3. rész

162 32 4
                                    

Lassan felültem, egy kézzel tartva magam, míg a másikkal a nyakamhoz kaptam, felszisszenve. Mikor Jimin eldobta a szilánkot, felsértette vele a bőröm.
- Baszki! - néztem a kezem, amit a vérem színezett be vörösre.
- Hyung! - térdelt mellém Hoseok nagy szemekkel.
- Nagyon mély? - kérdeztem tőle, felé nyújtogatva a nyakam.
- Nagyon gyér itt a fény. - hunyorgott, közel hajolva. - De nem. Bekötöm.
Hirtelen szakította le a pólója alját, majd azt a nyakamra csavarta, és épp annyira szorosra kötötte, hogy ne fulladjak meg.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, mire megrántotta a vállát, majd felállt, és segített nekem is.
- Vigyük Jimint Jinhez. Szerintem el van törve pár ujja. - hajtotta le a fejét.
- Menjünk. - bólintottam aprót, és már el is indultuk az autó felé, amiben Taetae és Jimin ültek a cicával.

Jiminnek csak úgy csillogtak a szemei, ahogy játszott a macskával, aki boldogan mászott a fiú ölébe, és rágcsálta Jimin ujjait.
Tényleg fel voltak dagadva... Miért csinálta ezt magával? Igaza van Taehyungnak, és ez mind az én hibám lenne?

Beültem az anyósülésre, és hátra fordultam a két sráchoz.
- Hogy érzed magad Jimin? - kérdeztem, mire szikrázó szemekkel nézett rám.
- Mi közöd hozzá? - sziszegte, majd újra a cicára mosolygott, és megsimogatta a hasát. - Olyan puha!
- Bocs már! - fordultam előre, karba tett kezekkel. - Akkor majd Jin elmondja, miután megvizsgált.
- Ok. - vágta hozzám flegmán, mire felment a pumpa bennem.
- Én csak kérdeztem valamit! Örülnék, ha nem hisztériáznál! - erre fel kapta a fejét.
- Rohadj meg, Yoongi, tudod ki hisztériázik! - fújta fel az arcát, amit más esetekben aranyosnak tartottam volna, de most rohadtul idegesített.
- Hyung, te kis görcs! - fordultam újra hátra, hogy a szemébe nézhessek. - A tisztelet szerintem még mindig kijár az idősebbnek!
- Hah! Örülj, hogy egyáltalán szóba állok veled azok után, hogy olyan seggfej módon le se szartál minket érettségi után! - emelte fel a hangját.
- Tudod, hogy miért mentem el? Szerintem nem, úgyhogy leállhatsz! - fordultam újra előre, mert már kezdtem rosszul lenni. - Most itt vagyok, nem? - néztem rá a visszapillantó tükörből. Nem mondott ezután semmit, csak lehajtotta a fejét, és a kórházig a macskát simogatta... Pirosodó szemekkel.

Én igazán nem akartam neki rosszat. Egyikőjüknek sem.
Most is bocsánatot kértem volna Jimintől, de a büszkeségem nem engedte. Honnan is tudta volna, miért döntöttem úgy, ahogy? Jogosan háborodott fel, de mégsem. Egyszer elmondok neki mindent... Hisz megérdemli az igazságot.

Mind a négyen kiszálltunk az autóból, miután Hoseok leparkolt, és a sürgősségire mentünk.
- Miért nem hozhattam a cicát? - kérdezte halkan Jimin.
- Mert ez egy kórház. Nem örülne neki senki sem. - kuncogott Hobi, majd átölelte Jimint, aki erre felszisszent. - Mid fáj? - nézett rá Hoseok aggódva.
- Semmim. - morgott Jimin, és kibújt az ölelő karok közül.

Felsóhajtva közelítettem meg a recepciós pultot, és magamra erőltetve egy mosolyt támaszkodtam meg rajta.
- Szép estét. - köszöntem a fiatal lánynak, aki mosolyogva nézett a szemeimbe.
- Jó estét, Uram! Miben segíthetek?
- Kim Seokjin doktor úrat merre találom? - kérdeztem vissza, mire nagyokat pislogott a nővér.
- Milyen híres a doktor úr. - kuncogott, mire megemeltem a szemöldököm. - Maga a második, aki keresi ebben az egy órában. - ekkor felállt a székéből, és kihajolt a pultból. - Balra a második ajtó az övé. - mutatta, mire bólintottam egyet.
- Köszönöm szépen. - biccentettem egyet felé, majd a fiúkkal karöltve elindultam a megadott irányba.

Mikor befordultunk a folyosóra, hallani lehet két férfi veszekedését.
- Mi az, hogy elment? - kérdezte az egyik idegesen. - Nem mondtam el ezerszer, hogy figyelj rá?
- Rajta kívül még rengeteg betegem van! Egy órára hagytam itt! Értsd meg, ma én vagyok az éjszakás, nem tudok két felé szakadni! - mentette magát a másik férfi, akinek már felismertem a hangját. - Jobb lenne, ha
- Ezt ne folytasd! Most befogod a pofád, megértetted? - ordított az első férfi, mire reflexszerűen a pisztolyomra fogtam, és benyitottam a rendelőbe.

Küldetés *Yoongi FF*Where stories live. Discover now