A vírus

2. Mit láttál?

Hosszú percekig csak álltunk az ajtó előtt, nem tudtunk megmozdulni. Hatalmas sokk ért mindkettőnket, és azon agyaltunk, hogy mi lesz ez után. Mert hogy a terveinknek annyi, az biztos.

- Hol a lakásod? - törte meg a csendet Harry, arcán megszáradt könnyeit fedeztem fel. Úgy tűnt megnyugodott, és megbékélt a helyzettel.

- Franklein street 84. - mondtam, mire elgondolkodott.

- Az a város másik végében van. Kell szereznünk egy kocsit. - rágta az ajkát ismét, majd már meg is indult az épület kijárata felé. Gyorsan kapkodtam a lábaimat utána, hiszen nem akartam lemaradni. Az utcára kilépve odalépett az első kocsihoz, amit meglátott, majd egyszerűen betörte az egyik ablakát.

- Te megőrültél? Nem lophatunk kocsit! - kiáltottam rá, mikor láttam, hogy egyszerűen bemászik és az áramköröket veszi célba.

- Úgy néznek ki ezek az emberek, mint akiket érdekel? Ha nem tűnt volna fel egyetlen autó sem közlekedik, az emberek pedig nagyban leszarják a kocsijukat! Most pedig gyere és ülj be, mielőtt a tulajdonosa meglátja mit művelünk! - kiáltotta dühösen, én pedig megadóan, szó nélkül beültem az autóba. Kicsit megijedtem a felemelt hangjától, és pánikolni kezdtem: úgy viselkedett, mint azok, akik megkapták az injekciót. Csendben bámultam magam elé, nem mertem ránézni. Sikerült beindítania az ajtót, majd egy sóhajtás kíséretében elindult.

- Lolo... Nem akartam rád kiabálni, ne haragudj. Egyszerűen csak felzaklatott ez az egész, és nem látok semmi esélyt arra, hogy ez csak egy rossz vicc lenne. Bárcsak most nevetve elárulnád, hogy ez az egész csak egy tréfa, és a nővéremmel megvicceltetek... Kérlek, ha ez így van, most mondd meg, mert én ezt nem bírom idegekkel! - fakadt ki teljesen, amitől részben megnyugodtam, részben pedig sajnálat töltött el.

- Bárcsak azt mondhatnám - szemem könnybe lábadt, ahogy ránéztem fájdalommal teli arcára. Én is így reagáltam volna a helyében, ha megtudtam volna, hogy a bátyám bajban van. Ezután csend telepedett közénk, de nem az a kínos csend, hanem az a megnyugtató, gondolkodós csend. Csak bámultam ki az ablakon. Az utakon egy autó sem járt: minden kihalt. Olyan érzésem volt, mintha egy elhagyatott szellemvárosban lennénk és ez megrémisztett, mert egyáltalán nem így képzeltem el Londont.

- Valami hatalmas problémával nézünk szembe. Még nem tudom mi az, de ez itt egyáltalán nem normális. Hová tűnt mindenki? - kérdezte, közben folyamatosan a kihalt útra nézett. Lassan már meg is érkeztünk. A lakás ismerős lett, és mosolyogva néztem fel az épületre. Nem pontosan így képzeltem el a beköltözésemet, ez egy kicsit lelombozott, de még mindig izgatott voltam a lakásom miatt.

- Most mi lesz, Harry? A város teljesen halott, mit fogunk így csinálni? - kérdeztem tőle, miután ő is kiszállt az autóból.

- Fogalmam sincs. Azt se tudom, én hol fogok lakni. - röhögte el magát kínjában.

- Nekem van egy nagy lakásom, elférünk ketten, ez nem is probléma. - mosolyogtam rá, és magam után invitáltam a bejárat felé, ő pedig egy kis habozás után, de követett engem. Izgatottan vágtattam fel a lépcsőn, majd az ajtó előtt megálltam, hogy elővegyem a kulcsom. Pár pillanat múlva sikerült is belépnem, és amit láttam, az hihetetlen volt. Ez volt az első pozitív emlékem, mióta landolt a gépem, hiszen a lakásom gyönyörű volt. Igaz, a teret még a dobozaim töltötték be, de amit láttam, az még így is csodaszép volt. A falak fehérre voltak festve, a bútorok világosbarna fából készültek, és tágas volt a tér. A nappaliban hatalmas ablakok nyújtottak szabad bejáratot a fénynek, valamint az egyedi kanapé és a kandalló tökéletesen illettek a helység stílusához.

- Hű. - csak ennyit hallottam Harrytől, aki rögtön utánam érkezett meg. Mosolyogva szemlélte a teret, majd mindketten beljebb léptünk, hogy felfedezzük a lakás többi részét is. A konyha is hatalmas volt, világos színű bútorokkal, márványlappal, és hatalmas étkezőasztallal. Aztán következett a hálószoba, ami hivatalosan is a kedvenc helyemmé vált, és nem, nem a perverz gondolatok miatt. Az ágy olyan volt, akár egy hercegnőé, puha és előkelő, valamint a hatalmas ablakot gyönyörű selyemfüggöny díszítette. Tátott szájjal néztem a helységet, és nem tudtam felfogni, hogy lehet egy hely ilyen nagyon szép. Visszamentem a nappaliba, hogy megkezdjem a dobozok kipakolását.