Borostyán

1.fejezet 3.rész

Mondanom se kell, nagy meglepetéssel fogadtak a farmon. Mostohaanyám persze azonnal készítette az egyik vendégszobát, ami sokszor töltött már  be gyengélkedői szerepet. Közös erővel, szinte összhangban mozogva láttunk neki a feladatoknak. Ő bekötött egy infúziót, megvizsgálta, én addig utánanéztem, milyen gyógyszereink vannak amik kellhetnek. Amint összeszedtem mindent, siettem is vissza.
-Ezt tartsd kérlek- kaptam is a kezembe egyből egy vérnyomásmérőt.
Óvatosan ráhúztam a srác karjára, majd elindítottam.
-Vedd le azt a kendőt a kezedről-jött hirtelen az utasítás.
Tényleg. A kendőm. A jelet el kellett takarnom a börtönben, de itthon már nem fog kelleni.
A vérnyomás mérővel együtt letettem az asztalra.
-Itt maradnál éjszakára?- mostohaanyám kérdése ismét a semmiből jött.
-Persze- fáradt voltam. Nem kicsit. De még mindig jobban hajlottam affelé, hogy bármit bevállaljak amit mondanak, minth affelé, hogy bármilyen konfliktus okozója is legyek.
-Renben. Tényleg figyelj rá, mert félek, a sérülései ereklyéktől származnak. Nem tudhatjuk kivel állunk szemben.- eltűrt egy kósza hajtincset a fülem mögé. Ritka pillanatok egyike, mikor egy kicsit a lányának éreztem magam. A leginkább családtagomnak érzett ember Ray volt. Ő tényleg apaként bánt velem. Evelyn se volt velem sosem ellenséges, de azért a saját gyerekei mindig előttem voltak mindenben. De végülis sosem vágytam arra, hogy valaki babusgasson.
Már egy ideje ültem a szobában lévő egyetlen széken. A fiú bőréről próbáltam lemosni a koszt egy nedves törölközővel. Olyan szinten mélyen aludt, hogy meg se moccan a víz érintésére. Hol a falat,  hol a cipőmet bámultam. Néha járkáltam, ellenőriztem az infúziót. Az idő lassan telt és elég unalmasan. Ennek hatására is következett be az, hogy valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy csúszok le a székemről. Kótyagosan néztem szét miután visszatornáztam magam. Akkor viszont, mikor megláttam és fel is fogtam, hogy az ágy üres, felpattantam. Ilyen is csak velem fordulhat elő! Meg kell találnom mielőtt a többiek rájönnek. Gyorsan dobogó szívvel vágtattam ki a szobából a nappaliba, majd a folyosóra, ami a bejárathoz vezetett. A bejárati ajtó mellett lévő konyhába is bepillantottam, majd futottam tovább.  Aztán vissza. Az ajtóban megálltam.
-Éhes vagy?-tettem fel a hűtőfosztogatónknak a kérdést, aki erre riadtan fordult felém, kiejtve mindent a kezéből. Bevallom őszintén, a gyors mozdulatátó én is megijedtem.  Elég szerencsétlenül nézhettünk ki.
-Ne kiabálj kérlek!- suttogta
-Nem fogok, ha jól làtható helyre teszed a kezed és leülsz oda-mondtam, miközben a konyhaszékek egyikére mutattam. Óvatosan elindult. Végig figyelt. Egy pillanatra sem vette le rólam a kezét. Mikor leült az asztalhoz, már én is megindultam felé.
-Kezeket az asztalra-utasítottam. Tette amit mondam.-Kezdjük előről. Ki vagy és mit kerestél az úton?
-Menekültem. Ereklyevadászok elől. Fogva tartottak én pedig megszöktem. Nem úsztam meg sértetlenül amint látod.
-És ki vagy?- a sztorit elfogadtam a valóság demo verziójának. Majd Ray beszél vele.
-Azt nem mondhatom meg. Hol vagyok?- látszott rajt, hogy tart valamitől. Folyamatosan az ablakokat leste.
-Ha erre vagy kíváncsi, biztonságban vagy.-mondam amilyen nyugodtan csak tudtam.- Ez egy farm messze a várostól. Én hoztalak ide. Nem követett minket senki.
Úgy ahogy én se benne, ő se bízott teljesen bennem.
-Komolyan. Kérlek ne félj. Csak segíteni akarok- folytattam a nyugtatását- gondolom éhes vagy.
-Eléggé- vallotta be.
-Ha itt maradsz ülve kezekkel az asztalon, hozok neked valamit.
Lassan felálltam. Figyeltem végig. Úgy tett, ahogy kértem. A hűtőhöz sétáltam. Kivettem valami levest, meg  húst. Igazából mindent amit találtam. Összeraktam valami melegételt neki és eléraktam egy nagy pohár víz kíséretében.
-Köszönöm-monda, majd olyan gyorsan nekiállt eltűntetni, mintha hetek óta nem evett volna. Végig figyeltem. Azon kívül, hogy elég rongyos és megviselt volt, semmi szokatlan nem volt rajta.  Világosbarna haja koszosan állt össze-vissza. A szemszínét képtelen voltam kivenni a rossz fények miatt, az arcnonásait viszont elég élesnek láttam. Testalkatra is teljesen átlagosbak tűnt. Nem volt se vékony, se kifejezetten zömök. A ruházata se tért el akármelyik emberétől aki szembesétál velem az utcán. Nagyon izgatta már a fantáziámat, ki lehet és mi is állhat az egész mögött.
Kezdett feljönni a nap, mikor végeztem az elpakolással. Ő addig végig az asztalnál maradt. Mert is volna mást tenni. Egy sikításomba került volna és Ray felébred. Én vagyok a legjobb riasztó a környéken.
Mosogatás közben még mindig a tegnapon gondolkodtam. Mindent sokadszorra végigpörgettem a fejemben. Várjunk csak. Azt mondta ereklye vadászok üldözték. Ha nem tudja, hogy én is az vagyok, honnan tudta, hogy tudni fogom mi az? Elzártam a csapot, de csak miután előhúztam egy kis konyhakést és elérhető de nem feltűnő helyre tettem.
-Honnan tudtad?- tettem fel a kérdést
A srác felém fordult.-Mit?
-Hogy ereklye vadász vagyok, mi mást?
-Láttam a kezedet a levelet- közölte teljes higgadtsággal- ismerem a világ összes rendjét.
Kételkedve figyeltem. Egyre inkább feszélyezve éreztem magam.-Tudod mit? Most vissza megyünk a kisszobába és te visszafekszel ameddig az apám fel nem kel. Ő majd eldönti mi legyen veled.
-Tőlem-már ált is fel. Nem zavarta különösebben. Elindultunk a szobába. A késemet nem hoztam. Féltem is rendesen. Nem vagyok egy nagy harcos. Ha most nekem esik, én tuti itt maradok. Ha képzettebb, egy perc és volt Clara, nincs Clara.
Szerencsémre nem próbálkozott semmivel. Minden ellenkezés nélkül visszamászott az ágyra.
-Aludhatsz ám.-mondta- Nem szökök el. Hidd el.
-Még csak az kéne.-válaszoltam.- Elég bizalmatlan egy ember vagyok.

Erre nem mondott semmit. Hátra feküdt és bámulta a plafon.
Eszembe jutott mi kéne még csinálnom.
-Le vennéd a pólód?- kérten felállád közben
Kérdőn nézett rám.
-A sebeidet akarom látni nem más miatt.
Mikor látta, hogy komolyan mondom, nekiállt levenni. Ahogy megláttam a felső nélkül elborzadtam. Közelebb léptem hozzá egy lépést. A kezemnel a háta felé nyúltam. Tele volt varrasodott vagy még kissé véres vágásokkal, hegekkel, lila foltokkal. De nem csak a háta. Az egész testén voltak nyomok. A nyakán még egy csúnyán összevarrt seb régi nyomai is látszódtak.-Te jó ég-suttogtam.
Felszisszent mikor hozzáértem egy frisebb sebhez.- Mi történt veled?-lesokkolva néztem. Hogy képes egyetlen rándulás nélkül kibírni ilyen sérülésekkel?
-Mondtam, hogy menekülök-válaszolta- Tényleg segítség kell
Az utolsó mondatát úgy mondta, mintha félt volna tőle.
Nem csodálkozhattam tovább az elém terülő szörnyű látványon. Nekiálltam ellátni. Minden igyekezetemet beletettem. Ha tényleg segítség kell, azt nem utasíthatom vissza.