Shiori szemszöge:
Nos igen hétfő reggel van és suli.
Hogy én mennyire de mennyire utálom azt a helyet. Mindenhol csak plázcicák meg idióták vannak akiktől a falra tudnék mászni.
Gyorsan felkaptam magamra a ruháimat, majd kézbe vettem a táskám és elindultam. A zene a fülemben max hangerőn üvöltött.
15 perc séta után meg is érkeztem, majd unottan besétáltam. Bent leültem a helyemre de sajna egy perc sem telt el... és máris Yuzu a suli ribanca észrevett.
-Nézzenek oda itt van a kis Hipó Hercegnő. -mondta nyávogva majd hátradobta szőke haját.
Inkább nem figyeltem rá csak bámultam kifelé és közben Után gondolkoztam.
-Hé rám nézz ha hozzád beszélek te kis cafka. -hajolt az arcomhoz elég ingerülten.
Semmit mondóan fordultam felé, majd végigfutattam a szemem rajta és egy undorral visszafordultam.
Úgy néz ki mint egy ribanc. Picsanadrágot viselt egy méllyen dekoltált pólóval, plusz nem tom hány centis tűsarkúval. Csodálom, hogy eddig egy Ghoul sem kapta még el, és tépte darabokra. Bár mint a bárban is mondtam, talán még gyomorrontást is kapna az illető.
Mikor belátta, hogy semmit sem fogok szólni sértődötten és a seggét rázva elvonult. A nap további része unalmas volt. Az ebédidőben a tetőn voltam és csendben eszegettem a szendvicsemet. A csengő után elindultam lefelé a lépcsőn, de valaki hátulról meglökött így szépen lezakóztam és nagy csattanással földet értem.
-Jaaaaj annyira sajnálom. Csak nem megütötted magad? -kérdezte nyivákolva a kis ribanc.
Éreztem, hogy a fejem kezd nőni egy púp és a kezemet is felhorzsoltam, így egy kis vér is szivárgott belőle.
Egy szó nélkül felálltam és leporoltam magam majd egy pillantást vetettem rá és elsétáltam. Hallottam még ahogy morog és puffog. Gondoltam azt várta, hogy majd sírva elrohanok de sajnos elrontottam a jókedvét. Én nem vagyok olyan aki ennyitől összetörik, mert én tudom mi az igazi fájdalom és ez semmi ahhoz képest. Mikor az utolsó órámról is kicsengettek, elindultam a bárba. Ahogy odaértem reménykedtem, hogy Itori nem érzi meg hogy kicsit véres a kezem, dehát mit vártam ő egy Ghoul.
-Veled meg mi történt? -nézett rám aggódóan.
-Csak a suli ribanca úgy gondolta jó poén lesz és lelökött a lépcsőn mikor lefelé jöttem. -mondtam sóhajtva.
-Miért nem tud téged békén hagyni a rohad ribi. -morgolódótt, majd hátramentünk és lekezelte aztán bekötötte.
-Köszönöm. -modtam hálásan majd gyorsan átöltöztem és nekiláttam a melónak.
Ma ismét sokan voltak ami jó volt, mert így mindig több borravalót kapok. Mikor eljött a záróra megkért, hogy maradjak, mivel a barátja megszeretne ismerni. Így ott is maradtam és vártam. Tíz perc múlva be is lépett egy magas szürke hajú pasi egy zöldes színű hosszú kabátban. Itori odarohant hozzá majd megcsókolta aztán elém vezette.
-Shiori ő itt Renji. Renji ő itt Shiori.
-Örülök, hogy megismerhetlek Uta mesélt rólad. -mondta halvány mosollyal.
Uta mesélt neki rólam? Ez most komoly? Éreztem, hogy az arcomat elönti a pír.
-A nevemet hallottam? -kérdezte egy ismerős hang mire felkaptam a fejem.
-Nahát te is itt vagy? -fordult barátnőm az említett felé.
Én csak besiettem a pult mögé, majd a poharakat kezdtem el pakolni.
-Kértek esetleg valamit? -kérdeztem zavartan.
Gyors rendelés leadása után letettem eléjük az italokat.Miközben pakolásztam félfüllel hallgattam mit beszélnek, mikor valaki a kezem után kapott.
-Mi történt a kezeddel? -kérdezte a kis tetkós majd a hüvelykújjával végigsimított a kezemen.
-A suliban az egyik lány lelökte a lépcsőn és felhorzsolta. -mesélte el helyettem barátnőm a sztorit, mire én csak lehajtottam a fejem.
-Miért nem tettél valamit ellene te is, ha már ezt csinálta? -nézett rám azokkal az igéző szemeivel.
-Mert nem éri meg, hogy lesüllyedjek arra a szintre amit ő képvisel. -mondtam ki egyszerűen, majd lezártnak tekintettem a témát.
Még jóideig beszélgettünk majd átöltöztem és bezártunk. Elindultunk így négyen aztán az út végén külön váltunk. Itori és Renji kettesben elsétáltak, én pedig ott maradtam Utával. Már épp szólni akartam, de ő megelőzött.
-Nincs kedved eljönni a műhelyembe?
Hát mit ne mondjak meglepett, de jól is esett.
-De nagyon szívesen. -vágtam rá majd elindultunk.Uta szemöge:
Egész úton az járt a fejemben amit mondott. Lopva olykor rápillantottam és elcsodalkoztam, hogy milyen fehér a bőre. Akár csak a porcelán amihez ha hozzáérsz összetörik. Az illata pedig szinte csábító, tényleg feltudnám falni.
Mikor odaértünk, kinyitottam az ajtót majd előre engedtem. Ahogy halandtunk előre szépen felkapcsoltam a lámpákat.
-Tudod Shiori...te tényleg egy különleges lány vagy. -mondtam miközben leültem.
-És miből gondolod? -kérdezte újra az egyik maszkot nézegetve.
-Hiszen Ghoulok vesznek körül és a legjobb barátnőd is az, én is az vagyok, de te mégsem rettegsz. Nem hátrálsz és rohansz el sikítva mint mások. -mondtam még mindig őt nézve.
-Tudod lehet, hogy a Ghoulok ilyesztőek de olykor az élet is az. De nem retteghetünk egész életünkben, mert akkor csak egy helyben toporgunk és sokmindenről lemaradunk.
Mikor elmondta ezeket meglepődtem, hisz ilyen fiatalon így gondolkodni ritka.
Mikor megakart fordul, hirtelen rálépett az egyik eszközömre majd kibillent de sajnos nem voltam olyan gyors, így pont rám esett.
-Jól vagy? Minden oké? -kérdeztem miközben orromat megcsapata az édes illata.
-Pe...persze ne haragu.. -itt félmaradt a bocsánatkérés és rámnézett.
Azok a gyönyörű liláskék szemek megigéztek. Még sosem láttam ilyet azelőtt. Az ajkaink pedig csak pár centire voltak egymástól. Nem tudom meddig lehettünk így, de észbe kapva leszállt rólam de az arca piros volt.
Felálltunk majd beállt az a bizonyos kínos csend.
-Ne haragudj Uta... ne-nem akartam rádesni és összenyomni. -habogott idegesen.
-Összenyomni? Shiori alig van súlyod, sose tudnál összenyomni és ez aggaszt? -hiszen pehelykönnyű.
-Nincs kedved valamikor elmenni valahova? -bukott ki belőlem a kérdés.
Először ledöbbent majd elpirult és lehajtotta a fejét. Ha nemet mondd az is megértettem volna de ehelyett igen meglepett.
-De igen. Jó lenne elmenni veled.
-Akkor add meg a számod aztán megbeszéljük mikor lenne jó. - majd előkaptam a telefonom ő pedig lediktálta a számát.
Egy darabig még beszélgettünk, megmutattam neki a maszkok vázlatait, amiket csillogó szemmel nézegetett majd hazakisértem és azon gondolkoztam, mi lesz ha ezt Itori megtudja vagy ami rosszabb ha a szülei megtudják
VOCÊ ESTÁ LENDO
Mikor két világ találkozik /JAVÍTÁS ALATT/
FanficEgy lány egyedül próbál megbirkózni egy olyan világban melyet Ghoulok tartanak rettegésben. Minden nap egy küzdelem számára,mikor egyszer csak felbukkan a változás egy maszkkészítő személyében.