Elátkozva //jikook ff//

15.

-Jin szemszöge-

Nyöszörgésre és halk motyogásra kelek. Közelebb megyek Jungkookhoz, aki álmában fájdalmas arcot vág.
-Tae..Taehyung...-suttogja alig hallhatóan.
Megragadom a vállát, amire hirtelen kinyitja a szemeit, és pár könnycseppet hullat.
-Jungkook...ki az a Taehyung? Ha elmondanád...akkor lehet könnyebb lenne...-kérdezem tőle aggódva.
Résnyire kinyitja a száját, de csak aprókat tátog, mint aki nem tudja mit mondjon.
-Ő az aki miatt nem beszéltél? Tegnap...bocsánat, a tegnapot hiba volt felhoznom...-mondom, de rögtön meg is bánom.
Végignézek a fiún és szívembe markol a tudat, hogy tegnap mi történt. Megvédett engem.
Jungkook egy aprót bólint, aminek következtében kiül az arcára a fájdalom.
-Taehyung az én...-mondja és rögtön elhallgat.
Arckifejezései gyorsan váltják egymást, de nem tudom eldönteni, hogy azért nem válaszol mert kínos lenne, vagy azért nem, mert ő maga sem tudja.
-Jártatok?-teszem fel a legnyilvánvalóbb kérdést, hiszen szereti és vele álmodik.
Elnéz a sarokba, mintha gondolkozna rajta.
Nem tudom mit képzeltem. Azt, hogy egy ilyen fiúnak nincs senkije? Azt, hogy lehet nála bármi esélyem? Hiba volt...de ez nem tud változtatni az érzéseimen. Nem érdekel, hogy soha nem lehet az enyém, meg kell védenem.
-Nem.-válaszol röviden.
Zavarom az arcomra is kiül, de nem firtatom tovább a dolgot.
Jobb is így.

-Jimin szemszöge-

Mióta itt vagyok egy percet sem aludtam. Először a porszemeket kezdtem el számolni, de rájöttem, hogy ezzel akár évszázadokig ellennék, ameddig valószínűleg nem maradok itt, hogy befejezzem a számolást, ami valljuk be csalódás lenne, mert így sosem tudnám meg a végeredményt.
Léptek zaját hallom kintről halkan beszűrődni, és a tulajdonosaik megállnak az ajtóm előtt. Kulcs zörgést, majd a zár kattanását hallom, és ahogyan lenyomják a kilincset.
Az igazgatónő áll az ajtóban, mellette két jól megtermett férfi.
-Jimin.- üt meg egy barátságos hangot, amitől már most rosszul vagyok.-Tudsz a tetteidre elfogadható magyarázatot adni, vagy számolsz a következményekkel?
-Hol van Jungkook?-kérdezem egyből nem figyelve a kérdésére.
-Tudod, ő úgy döntött, hogy nem válaszol nekem. Te ne akarj úgy járni mint ő és a kis barátja.
Felémnyúl a kezével és végig simítja az arcomat. Rögtön elrántom magamat, és mélyen a szemébe nézek.
-Azt kérdeztem, hogy hol van Jungkook!-emelem fel a hangom.
-Hamarosan meglátod.-adta fel és gonoszan rámnéz.
Int egyet a két embernek, akik közelebb jönnek, és megragadnak a karomnál fogva.
Engedelmesen követem őket, hiszen bármi is várjon rám, a válaszokért kibírom. Most már másért nincs értelme élnem. Ha nem olyanok az érzelmeim, amiket hiszek, akkor meg úgy is mindegy minden. Megölhetnek nyugodtan.
Egy kis ajtón bevisznek, és lekötözik a kezeimet a két plafon közepéről lelógó kötélbe...