Borostyán

1.fejezet 5.rész

Az este lassacskán kezdett beindulni, vele együtt pedig a hangulat is egyre jobb lett. Már rég éreztem magam ilyen kellemesen, mint akkor ott az asztalok mellett. Ethan mint kiderült, hihetetlenül jó beszélgető partner. Gyorsan veszi a lapot, sok mindenben tájékozott és mindig van egy jó poénja. A témát amiről beszéltünk, már nem tudnám feleleveníteni. Ez talán köszönhető annak is, hogy félbe lettünk szakítva.
Ray lépett oda. Ha nem ismertem volna úgy mint a saját tenyeremet, azt mondtam volna, épp a felelősségteljes házigazda szerepében van és kézben tartja a dolgokat. De ha az ember jobban megfigyelte, látszott, hogy furcsán csillognak a szemei. Enyhén spicces állapotban lépett oda hozzán egy tőle jócskán fiatalabb, de Ethannél idősebb férfi társaságában
-Clara. Elnézést a zavarásért, de szeretnék bemutatni neked valakit- a mellette álló férfi a kezét nyújtotta felém
-Martin vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek- én is nyújtottam a kezem, mire ő letérdelt és megcsókolta.
Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.Rayy barátja,George fia. Egy erős ereklye birtokosa, művelt fiatalember. Fényes jövő áll még előtte.
Próbáltam kibogózni a dolgokat amiket mondott.
Nekem mi közöm ehhez?-gondoltam magamban
-Szabad egy táncra?-tette fel a kérdést Martin.
Beleegyeztem. Mikor kézen fogott még elnézést kért Ethantől, aki fura tekintettel mérte végig.
Ő már akkor sejtette mi lesz az a dolog, amit én csak percekkel később fogok felismerni.
Egy lassú szám kö etkezett. Martin közelebb húzott magához, ami nem volt épp ínyemre, de illemtudó fiatal nőként tudtam, hogy most engednem kell neki. Ha nem lennék szokás szerint megzavarodva- ami mostanság ritka- akkor talán még élvezném is a helyzetet. A táncpartnerem ugyanis nem kicsit volt vonzó. Magas volt, sötét barna haja tökéletesre volt nyírva, gondosan megmunkált szakáll  erősítette az arca vonásait, amit szintén sötétbarna szemek egészítettek ki. Világoskék ingben volt, ami éppen kellően feszült ahhoz, hogy kihangsújozza az edzettségét. Mindehhez még társult egy finom illatú parfüm is. Kell ennél több?
Inkább lenne kevesebb. Sokkal kevesebb. Mondjuk úgy, inkább ne is lenne.
Ahogy lassúztunk, beszédbe elegyedtünk.
-Még sosem láttalak itt. Mióta vagy tagja a Rendnek?- kérdeztem
-Csak most lettem bevéve- válaszolta- Igazából nem is a Rend miatt vagyok ma itt.-kis szünetet tartott. Tudod, apáink nagyon jó barátok és mindettejük a legjobbat szeretné a gyerekének
-Igen. Ebben én sem kételkedem- miközben beszéltem, folyamatossan a szemébe kellett néznem
-Így arra jutottak- folytatta, mintha nem is igazán érdekelné amit mondok- hogy a legjobb ötlet, a két család összekötése lenne.
Ahogy ezt kimondta megbotlottam, így meg kellett tartania. Megtorpantunk. Körülöttünk mindenki táncolt, mi voltunk az egyetlen mozdulatlan pont.
Nem akartam hinni a fülemnek. Miért tenne ilyet Ray? Nem a tizennyolcadig században vagyunk. Nekem jogaim vannak. És azokat ismerem is.
Ezt így szívesen ki is mondtam volna, ha nem lettem volna helyette inkáb annyira gyerekes, hogy elrohanjak. Átvágtam a tömegen, be a házba, fel az emeletre, be a szobámba. Az ajtót pedig bezártam. Leültem az ágyam mellé és csak voltam. Nem akartam. Nagyon nem. Miért kell ezt? A lenti zaj ellenére úgy éreztem, csend van és csak a saját fülem sípolását hallom.
Igazából először úgy gondoltam, tuti csak félre hallottam és mindjárt kopog, hogy tisztázzon mindent. De nem. Nem jött először senki. Hosszú ideig nem jött senki. Már lassan idegtépővé vált a várakozás. A várakozás ami egyébként felesleges volt, mert egy olyan dologra vártam, ami nem is biztos, hogy be fog következni. Igazából magamat idegesítettem csak fel. Már-már annyira, hogy elkezdtem dobolni az ujjaimmal a felhúzott térdeimen. Az ujjaim szaporán jártak. Néha belekeveredtek a dolgukba, de mindig visszarázódtak a ritmusba.
A kopogás viszont végleg kizökkentett. Mintha valaki egy vödör hidegvizet öntött volna rám, úgy ugrottam fel. Valaki itt van. Egy gyors mozdulattal a tükröm elé ugrottam és úgy szóltam oda
-Tessék- mondtam hangosan.
Az ajtó lassan kinyílt. Még nem láttam ki az, de görcsös mosolyt erőltettem az arcomra. Ez egy fajta védekezés volt. Ha nem látják rajtad, hogy baj van, elkerülheted a kényes helyzeteket és kérdéseket.
A valaki bejött. Becsukta maga mögött az ajtót.
-Hát te mit csinálsz itt?- Ray volt az. Gondolhattam volna. Kérdőn nézett rám.
-Csak felugrottam megigazítani magam- léptem ki a fürdőből, mintha minden rendben lenne.
A férfi leült az ágyamra.-Tudod- kezdte- Martin mondta, hogy úgy futottál el, mint aki szellemet látott. Nem hiszem, hogy egy kis igazításra ilyen módon kell sort keríteni.
Csendben maradtam. Neki nem lehet hazudni.
-Ray ez mi volt lent?-tettem fel a kérdést mielött ő teszi meg- Ezt komolyan gondoltad?
A férfi sóhajtott egyet-Ülj le mellém- tette a kezét az ágyra- Valamit mondok.
Lassan indultam meg felé, majd lehuppantam a rugós matracra.
Ray arca komoly lett. Az előző, jókedvű énje fel se ismerné
-Tudod, hogy csak a legjobbat akarom neked- ez már így rosszul hangzott de nem szóltam.-Mivel azt gondolom te is tudod, hogy ezekben a körökben ahol te mozogsz, ereklye nélkül nem lehet megélni, így kell valami biztos pont. Ezért választottam Martint. Ha meg is találod az ereklyêdet, mellette akkor is biztonságban leszel.
-Szóval nem bízol bennem? És mégis mióta van ez tervben?- teljesen nyugodt hangnemben kérdeztem, nem akartam hisztizni. Pedig helye lett volna.
-Mikor letartóztattak akkor döntöttem el. És de. Bízok benned. A lányom vagy. De ezen a téren úgy érzem segítségre van szükséged.
-És ha azt mondom nem?-a kérdés autómatikusan jött.
-Ilyen opció nincs. Már minden le van rendezve. Egy év múlva esküvő.
Köpni-nyelni nem tudtam. Ezt mindet? Csak így a hátam mögött? Elárulva éreztem magam. Úgy éreztem tehetetlen vagyok. Egy renénytelen ember, aki arra szorul, hogy mások rakják össze az életét.
-Már pedig én biztos nem- kiabálva ugrotam fel. Kitört belőlem a hiszti.- Nem hiszem el, hogy nem dönthetek egyedül az életemről. Neked fogalmad sincs milyen nehéz ez!- ordítottam vele. Még sosem fordult elő. Folytak a könnyeim, a kezeim pedig ökölbe voltak szorítva- Nem is vagy az igazi apám. - ezt lehet nem kellett volna.
A következő pillanatban egy hatalmas pofonnak lettem kis gazdája. Egyből csöndben maradtam.
- Ugyan olyan gyerekem vagy, mint bármelyik fiam. Ezt te is tudod. Ha nem így lenne, hagynám, hogy csináld amit akarsz- kapkodtam a levegőt miközben kisétált az ajtón.- Tedd rendbe magad és gyere le. Várnak- mondta még mielőtt teljesen eltűnt volna.