~Noragami~ Szívből Szeretni

5.rész

Szembefordultam vele, majd csak néztem,milyen nyugodtan alszik. Hirtelen tömérdek kérdés ötlött fel a fejemben Yatoval kapcsolatban.
"Vajon hogy lett Isten Yato? Talán neki is volt normális élete? Hogy halhatott meg? És vajon milyen volt az előző élete?" Észre se vettem, hogy Yato közben felébredt.
-Miért fekszel mindig mellém?-Morogtam,és elfordítottam a fejemet.
-Csak fázok.-Morogta immár ő is, majd elfordult a másik irányba, háttal nekem. Hirtelen ötlettől vezérelve, megbögdöstem a mutatóujjammal a hátát, mire kicsit megmozdult,majd alig láthatóan megemelte a fejét.
-Yato, mi a baj?-Suttogtam, mire ő felém fordult, és bele nézett a szemeimbe. Egyszer csak egy hatalmas vigyor lett az arcán, bár szerintem az álvigyor volt,hogy ne kérdezzek többet ilyet.
-Minden rendben, miért?-Mosolygott, mire én ásítva felültem az ágyamban.
-Mindegy. Éhes vagy?-Tereltem finoman a témát, s az utobbi kérdésemre a válasza csak egy bólintás volt. Leszálltam az ágyról, majd bementem a konyhába. Édesanyám nem volt sehol,csak egy cetli volt a konyhaasztalon, amit akkor valószínüleg ő írt.
"Szia Hiyori! Hajnalban elmentem a nagybátyádékhoz, 2 hét múlva jövök vissza!
Puszi; Anya"
De jó hogy nekem erről soha nem szól semmit! Amióta apa elment,valahogy már nem a régi...Már nem beszélgetünk annyit, mint régen, már alig nevetgélünk...Hiányzik. Amilyen gyorsan csak lehetett eltereltem ezeket a gondolatokat a fejemből, majd csináltam tükörtojást hármunknak, hiszen elvileg Yukine is hamarosan megérkezik.
-Mit csinálsz?-Nézett azokkal a macska szemeivel Yato.
-Tükörtojást!-Erre csak felült a konyhapultra, ami nem volt túl jó helyzet számomra, hiszen semmit sem tudok így elérni. Sem a borsot, sem a cukrot.
-Yato, megtennéd hogy leszállsz innen?-Próbáltam a sóért nyúlni, ami ment is volna, ha pont nem Yato mögött lett volna. Ha meg teljesen kinyujtom a kezemet, és előredőlök, hogy el tudjam érni,akkor meg a fejem Yato hasánál fog lenni. Félreérthető pozíció.
-Hehe! Tessék!-Nevett ki, majd a háta mögé nyúlt és nekem adta a sót.
-Kész a reggeli!-Kiáltottam fel, mire összrezzent, és a konyha asztalhoz ült.-Yukine még nem ért vissza?

-Úgy látszik, nem.-Falta a reggelit. Hirtelen azonban az emlegetett "szamár" berontott a bejárati ajtón.-Na megjött!-

-Sziasztok bocsi a késésért!-Ült le a helyére és már ketten ettek úgy mint a disznók, én meg csak néztem őket, mert nem voltam éhes. Már vártam apám hívását, de nem hívott. Ilyenkor már fel szokott, ráadásul még egy sms-t sem küldött. Ez kezd kicsit aggasztani engem, de ahogy Ayame mondaná: "Ne gondolj folyton a legrosszabbra!" Hírtelen kaptam egy sms-t, igazából azt hittem apámtól, de kiderült,hogy Ayatotól jött.
"Szia! Ma fagyi?:D" Ezen elmosolyodtam, majd mondtam a fiuknak,hogy elmentem, igazából Yato nem nagyon örült neki szerintem.
-Szóval mizu?-Nyalogattuk a saját fagyinkat, és hirtelen feltette ezt a kérdést.
-Hjaj, nincs semmi különös..Veled?
-Velem sincs...Hiányoztál.-Vigyorodott el, mire én is bólintottam, hogy ő is nekem.
Amikor hazaértem, senki nem volt itthol. Gondoltam Yatoék épp munkán vannak, így betettem egy filmet a tvbe, még én is meglepődtem, mert horrort kezdtem el nézni. A film végén valaki berontott a szobámba, mire felsikítottam, erre Yatoék csak elkezdtek röhögni.
-Hé! Ne röhögjetek már!!-Nevettem velük én is, mire ők azon nevetettek hogy én nevettem, én meg azon hogy ők nevettek azon hogy hogy nevetek.
Egy fél óra múlva sikerült abbahagynunk a nevetést.
-Auh, fáj a hasam!-Motyogtam, ők pedig bólintottak fájdalmasan, gondolom nekik is fáj. Nem is csodálom...
-Aaahjjj-Nyavalyogtak.
-Azt hiszem elmentem fürdeni!-Fogtam a hasamat, és hirtelen előre estem, erre megint elkezdtek röhögni, mire én is...Na jó szóval megtörtént még 1x.