Borostyán

1.fejezet 4.rész

Ray és a jövevény- Mostoha anyámmal csak így hívtuk- a dolgozószobában ültek. Egy teljesen higgadt, baráti beszélgetést folytattak. Rayen rajt volt az ereklyéje. Hivatalos beszélgetéseken kötelező így megjelennie.
Az ajtó ugyan csukva volt, de én igyekeztem úgy helyezkedni, hogy érzékeljek valamit a bent folyó dolgokból. A szemeim viszont már nem bírták. Már egy ideje csak vonszoltam magam a fáradtságtól, de a kíváncsiság hajtott előre. De ez az erő se tartott sokáig. Eljött a pont, amikor fel kellett adnom.
A lépcsőn felfelé még összefutottam testvéremmel, aki rosszalló pillantásokat vetett rám. De már reagálni sem volt erőm. Szinte úgy ájultam be az ágyamba ahogy voltam. Ruhában, cipőben, koszosan.

A reggel olyan hirtelen eljött, mintha csak percek teltek volna el. Mire felébredtem, már be voltam takarva, a cipő le volt véve a lábamról. Evelyn valószínüleg feljött megnézni előző nap. Az ablakon kinézve, láttam, hogy reggel hatnál több nem lehet. Az óra meg még ennél is kevesebbet mutatott. Öt óra. - Szép.Közel húsz órát sikerült végigszundikálnom. Ilyen teljesítménnyel nem csodálkozom, hogy egyetlen ereklye sem lát bennem fantáziát.
A földszintre leérve legnagyobb meglepetésemre nem egy üres ház fogadott. Mostohaanyám forgolódott a konyhában, a kis vendégünk pedig épp reggelit fogyasztott a család föbbi tagjának kíséretében.
-Jó reggelt Clara!- köszönt a srác az asztal mellől. Már tudja a nevem.- Gyere. Még van tojás főzve ha szeretnél. Meg kávé is.
Így kora reggel eléggé összezavart ez a nagy kuszaság. Hely természetesen a számomra még mindig név nélküli vendégünk mellett volt csak. Rendkívül feszélyezve éreztem magam mellette.
-Amúgy- nyögtem ki a ma reggel első szavát- mi lesz ma?
-Gyűlés- mondta teli szájjal Jay.
-Értem.- mondtam. Szóval gyűlés. Nem szeretem őket. A rend összes tagja, akinek rendelkezésére áll, eljön. Éves beszámoló, összegzés lesz, megbeszéljük a feladatokat, kitárgyaljuk a többbi rendet és mindennek a tetejébe, ereklyeavatást is tartunk. Minden évben fiatalabbnál fiatalabb kölykök jönnek, büszkén az ereklyéjjükkel, hogy hivatalosan is magukévà tegyék őket, én meg csak állok a sarokban azt remélve, hogy senki nem kérdezi meg, nekem mim van. Ezek az év legroszabb napjai. Vannak akik tudják, mi a helyzet velem és direkt nem szólnak hozzám ilyenkor. De vannak akik véletlen, vagy roszabb esetben direkt odajönnek és a kérdéseikkel összetapossák az amúgy se stabil lábakon álló önbecsülésem. De ez van. Nincs mit tenni. A családomtól persze kapok együttérzést és tàmogatást ilyenkor, de azt mindenki gondolhatja, hogy ez annyit ér mint halottnak a csók.
Innentől az egész napom azzal telt, hogy hangolódtam a délutánra. Magyarán szólva nem szóltam egy büdös szót se senkihez, csak csináltam a dolgomat. Míg el nem jött a három óra. Végre minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. A ház ragyogott, hosszú asztalok sora tele volt étellel és itallal. A kertben pedig az elmaradhatatlan esti mulatsághoz már felaggattuk a színes égőkből álló díszítést. Ilyenkor olyan érzésem van, mintha esküvőre készülnénk. Épp az utolsó simításokat végeztem el, azaz vasaltam, mikor valaki mögém lépett és egy finom köhhintéssel jelezte, hogy ott van.
Megfordultam, és a srác állt mögöttem. Még mindig kétes érzeteim voltak vele szemben. A vasalót letettem a fémrácsra.
-Segíthetek?-kérdeztem tőle
-Csak gondoltam bemutatkozok rendesen ha már most egy ideig egy házban fogunk élni- mosolygott és a kezéz nyújtotta- Ethan vagyok. Huszonkét éves, elvileg fogorvosnak tanulok, gyakorlatilag kirúgtak az egyetemről. Egy gyorsétteremben dolgoztam ameddig nem kezdtek el üldözni.
-Clara- fogadtam el a kéznyújtást. A hirtelen jött bemutatkozásból először nem sok mindent fogtam fel de aztán mégis megmaradt minden- Tizenkilenc éves vagyok. Elvileg végzős gimnazista, gyakorlatilag most tőltöttem le egy évet a megyeiben szándékos károkozásért. Most a farmon segítek a családomnak.
-Örülök, hogy megismertelek Clara-a mosoly továbbra se tűnt el az arcáról- amúgy sajnálom, hogy furcsa első benyomást tettem. Remélem még változtathatok rajta.
Most először éreztem, hogy nem kell tőle feltétlenül tartanom. És ez volt az az alkalom is, mikor először mosolyogtam vissza rá. Ráadásul azon a napon ez volt az első pozitív élményem.
Ezután hamar eljött a négy óra. Az emberek lassan elkezdtek szállingózni. Volt aki egyedül jött, volt akik nagyobb csoportban vagy családdal. Sok ismerős és néhány új arcot is láttam. Ahogy egyre többen lettünk és egyte több emberrel fogtam kezet, annál erősebb lett a szorító érzés a gyomromban. Nem akartam. Nem akartam, hogy lássanak, hogy tudják, nem vagyok más, csak egy véletlen idepottyant gyerek, akiben még annyi potenciál sincs, hogy ereklyét szerezzen. Egy fehér ejtett vállú felsőben és fekete testhez simuló szoknyámban feszengtem a tömeg közepén és igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra. Egy újabb kéz nyúlt felém. De nem csak egy sima kézfogásért. Mikor észrevettem ki az, csillogó szemekkel, kicsattanó boldogsággal, egy pillanatra a helyzetből kizökkenve gyermeki lelkesedéssel ugrottam George nyakába. George-t még akkor ismertem meg, mikor idekerültem. Ray egy nagyon jó, távoli barátja, akire nagyjából úgy tekintek mint egy nagyon király nagybácsira, akit csak évente párszor látok, de akkor is nagyon jó marad a kapcsolatunk.
Megsimogatta,majd megveregette finoman a hátam miután hajlandó voltam elengedni- Rég láttalak kicsi Clara- mondta- Mi újság veled?
-Semmi különös- mondtam reflexből- Te megvagy még?
-Még jó, hogy meg- mondta jókedvűen- na de figyelj. Most oda kell mennem ahhoz a karót nyelt szerencsétlenhez ott középen- utalt Rayre- de még megkereslek
-Jó-jó- mosolyogtam rá, majd el is tűnt. Egész jó kedvem lett most, hogy találkoztam vele. Ezek után egész vígan elhallgattam a gyűlés hivatalos pontjait.
Mivel Ray családjába tartoztam, nem mondhattam, hogy lelépek és egyszerűen elbújok a ház egyik csendesebb zugában. Nekem kötelességem volt végighallgatni mindent. És végig pozitívan állni mindenhez.
A sok hivatalos beszéd és számomra felesleges fecsegés olyan hosszúra nyúlott, hogy szinte ragacsos masszakénk szivárgott egyik fülemen be, a másikon ki. És minden egyes végigért mondat egy darabor kimart a tűrőképességemből.
Mikor végre valahára vége lett mindennek, és a direkt ezalkalomra hívott zenekar hangolni kezdett, megkerestem az italos asztalt. Természetesen belebotlottam Ethanbe, épp egy poharat fogott és kívülről érdekesnek látszó beszélgetést folytatott egy nővel, akit minden évben látok itt. Odasomfordáltam melléjük és igyekeztem a srác tudtára adni, hogy társaság kéne.
-Hali Clara- szerencsére hamar észrett- Képzeld, még nem hivatalosan, de a Borostyán Rendbe tartozom- újságolta a nagyszerű hírt.
-Micsoda?- kérdeztem vissza érdeklődve-Nem is láttalak a bemutatáson.
-Igen.- a nő közben elment, mert valaki a tömegből magához hívta, így kettesben maradtunk- Mivel még néhány fontos dolgot el kéne intézni előtte, így legközelebb jövőre lehetek tag.
-Óh... Értem- mondjuk szokatlan is lett volna, ha egyből ilyen gyorsan felvesznek valakit.
-Egyébként- kicsit mintha zavarba jött volna- lehet egy indiszkrét kérdésem?
-Az attól függ mi az- belekortyoltam a poharamba és vártam a kérdését.
-Neked milyen ereklyéd van?- szegény Ethan. Ezt nem kellett volna. Éppen elkezdtem volna az ilyenkor szokásos kiakadásomat, de inkább úgy döntöttem, ma nem. Nem fogok keresztbe lenyelni mindenkit aki megkérdezi. Talán csak minden másodikat.
-Tudod- kezdtem lassan- Ha úgy vesszük nekem se több közöm van a rendhez, mint neked- az érdeklődése láthatóan megnőtt.- Ray gyerekkoromban fogadott örökbe. Akkor csöppentem bele ebbe az egészbe. Lehet emiatt is van az- itt szünetet tartottam. Utálom kimondani- ,hogy még soha egy erekje se volt kompatabilis velem.
Ethanön látszott, hogy szívesen bocsánatot kérne, de nem tudja hogyan. Már nyitotta volna a száját, de közbeszóltam- Nem kell semmit mondanod- kortyoltam egy újat- Szerinted hányan kérdezik meg ugyan ezt egy ilyen összejövetelen?- meglepetésemre mosolyogva kérdeztem tőle.
Egy hasonló gesztussal tudatta, hogy örül neki, hogy nem kellett mentegetőznie.