Borostyán

1.fejezet 6.rész

-Ray? Evelyn? Jay? Valaki?- a kert közepén álltam. Mezítláb, az alvós pólómban. Éjfél körül feküdtem le és egy nagy durranásra ébredtem. Mintha egy villám csapott volna le. De se fény, se tűz, se károk nincsenek. Csak csend. Az emberek eltűntek. A díszlet, a hangszerek és az ételek megvannak. Csak ez emberek tűntek el. Mint egy szellemvárosban. Rohantam. A telek minden szegletét átnéztem. De semmi. A garázsba mentem. Bent állt mindkét autó és a kistraktor. Benéztem a silóba is. Semmi. Sötét volt még, de így is tudtam, hogy semmi nem változott. A csirkék a helyükön voltak. Még szakáll, az öreg kecske is álmosan ballagott el előttem, mintha misem történt volna. Fázni kezdtem. Egyedül voltam és féltem. Tudtam, hogy valami rossz dolog történt. Sírni akartam. De valaki más megtette helyettem. Keserves gyereksírást hallottam. Futni kezdtem a hang irányába, be a hátsó ajtón.
A konyhába belépve az asztal alatt pillantottam meg a csinosan felöltöztetett, kissé pufók kislányt. Letérdeltem, bemásztam mellé és magamhoz húztam. Láttam a kis jelet a bokáján. A kis borostyánlevelet. Fejét a mellkasomra húztam és próbáltam megnyugtatni.
-Te tudod mi történt?- kérdeztem tőle halkan.
Rázta a fejét.- elvitte az embereket.
Lenéztem rá-Mi vitte el őket?
-Nagy. Nagy csúnya kutya.
Kutya. Egy kutya? Egy kutya nem csinál ilyet.
-És mit csinált velük az a nagy kutya?
A kislány elhúzta tőlem magát. Megtörölte a szemét és összeszorította a kezét. Próbálja abbahagyni a sírást. A rendben mindenkinek azt tanítják, hogy idegen jelenlétében ne mutassa ki a gyengesését. Már kiskorban is.
-Jött egy nagy fekete kutya. Kinyitotta a száját és bekapott mindenkit. Csak a gyerekeket, téged meg egy másik bácsit nem.
Tehát vannak mások is.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-A pincében.
-Gyere. Megkeressük őket
Együtt kimásztunk az asztal alól, és lesétáltunk a pincébe.
Felkapcsoltam a lámpát. Tényleg ott voltak.
Öt gyerek. Mind különböző korban. Az összes ránk meredt. Mögöttük pedig ott állt Ethan. Egy tipegőt tartva a kezében.
-Ethan- elengedtem a lány kezét és a fiúhoz rohantam.- Mi történt?
-Fogalmam sincs. Valami energiahullám jött erre. A földre taszított mindenkit. Aztán egyszerre tűnt el mindenki. Csak a gyerekek maradtak. Az összeset lehoztam ide, hátha itt nem lesz bajuk.
-Értem. - gondolkozni kezdtem, de semmi logikus magyarázat nem volt arra, ami történt.
-Mit tegyünk?- Ethan finoman rugóztatta a kezében a gyereket.
-Telefonálnom kell egyet. Gyertek fel a lakásba. Ott biztonságban lesztek.

A vezetékes telefon a fülemen lógott. Már percek óta csengett. Senki nem válaszolt. De nem adtam még fel. Jól is tettem, mert hamarosan egy idős hang szólt bele a telefonba.
-Fekete és társa lovas felszerelés. Miben segíthetek- egy rekedtes női hang.
- Clara White vagyok. Ray White lánya. A rend vezetőjével szeretnék beszélni.
Az Éjszaka lovagjai Renddel természetesen nem tartottuk a kapcsolatot, de mint minket, őket is el lehet érni egy hivatalos úton. Valamiből meg kell élni, így a rendeknek mindig van egy fedőcégük.
-Nincs itt senki hölgyem. Már vártam a hívást. A rend minden ereklyével ellátott tagja eltűnt. A prófécia beteljesedni látszik. Ide kell jönniük. Most félre kell tennünk a viszályokat.
-Értettem.- lecsaptam a kagylót és új számot tárcsáztam.
Egyből felvették- Elnézést a késői zavarásért Alfred bácsi.-szóltam bele.
-Mondjad csak kincsem.-Alfred bácsi, a beugrósunk mindig a Rend rendelkezésére állt, ha segítség kellett.
-Ide kéne jönnie. És hoznia kéne a feleségét is. Van itt egy adag gyerek akikre vigyázni kell és az egész farm. Itt hagyok mindent, amire szükség van.
Egy morgással jelezte, hogy siet. letettem a telefont.
-Akkor elmondom most mi lesz.- mindenki felén fordult- mi ketten Ethannel megkeressük a szüleiteket. Ti pedig itt maradtok és jönni fog egy néni meg egy bácsi, akik vigyáznak majd rátok. Te ott-mutattam a legidősebbnek látszó fiúra- te vagy a főnök amíg ők meg nem érkeznek. Itt a kulcs. Ha elmentünk, bezárod az ajtót és nem nyitod ki senkinek.
A fiú láthatóan komolyan vette a rábízott feladatot.

Ethant magammal vittem az emeletre, be a raktárba, ahova csak Ray mehetett volna be, de ha nincs itt, improvizálnom kell. Becsuktam magam mögött az ajtót.
-Elmondod mi van?-kérdezte miközben nézelődött.
-Nem tudom biztosan. De nagy szarban vagyunk. Most elmegyünk az Éj Lovagjaihoz.
-Biztos, hogy nem- hátrébb lépett és nekiment egy polcnak, ahonnan ettől leesett egy vörös felső.
Félelem fogta el. Láttam. Minden kiült az arcára.
-Mert?- egy térképpel a kezemben álltam előtte
-Mert.
Rosszallóan néztem rá. -Pedig vagy most előállsz egy válasszal, vagy muszáj lesz velem jönnöd.
Csendben maradt. Tehát nem fogja elmondani.
Folytattam a kutakodást. Egy hátizsákot adtam a kezébe, és kértem, hogy fogja, amíg én pakolok. Nem is tudtam, mit kéne beraknom. Térkép, iránytű, talán meleg ruha? Inkább raktam mindent, amit csak láttam.
Végül pedig hivatalos egyenruhát kerestem magunknak. Ha egy másik renddel találkozik az ember, minden körülmények között kötelező az egyenruha. A miénk fekete nadrágból, fekete rövid ujjasból és vörös zakóból állt. Nem volt egyszerű jó méretet találni. Bele is telt egy kis időbe, mire mindketten készen álltunk.
Ethan már a szobám ajtajában várt, hogy kész legyek az öltözéssel.
Ahogy kiléptem az ajtón és megláttam, hirtelen nagy sújt éreztem a mellkasomon. Az egyenruhákat ritkán hordjuk. Ha meglátom egyet, rossz érzés fog el. A zakót begombolni nem tudta, ez szerencsére valamelyest javított a hivatalos kinézeten.
-Nem kicsi?-kérdeztem. Mégis csak kényelmesen kell éreznie magát benne.
-Jó lesz. Mehetünk.
Az öreg platós áruszállítóval mentünk. Kopott piros motorházteteje inkább látszott barnának a sok portól.
Végigzötykölődtünk a rossz földutakon és a városok forgalmas utcáin. Közben alig szóltunk egymáshoz.
Az én fejemben végig csak az járt, amit az öregasszony mondott. Prófécia. Hallottam már róla valahol. Talán egy mesében amit Evelyn mondott. Valami olyasmiről szól, hogy az ereklyék kovácsa és a jogos tulajdonosaik eljönnek azért ami az övék és visszaállítják a régi rendet, ahol még ők uralták a világot.
Elég mesebelinek tűnik. Nehéz elhinni , hogy ilyesmi megtörténhet. És pont ilyenkor. Mikor annyi minden összejön. Most szabadultam. Majd találtam egy idegent, akiről azóta is csak pár dolgot tudok. Aztán gyűlést szerveznek. Majd a nevelőapám hozzá akar adni egy idegenhez. Ezután, csak mert ennyi nem elég, két rendet is elnyelt valami titokzatos erő, én pedig éppen az ősi ellenségeink központi helyére tartok anélkül, hogy önvédelemre, vagy bármilyen komolyabb védelmi feladat ellátására alkalmas személy lenne mellettem.
És még mindig nincs ereklyém...