~Noragami~ Szívből Szeretni

13.rész

-Hiyori...-Fúrta a nyakamba a fejét, és éreztem, hogy nedves az arca. Így már biztoa voltam benne, hogy sírt. A közelsége miatt a szívem hevesebben kezdett verrni, és kissé szaggatottan kezdtem el venni a levegőt.
-Sajnálom. Szeretlek.-Puszilta meg a nyakamat.
-Én is, Yato.
Ledöntött az ágyra, két kezével a fejem mellett támaszkodott, majd megejtett egy óriási vigyort, amin persze felkuncogtam kicsit. Visszaállt az arca szimpla mosolyra, majd megcsókolt. Kissé lihegve váltunk el, a levegőhiány miatt. Lassan fejét a nyakamhoz emelte, s már éreztem a leheletét, amitől kirázott a hideg. Elkezdte csókolgatni a nyakamat, s én erre akaratlanul is kissé félredöntöttem a fejemet, így neki nagyobb teret adva. Azonban én erre még nem álltam készen.
-Yato..Én még nem szeretném..-Suttogtam. Azonban egyáltalán nem erre a reakcióra számítottam. Azt hittem hogy majd megharagszik vagy valami, de nem. Kaján vigyorra húzta a száját, majd felült. Követtem.
-Nyugi, még szerintem is korai lenne.-Vigyorgott vörösen, majd magához húzott.
-Én...Egyáltalán nem erre számítottam...-Motyogtam a mellkasába.
-Mármint?
-Azt hittem, hogy haragudni fogsz rám ezért...-Vallottam be,mire ő kicsit erősebben ölelt, de utána halkan felnevetett.
-Ne légy butus. Ez miatt?-Puszilt bele a hajamba, mire én csak ráemeltem a tekintetemet, majd bólintottam.-Haha! Milyen buta vagy!-Kócolta össze a hajamat.
-Hé!-Kaptam el a kezét, de ő ezt kiélvezve közelebb húzott magához majd megcsókolt.-Áh, mindegy. Csináljak palacsintát?-Álltam fel az ágyról.

-Csinálnál?-Csillogott fel a szeme.

-Neked mindig.-Forgattam meg nevetve a szememet, majd lementem a konyhába, és elkezdtem csinálni.  1 óra múlva már falta is a kis éhenkórász a palacsintákat.

-Ez Isteni volt!-Fogta a hasát, majd az utolsó darabokat is bevágta. 

-Hogy tudtad se perc alatt elpusztítani a művemet?-"Sírt" a szemem, majd a tányérokat elkezdtem elmosogatni. Hirtelen két kezet éreztem a derekamon, és a nyakamon egy bizonyos valaki tekintetét, amitől kirázott a hideg. Valószínűleg észrevette, mert odahajolt a fülemhez, és:

-Mindig ilyen reakciót váltok ki belőled...?-Suttogta rekedtes hangon Yato, és lemertem fogadni, hogy vigyorgott. Megfordultam, majd a szemébe néztem.

-Nem mindig, kedves Isten!-Böktem meg mutatóujjammal a mellkasát. 

-Nem hiszek neked!-Csatlakozott be a játékhoz, majd hirtelen kinézett az ablakon. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra, majd már az ajtónál állt, amikor megszólalt:

-Bocsi Hiyori, de mennem kell! Vihar van készülőben!-Rontott ki az ajtón, én pedig kicsit csalódottan éreztem magamat. Csak így el fog menni mindig...? Úgy döntöttem, elmegyek kicsit sétálni, hiszen úgyis nagyon rég voltam. Útkötben sokmindenen elgondolkodtam. Főleg édesapámon. A hangulatomhoz illően elkezdett esni az eső, de nem igazán foglalkoztam vele. Sokkal inkább magamat néztem az egyre nagyobbodó tócsában. Nem, nem azért, mert valami cicababa vagyok! Hanem, mert magam mögé képzeltem apámat. Sokk jobb lenne, ha itt lenne velem. Ha itt lenne anyukámmal,és újra egy teljes családot alakítanánk. Letöröltem egy könycseppet, ami éppen le akart folyni az arcomon, majd úgy döntöttem, ideje hazafele vennj az irányt. Útközben sok családdal találkoztam, és halványan elmosolyogtam rajtuk. Szerencsések. Mikor végre megérkeztem a házamba, gyorsan levettem a csurom vizes kabátomat, majs megdöbbenve tapasztaltam, hogy Yatoék még mindig nincsenek itt. Kerestem őket mindenhol, de nem tudtam, hol lehetnek ilyen sokáig, talán nagyon sokan vannak az Ayakashik. Ha ez így van, akkor lehet,hogy Yatoék bajban vannak. És ha éppen az életükért harcolnak? Aucs. A melkasom erősen elkezdett szúrni,hiszen még mindig látszódott az a fránya heg rajta.  Bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó.
-Megjöttünk!-Jöttek be egyszerre lihegve a fiúk. Hála Istennek semmi bajuk nem volt,nekem viszont egyre jobban kezdett el fájni a melkasom.
A fájdalmamat eltűrve próbáltam mosolyogni rájuk, de szerintem észrevehették a fájdalmaimat, mert eléggé furcsán néztek rám.
-Mi a baj, Hiyori?-Kérdezte Yukine.
-Semmi komoly,csak kicsit fáj az a fránya heg. Hehe..-Próbáltam lazáa venni a figurát, mikor Yato hirtelen elém termett és megnézte a sebet.
-Nagyon fáj,mi?-Nézett a szemeimbe,amitől kirázott a hideg.
-Nem nagyon...ssz.-Haraptam be alsó ajkaimat a fájdalomtól.
-Vettél be gyógyszert?-Állt mellém Yukine is,mire én bólintottam.
-Na jó, azt hiszem inkább megyek aludni. Jóéjt!-Mentem felfele a lépcsőn, de a fájdalomtól egyre csak homályosult a látásom.