~Noragami~ Szívből Szeretni

9.rész

-Eh, hé! Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?!-Löktem el teljes erőmből. Ő csak szomorúan nézett rám, majd felült. Én is így tettem.

-Sajnálom. Azt hittem, ebből majd-

-Hogy ebből majd emlékezni fogok?-Bólintott. Hirtelen nagyon megsajnáltam, így megöleltem. Kicsit megszeppent, és szerintem el is pirult. Pont, mint én. Miután elengedtem, azt mondta,mennie kell, így kiugrott az ablakon. Kicsit megijedtem, de túljárt az eszemen, és kiáltotta, hogy jól van. 

*Yato*

Tudtam, hogy ez Nora műve, így elmentem hozzá Yukinével. 

-Oh, Yato. Micsoda meglepetés. Minek köszönhetem a látogatá-Mosolygott de durván a szavába vágtam.

-Ne játszd a hülyét! Elvetted Hiyori emlékeit rólunk! Miért?!-Kiáltottam rá, mire kissé összerezzent, majd gúnyos mosoly jelent meg az arcán, ökölbe szorítottam  a kezemet.

-Nos, így is eléggé áttért a mi világunkra, nem,Yato? Nem szeretném, ha beavatkozna a terveinkbe, és te sem akarod, ugye?-Nézett mosolyogva. 

-Mégis milyen tervek?! Add vissza Hiyori emlékeit!-Dühödött be Yukine. 

-Téged nem kérdezett senki. Viszont Yato. Emlékszel még Rabou-ra?-Összeszorítottam az állkapcsomat a név hallatára, majd bólintottam. Ekkor előlépett Ő. Rabou.

-Üdvözöllek, Yato Isten.-Mosolyodott el gúnyosan.- Látod, mi van itt?-Mutatott fel egy üveggolyót.-Ebben vannak Hiyori emlékei.-Mosolyodott el.-Amennyiben nem fogsz eljönni ide holnap, Hiyori emlékei el fognak veszni rólatok. Bár nem lenne neked újdonság, ugye?-Majd hirtelen eltűntek. 

*Hiyori*

Ennél jobban még soha nem kezdett el fájni a fejem. Alig tudok lábra állni, annyira gyengének érzem magam. Kikászálódtam valahogy a konyhába, majd bevettem egy fájdalom csillapítót.Kicsivel később Yatoék bukkantak fel. Mikor megláttak, rögtön odafutottak hozzám.

-Úristen! Hiyori, jól vagy?!-Nézett rám aggodalommal teli arccal Yukine.

-I-igen, csak egy kicsit rosszul vagyok, de semmi gond.-Próbáltam felülni az ágyamban, de visszazuhantam.

-Be kell vinni a kórházba.-Mondta komoran Yato az ajtónak dőlve.

-Dehogyis! Egy kicsit pihenek és máris jobban leszek!-Mosolyogtam rájuk bíztatóan.

-Yato, szerintem ez a hirtelen emlékvesztés miatt van.-Fordult Yatohoz Yukine.

-Lehet.-Lépett ki a szobából, amin nagyon meglepődtem, és úgy vettem észre, hogy Yukine is.

-Yukine-kun, mi baja van Yato-sannak?-Fordítottam lassan a fejemet a fiúhoz. Ő erre rám nézett, majd egy halványat elmosolyodott.

-Semmi, csak aggódik érted.-Ezen a mondatod nagyon meglepődtem, majd hirtelen elaludtam.

*Yato*

*Másnap*

-Szóval ha legyőzlek, Hiyori visszakapja az emlékeit?-Néztem szúrósan egykori társamra. Bólintott.-Sekki!-Hívtam magamhoz Yukinét, majd nekirontottam. Könnyedén kikerülte az ütéseimet, a csapásaimat. De ő se tudott nekem ártani semmit se. Őszintén, nem tudom, mi lesz a vége ennek a harcnak, de remélem, hogy Hiyori emlékezni fog ránk. 

*Hiyori* 

-Yato...Yato...-Motyogtam. Nagyon furcsa álmom volt, arról, hogy egy másik Isten meg fogja ölni, de nem csak őt, hanem Yukinét is. Mikor felriadtam, erőt vettem magamon, és elkezdtem futni. Nem tudtam,mégis hova megyek, csak azon járt az eszem, hogy vajon Yatoék jól vannak e. Vajon élnek e? Remélem nem esett bántódásuk. Csak a lábam vitt engem, de akármilyen gyorsan is mentem, valamiért nem fáradtam el. Észrevettem, hogy farkam van. Gondolom, kiszökött a lelkem, és így is volt. Ezt jól tudtam. 

*Yato*

-Mikor akarod már feladni? Felejtsd el azt a lányt, és gyere velünk, Yato, a Szerencsétlenség Istene!-Ekkor azonban még jobban elöntött a düh, és csak mentem neki. Párszor már meg tudtam vágni, azonban én már alig álltam a lábamon, azonban nem eshetek el, amíg Hiyori vissza nem kapja az emlékeit!

-Y--YATO!-Zökkentett ki a gondolataimból Yukine, aki már kapkodta a levegőt, és meg is látszott rajta, hogy már nem bírja sokáig. Éppen, hogy ki tudtam kerülni egy erős csapást, hála neki.

-Csak még egy kicsit tarts ki,Yukine!-Mondtam neki, majd megint nekimentünk. Sikerült egy akkorát vágnunk, hogy kissé összeesett. Elvigyorodtam, mert végre be tudtunk mérni egy jól sikerült ütést. Hirtelen azonban a hasamban éreztem a kardját, majd összeestem. 

-YATO!!! YATO!!!!!-Kiáltozta Yukine, de éppen hogy el tudtam ugrani egy újabb csapástól. A seb a hasamban égetett, és alig tudtam felállni. Mindenhol véres voltam, és a ruhám is szét volt szaggatva. Rabounak sem volt jobb, hiszen én is adtam neki pár véres, mély sebet. Ő is összeesett. Mélyeket lélegeztem, és a hasamat fogtam, hogy valamennyire elállítsam a vérzést. 

-Jól vagy,Yato?!-Kérdezte aggodalmasan Yukine. Alig kaptam már levegőt.

-Pe...perszhe...-Suttogtam rekedtes hangon. Mikor láttam, hogy Rabou már nem nagyon bír felállni, nagy nehezen én felkeltem, majd elkezdtem felé futni. Yukine célt ért. Nekem pedig homályosodni kezdett minden...

-Yato! Yato! Tarts ki!-Hallottam egy lánynak a hangját...H..Hiyori?...Hallottam, ahogy Rabou még felkel, majd felém dobja a kardját. Erőből... Homályosan, de láttam, ahogy Hiyori elénk ugrik, és...

-H-....Hy..Hyiori...