Safe Spaces (befejezett)

One - Where are you Cas?

Az ég szürke volt, de csendes. Dean úgy érezte Castiel halálával minden kék eltűnt a körülötte létező világból, szemeiben maradt az az azúr fény. Kimondhatatlan hiány volt, amit érzett.

Csípős hideg volt aznap reggel így Dean kissé kényelmetlenül ébredt autója hátsó ülésén, egy kockás pléd volt csak, ami próbálta felmelegíteni, de ez is kevésnek bizonyult. Lassan felült és arcát a kezeibe temette. Kellemetlenül érezte magát, a gyomra kavargott az éhségtől és a nyaka is fájt a kényelmetlen ülésektől. Megdörzsölte zöld szemeit, felsóhajtott és kinézett az ablakon. Odakinn hajnali, kékes fény borult a kisváros utcáira, legalább is így nézett ki a parkolóból. Dean összehajtotta a plédet majd kiszállt és becsapta maga mögött az ajtót. Ez a kis lakossággal rendelkező város volt a legközelebb, így Dean úgy döntött itt kezdi. A települést egy tölgyes erdő vette körbe, és a helyen látszott is, hogy sok vadász talált itt otthonra. A férfi elővette a csomagtartóból a hamis jelvényét és zsebre vágta, majd a pisztolyt is elrakta.

- El sem hiszem, hogy megint ezt csinálom - rázta meg a fejét, majd lecsapta a csomagtartó ajtót. Már rég csinálta ezt utoljára, de most kissé másabb volt a dolog. Korán volt még senki nem tartózkodott az utcán így csendesség uralkodott, Dean mintha mégis tartott volna valamitől. Szorongás fogta el, amint tudatosult benne, hogy ismét emberekkel fog találkozni és beszélni. A szürke járdán kopogtak a bakancsa talpai, jobb keze pedig idegesen szorította a fegyverét.

- Ezek lesznek! - csapta le a pultra a fánkot és a vodkát, mire az eladó érdeklődve nézett rá, de nem szólt semmi. Elkezdte leolvasni a termékeket.

- Nem történek mostanában különös dolgok errefelé? - érdeklődött Dean, de nem nézett a fiatal srácra csak az utcát figyelte a kirakaton keresztül. Ujjaival pedig idegesen dobolt a pulton.

- Nem... nem igazán - vonta össze szemeit a szőkés hajú srác.

- Hogy érted azt, hogy nem igazán? - kapta azonnal oda a fejét Dean.

- Hát úgy öt- hat hónapja egyik éjszaka, egy villanásra lettünk figyelmesek, ami végig söpört rajtunk és aznap többen meg is vakultak... Ami valljuk be nem szokványos - a mondat végére megborzongva megrázta a fejét. Dean tudta mi történt az nap, Cas halála ért el ide.

- Sajnálom... és más nem történt? - kérdezte és felé nyújtotta a fizetendő összeget.

- Nem... nem hiszem - adta át a férfi a szatyrot, amit Dean el is vett.

- Hát... köszönöm - indult el az ajtó irányába Dean, majd a csengettyű már jelezte is távoztát.

Dean bedobta az anyós ülésre a szatyrot majd, beült a kormány mögé. Belehasított a fájdalom, ez gyakran elő fordult egy ideje. Borzalmasan sajgott a feje, mintha szét akart volna szakadni, Dean tudta mi fog történni.

- Ne most! Ne megint! - ütött idegesen a kormányra, de késő volt.

- Sajnálom - suttogta valaki, mire Dean lepette kapkodni kezdte a tekintetét.

- Ne-nem - dadogta Dean és összeszorította szemeit.

- Az én hibám... tudom - mondta édes hangján.

- Nem! - kiáltott fel Dean és befogta a füleit, el akarta hessegetni, tudta, hogy nem igazi.

-Én is szerettelek... - hallatszott ismét a hang, mire Dean vonásai megenyhültek és kinyitotta szemeit, erre ijedten dőlt hátra az ülésben. Az ő angyala ott állt a parkolóban, a kocsija előtt és nézte őt, könnyes szemeivel pásztázta, de véres arcán mosolyt viselt, ballonkabátja sáros volt és mellkasán egy vörös folt jelezte a szúrás helyét. Dean döbbenten nézte őt.

- Cas! - kiáltotta és zihálva ült fel a hátsó ülésen, már nem abban a kisvárosban volt és már nem egy vodkás üveg lapult az ülések mögött. Ez volt az ötödik álom, viszont most látta először Castielt, ezúttal nem csak a hangját hallotta. Ezért hagyta el a kis házat az erdő mélyén ezért indult el. Magyarázatot keresett és ezt a választ csak egy valaki tudta megadni. Chuck.

- Hol vagy Cas? - suttogta és felemelte a tekintetét.