Safe Spaces (befejezett)

Five - Kill your darling

 Mi lenne, ha vissza tudnánk forgatni az időt? Mi mindent tennénk másként, s melyek lennének azok a dolgok, miken nem változtatnánk? Az emberek sokat gondolkoznak ezek, szinte minden hibájuk alkalmával, de a végén mindig egy megoldás létezik. Tanulj meg együtt élni mindennel, amit tettél, vagy vess véget.

- Jósnő? - kérdezte Sam, fel sem nézve a laptopjából, Dean megrázta a fejét és belekortyolt a sörébe.

- Egy másik angyal? - folytatta Sam.

- Nem, biztos, hogy nem! Rájuk sem tudok nézni, elhányom magam - vágta rá idegesen az idősebb. A ma hajnalban történtek teljesen kikészítették, amitől csak kívülről is rosszabban festett, melyet Sam is felfedezett.

- A halál a kapu - mondta csendesen az idősebb. Sam zavarodottan kapta rá tekintetét.

- Mi? Na jó... Mi van veled Dean? - tette fel a kérdést komolyan az öcs.

- Oh, ugyan semmi, csak rohadtul megölték azt, akit a legjobban szerettem  utánad ezen a kibaszott világon! Ha még nem említettem volna - Dean szinte kiabálva vágta testvéréhez a szavakat.

- Dean... Te tényleg nem emlékszel? - a fiatalabb már csendesebben kérdezett.

- Még is mire? - Dean ijedten nézett testvére, mi az amit kihagyott a képből. Sam mély levegőt vett és komolyan nézett testvére zöld, döbbent szemeibe.

- Dean... Te ölted meg Cast - Sam kíméletesen csöndesen mondta ki a szavakat, melyek így is hatalmas fájdalmat hagytak Dean szívében.

- Mi? Az nem lehet! - csattant fel az idősebb, ekkor már tudta, hogy meg is halna Castielért, most már bármit megtett volna érte. Hogyan lehetséges? Dean csak maga elé bámult, remegő ajkai nyitva maradtak a döbbentségtől és fájdalomtól. Öccse pedig aggódva figyelte őt. Dean felpattant és a fürdőszobába indult, ott magára zárta az ajtót.

- Ne... nem... - suttogta és a csempének támaszodva csúszott a hideg földre. Ami most belülről mardosta, azt ellenségének sem kívánná az ember. Bűntudat, harag, szeretet és iszonyatos fájdalom. Csak bámult maga elé még el nem homályosodott látása, még el nem indultak a forró könnyei.

- Nem - sírta, remegő testét próbálva csillapítani. Teljesen sokkos állapotba került, ahogy Castielre gondolt, ártatlan kék szemeire, minden tiszta szívű tettére, a szeretetére, amit nem viszonzott, amit megtagadott tőle. Már tudta szeretni, már szerette, mindig is így volt, ez nem is kérdés. Nem emlékezett arra az éjszakára, mikor megölte, de elképzelte, ahogy Cas tehetetlenül könyörög neki, miközben ő halálra veri. Biztos nem ellenkezett, nem akarta bánta azt, akit szeret.

- Hagytad, hogy megöljelek! - mondta kissé hangosabban a vadász.

- Idióta barom! Meg kellett volna, hogy ölj! Nekem kellett volna meghalnom! - Dean ezt már kiabálta, nem érdekelte, hogy mit hall Sam és mit nem. Ezután már zokogott, a haját tépkedte, meg tudta volna ölni magát. Miért nem tette? Mert kötelessége volt mindent megtenni, hogy visszahozza őt.

- Egy szörnyeteg vagyok... Én is szerettelek... szeretlek - az utolsó szavakat már suttogta, majd ismét zokogni kezdett.

Sam a másik szobában ült az ágyon és nem szólt semmit, csak megtörölte a szemeit. Nehéz volt neki is ilyennek látnia testvérét. Akkor már bánt mindent, hogy elmondta neki, hogy ott hagyta, hogy nem kereste, hogy nem volt ott mikor Dean megtette...hogy hagyta démonná válni.

AKKOR

 Sam gyanakodva nézett a barna szemekbe, melyek egy szőke nőhöz tartoztak. Idegesen dobolt a lábával az asztal alatt. El sem hitte, hogy idáig süllyedt, Deant szemelől vesztette pont a legjobbkor.