Küldetés *Yoongi FF*

1. rész

Pár percig csak csendben figyeltük egymást, szemeztünk a másikkal. Jungkook arcára ráfagyott a döbbenet, amit megértek. Rég láttuk egymást. Ő még sulis volt, mikor én elballagtam. Szinte eltűntem, egy szó nélkül. Senki se tudta, hol lakom, hol dolgozom, hogy élek vagy halok, viszont én róluk mindent tudtam.
Jungkook ügyesen leérettségizett, de fogalma se volt arról, mit is csináljon a nagy betűs életben, így segítettem neki. Kapcsolataim révén, egy tetoválóművészt küldtem hozzá, aki szárnyai alá fogadta. Egy évre külföldre vitte, ott sajátította el igazán a szakmát, nem beszélve az angol nyelvről. Rettenetesen büszke voltam rá, viszont ezt nem mondhattam el neki. Mostanáig.

De bármennyire próbáltam megfogalmazni egy értelmes mondatot, sehogy se sikerült. Nagy gombóc nőtt a torkomba, ami nem engedett megszólalni, így vártam, hátha Kook megtöri a csendet.

- Persze, hogy emlékszem rád. - mosolyodott el halványan, letéve az eszközt a kezéből, teljes testtel felém fordulva. - Meglepődtem, hogy újra látlak! Azt hittem, a titokzatos őrangyalom sose fogja magát felfedni. - kuncogott jókedvűen.
- Nem tudom miről beszélsz. - köszörültem meg a torkom, és egy halvány mosolyt én is megeresztettem.
- Persze. - ingatta a fejét, majd a bőrkanapéja felé mutatott, így leültünk rá mind a ketten.
- Nem zavarok? - kérdeztem hirtelen.
- Háát - nézett az órájára -, a következő vendégem egy óra múlva jön, úgyhogy nem. Mond csak, miért jöttél?
Meglepődtem mennyire jól kezeli a látogatásomat, és milyen nyugodtan beszél. Tényleg felnőtt, be kell valljam magamnak.
Viszont, bűntudatom is támadt... Eddig meg se látogattam, egyszer sem, pedig ő igazán nem tehet arról, hogy megszakadt a kapcsolatunk.

- Gratulálok az érettségidhez, és a gyönyörű szalonodhoz. - kezdtem bele, viszont ő felsóhajtott.
- Hyung, kérlek, térjünk rá a lényegre! Nem hiszem, hogy hirtelen megszállt a szentlélek, és ezért látogattál meg. Természetesen, köszönöm, de ne húzzuk egymás idejét. - még mindig mosolygott, de láttam a szemében, hogy komolyan gondol mindent. És igaza volt, így felsóhajtottam.
- Rendben, a lényegre térek. - dőltem hátra a kanapén. - A segítségedre van szükségem. - néztem mélyen a szemeibe, mire ő bólintott egyet.
Elővettem a táskámból a mappát Debby Kim adataival együtt, és átnyújtottam neki.
- Ez egy kislány. - nézett rám értetlenül.
- Igen, az apját megfenyegették, hogy megölik a lányát, és őt is. A főnököm az indokot nem mondta meg, viszont a lány két hét múlva érkezik Koreába, és az én feladatom, megvédeni őt.
- És ehhez rám miért van szükséged? - tette fel a kérdést, olvasgatva a lány adatait.
- Hackerek kellenek nekem, akik kiderítik, kik is azok, akik fenyegetik a nagykövetet. Te és Taehyung a legalkalmasabb erre. - válaszoltam.
- Taehyungot is felkeresed? - döbbent meg, mire elmosolyodtam.
- Mindenkire szükségem van. Hozzád jöttem legelőször.
- Nem tudom, hyung. Ez nem olyan jó ötlet... - húzta a száját Kook, amit megértettem.
- Segítened kell. Kérlek! Tudom, őrültség, hidd el, nem én találtam ki. - ingattam a fejem. - De! Ti vagytok az egyetlenek, akikben bízhatok.
- Ha nem te, akkor ki? Ki mondta, hogy hozzuk össze a régi csapatot?
- Ji Ahn. Ő a főnököm.

Kook egy percig emésztette a hallottakat, majd felsóhajtott.
- Rendben. Benne vagyok, de nem beszélek senkivel sem helyetted! - kötötte ki a feltételeket.
- Nem is kértem volna ilyesmit. - ingattam a fejem. - Csak azt mond meg, ki legyen a következő, akit meglátogassak?
- Mindenképpen Hoseok hyung. - a válaszára nyeltem egy nagyot. - Nem messze lakom a táncstúdiójától, így minden este hallom, hogy a ti számotokat bömbölteti. Nagyon aranyos, mikor énekli is. - kuncogott.
- Hobi még mindig... - kerekedtek ki a szemeim.
Kook rám nézett, majd elmosolyodott.
- Hyung, Hobi hyung nagyon sokat sírt, miután te eltűntél. Igazából, féltünk, hogy bekattan... Ami, félig be is következett. Most csak a táncnak és a táncosainak él. Ez mozgatja, semmi más.
Miután Kook ezeket elmondta, felálltam nagyot sóhajtva.
- Elmegyek még ma hozzá. - mondtam, mire Jungkook is felállt, majd a kezét nyújtotta felém.
- Ennek igazán örülök. Beszélj vele, biztos segíteni fog.
- Most komolyan kezet akarsz fogni? - néztem rá értetlenül.
Kook hezitált, így én cselekedtem. Megfogtam a csuklóját, és magamhoz rántottam, hogy megölelhessem.
- Beszélek mindenkivel, aztán hívlak.
- Értettem - paskolta meg a hátam, majd elengedtük egymást. - Megadjam Hobi hyung elérhe
- Nem kell! Tudom, merre találom. - igazítottam meg a nyakkendőm, majd a kijárat felé indultam.
- Mindenkinek az őrangyala vagy? - nevetett Kook, mire megráztam a fejem.
- Nem. - hazudtam.

~°^°~

Hoseok lakása, és egyben táncterme előtt álltam, feszülten... Az nem kifejezés. Ez rosszabb volt, mint Jungkookkal találkozni.
Hevesen vert a szívem, a pulzusom az egeket verte, izzadt a tenyerem, és bármennyire próbáltam a lábaimat megmozdítani, nem sikerült, teljesen földbe gyökereztek.
Hoseok háza méreg drága volt, a tulajdonos pedig egy tahó. Szívózott Hobival, mindig előbb kérte a havi összeget, és mivel elegem volt, hogy a barátomat ennyire megviseltnek, letörtnek látom - ha csak messziről is - hogy egy új tükröt nem tud megvenni a stúdióba, természetesen segítettem neki.
Megvettem neki a házat. Rohadt drága volt, mi tagadás, az összes spórolt pénzem rá ment, de Hobiért, aki ezután újra felragyogott, kivirult, megérte... Bőven megérte.
Ezt így végig gondolva, elmosolyodtam, majd erőt véve magamon nyitottam be a cipők nyikorgásától és a zenétől hangos, dezodorok és izzadság szagával kevert táncterembe.

Hobi, mint tanár, elől táncolt. Ragyogott, teljesen bele élte magát, így észre sem vette, hogy ott állok közvetlen mellette. Nem is zavart, hisz szerettem nézni, mikor ő táncolt.
Irigyeltem mindig is, amiért ő talált valamit - ez esetben a táncot -, amit mindennél jobban szerettet, és a munkájává tette, hogy tényleg csak ennek élhessen.
Én középiskolában zenéket írtam, de miután titkosügynöknek álltam, semmi időm nem maradt, hogy a hobbimmal is foglalkozzam.

Hirtelen elhallgatott a zene, majd egy új indult el, amire felkaptam a fejem. Hoseok még mindig táncolt, viszont most már csak egyedül. A többiek, velem együtt, ámulattal figyeltük a szólóját. Csodálatos volt. Tényleg. Hobi egy isten tánc terén.

A szám végén felém fordult, lehajtott fejjel. Mindenki tapsolt, így vigyorogva felemelte a fejét, majd meghajolt.
- Srácok, nagyon jó munkát végeztetek ma! Büszke vagyok rátok! Ne feledjétek, nemsokára itt a verseny, készüljetek rá!
Mindenki meghajolt, majd kiviharoztak a teremből, így ketten maradtunk.
- Szia. - köszöntem, mire hirtelen nézett a szemeimbe. Egy ideig tartotta magát, végül egy hatalmas könnycsepp száguldott végig az arcán. - Hobi, én
- Idióta! Idióta, idióta, idióta! - indult meg felém, majd a vállamat, és a mellkasomat kezdte el ütlegelni. - Utállak, hyung! Utállak, utállak te idióta! - hirtelen abba hagyta az ütéseket, és csak halkan sírt tovább, nekem támaszkodva. - Utállak! Akkora egy idióta vagy!
Mosolyogva, szipogva öleltem át.
- Tudom, minden jogod meg van hozzá, hogy utálj... De kérlek, bocsáss meg nekem.

Sziasztok Drága Olvasóim, meghoztam a kövi részt~~
Naaagyon későn (vagy már korán) rakom ki, mert nem tudok aludni! >< De remélem párotoknak jó kis meglepi lesz reggelre! :3