A vírus

5. Oké, és most?

.... Aztán meghallottam, hogy a vasrács kattan egyet, és hirtelen felemelkedett. Én le voltam sokkolva, szóval egy ismeretlen kéz magával rántott, így egy nagy lendülettel majdnem a szemközti falnak csapódtam. Gyorsan fel kellett eszmélnem, hogy ne a falon loccsanjak szét, így egy kemény mellkasnak ütköztem a fal helyett. Mögöttünk a rács leereszkedett és a fertőzöttek nem tudtak elkapni, csak a rácson keresztül próbáltak elérni minket - sikertelenül. Felnéztem a mellkas tulajdonosára, és eléggé meglepődtem. A gyorsan zajló események között észre sem vettem, hogy két ismeretlen alak mentett ki minket az életveszélyből. A fiú mosolygott rám, én pedig csak lesokkolva tartottam kezeim mellkasán.

- Uh. Bocsi - nevettem kínosan mikor magamhoz tértem, majd egy lépést hátráltam tőle.

A következő pillanatban megláttam Harryt futni felém, és rám vetődött, hogy majdnem elestem.

- Ne haragudj hogy nem tudtalak megvédeni, annyira sajnálom - suttogta szorosan szorítva magához, ezzel gyengéden összeroppantva csontjaimat.

- A lényeg, hogy túléltük, Harry - motyogtam mellkasába, mélyen beszívva illatát. Torokköszörülést hallottam magunk mellől, szóval lassan elhúzódtunk egymástól sajnálatomra.

- Oh, igen. Nagyon köszönjük hogy megmentettetek minket, de komolyan, ha ti nem jöttetek volna, már nem lennénk egészben. - hálálkodott Harry a két ismeretlennek, még tenyerét is összetette.

- Semmiség. Hogy hívnak titeket? - kérdezte a lány. Rövid, vörös haja volt és gyönyörű arca, ami halványan fénylett az izzadtságtól. Nagyon vékony, modell alkatú volt, azonnal irigyelni is kezdtem, mivel én inkább kerekebb idomokkal rendelkeztem. A lány maga volt a tökéletesség, én meg úgy nézhettem ki, mint akit most rángattak ki egy kutya szájából.

- Lolo és Harry - mutatott Harry először rám, majd magára. A másik fiú csak csendben nézett minket, és halványan mosolygott.

- Ő Ryan én pedig Amanda vagyok. Miért vagytok itt? - kérdezte tovább a lány, miközben egy másik folyosón indultunk el. Harry magyarázni kezdett a kis szektánkról, a kialakult helyzetről, én pedig teljesen kimaradtam a beszélgetésből. Csak csendben sétáltam Harry mellett, teljesen feleslegesnek érezve magam.

- Lolo! - hallottam meg a nevem magam mögül, mire egy kicsit lemaradtam, és Ryan mellé léptem. Harry észre sem vette, hogy eltűntem mellőle. - Tényleg meghalt valaki a csapatotokból? - kérdezte döbbenten, mire elmeséltem neki az egész sztorit. Ő is mesélt. Ők Amandával ketten nem ismerték egymást, akkor találkoztak, mint mi Harryvel. Azóta mászkáltak a városban, és ők is azért jöttek ide, hogy megpróbálják visszaállítani az áramot. Aztán elmondtam neki, hogy mit is találtunk nemrég. A titokzatos megfigyelőnkről, aki nagy valószínűséggel a vírus fejlesztője és elterjesztője.

- Jesszus, ez nagyon ijesztő. - teljesen lesokkolt, és sokáig csak maga elé bámult, és gondolkozott. Már majdnem meglebegtettem előtte a kezem, mikor ismét megszólalt. - Lehet, hogy most is lát minket? - kérdezte tanakodva.

- Lehetséges. De ebbe inkább nem szeretnék belegondolni - nevettem fel halkan. Furcsa, hogy ilyen helyzetben is tudtam nevetni, de ez inkább a feszültség miatt volt, mint a boldogságtól.

- Na és mi a tervetek? Azt mondtad két hét amíg érkezik a segítség. - kérdezte érdeklődően, mire ismét mesélni kezdtem.

- Igazából nem sok ötletünk van. Megpróbáljuk visszaállítani az áramot, aztán az ellenszeren kezdünk dolgozni. ha rajtam múlna, én csak bezárkóznék egy pincébe és átaludnám ezt az egészet, de azzal nem mennénk semmire. Kockázatot kell vállalnunk a siker érdekében. - magyaráztam, mire ő csak bólogatott.