akkor, hogy fogtok röhögni, ha én sorozatot fogok nézni a hátsó padban angolon, amíg ti szenvedtek! -Erre megint nagyon nevettünk. -A jó kedvünkre mindenki figyelmes lesz. Az a-soktól páran odagyűltek hozzánk, meg az osztályunkból is mindenki. Vagy is szinte mindenki. Arnold és Kinga nem jött. Az utóbbi biztos az a-s lányokkal beszélgetett. Vagy kiabált velük. Ez amolyan Kingás szokás. Az előbbi még nem tudom hol volt. De őszintén nem is érdekelt. Őket kettőjüket nem igazán kedvelem. Kingát még csak-csak elviselem. Alig, de elviselem. Na de Neményi?! Ilyen tenyérbemászó, arrogáns, okoskodó, lekezelő, undorító féreggel még nem találkoztam. Pedig rendeget embert ismerek. Őt meg még alig, de ez is sok volt. Remélem nem lesz vele sok bajom a következő négy évben. (Írói nevetés szünet..:D)
Beszélgettem mindenkivel pár szót. Aztán csöngettek. A srácok megmutatták a nyelvi előadót, ahol a dupla angolunk második része következett. Beszélgettem pár szót a tanárral Mr. O'Realy-vel. Már a neve miatt is kapna egy plusz pontot, de azért egyből a kedvenc tanárom lett, hogy angol anyanyelvű. Mellesleg nem beszél magyarul. Csak emiatt az apróság miatt nem unatkoztam a kezdő angol csoportban. Ugyanis hárman tudtunk az osztályból angolul. Jacques, aki ugye francia anyanyelvű és nem igazán beszél magyarul. Így ő max úgy segít a többieknek fordítani, hogy az angolt franciául elmondja , a többiek meg kihámozzák. Hiába tud itt mindenki viszonylag jól franciául, mert a szóbeli is franciául volt, azért így nehéz haladni. A másik aki tud angolul rajtam kívül az Neményi. Nos őt hagyjuk. Belehalna, ha valakinek segítene. Szóval most egész árán fordítottam a többieknek. Borzalmas. Pedig zenét akartam hallgatni. Kegyetlen az élet.
Következő óra kémia volt. Pechemre névsorban ülünk így legelöl ültünk Virággal. Szenzációs lesz. Itt se puskázni, se aludni nem lehet órán. Lehet meg fogok halni. Mondjuk nem annyira, mint Ricsi, aki Kinga mellett ül ráadásul az előző órai anyagból felelt. Természetesen jegyzetelt órán. Természetesen most is készült és természetesen olyan, mint én szóval ezek közül egyik se valósult meg. Meg is kapta az egyesét. Nem viselte meg annyira. Kingát jobban.
-Nem hiszem el, hogy ennyire nem tudtál semmit!-Esett neki Ricsinek a szünetben.
-Nyugi Kinga! Nem te kaptad az egyest.-Szóltam közbe.
-Én nem is kaphattam volna egyest ugyanis készültem, de Ricsi akkor is lehúzza ezzel az osztályátlagot! Hogy fogjuk így megelőzni az a-sokat?!
- Állj le Kinga! Messze az év vége. Te meg sem Haller de még az anyja nem vagy.
-Szerintem ki is nyírnám magam, ha Kinga lenne az anyám. -Szólt közbe Ricsi. Kinga erre nem tudott mit mondani. Csak fújtatott egyet azzal el is ment.
A nap további része eseménytelenül telt. Házi feladatok hegyét kaptuk, de egyik se érdekelt igazán. Suli után meg Ricsivel együtt mentünk haza fele. Át is jött hozzánk és fifáztunk egyet. Azért nem olyan rossz itt Magyarországon. Szerintem meg fogom tudni szokni. Csak az a rohadt időeltolódás...