Félreismerjük az embereket
ha megismersz egy embert, az olyan mint ha kilépnél az esőbe,
rád zúdul az egész nedves személyisége.
gondolj csak bele, félreismered az esőt.
soha senkiben nem láttál még ennyi erőt.
mégis kényelmetlenül érzed magad
ha esik, szemerkél, zuhog, szakad
az a bizonyos színes vérpatak,
minek minden cseppjéhez fájdalom-vér tapad.
ha rád szakad egy ember teljes eső- mivoltában,
megreked az adrenalin egy véredény- holtágban.
hirtelen akarjuk ismerni az egész idegent,
teszünk rá ha teljesen hő- és hang szigetelt.
Félreismerjük az embereket.
kilopjuk szívükből az égitesteket
s szétszórjuk mint kisgyerek a játszótéren
a finom por-homokot a szálló szélben.
törött sámlinak, repedt poháralátétnek,
gyűrött arcú ostoba remetének
nézzük őket,
mert sorba rakják a cipőket,
mert öttel osztható számra rakják
a televízió hangerő szalagját,
azért, mert számolják a kerítés léceket.
Hát én azt mondom, hogy félrenéztétek mind az embereket.
