Szürkeség /BEFEJEZETT/

9.rész

Elköszöntem anyától és mentem is aludni. Elég gyorsan el is aludtam. Valami fura hangra ébredtem...

Kikeltem az ágyból és leindultam a hang irányába. Megláttam Aaront aki a zongoránál ült és játszott. "De rég hallottam már zenét" Elmosolyodtam és oda mentem. Mikor meglátott kicsit megijedt és megugrott így lecsukódott a zongora fedele,  de időben elvette a kezét.
- Bocsi... - kuncogtam.
- Semmi baj...csak úgy jöttél mint egy szellem... - érintette meg a kezem.
- De nem. Nem vagy az. - csinált úgy mint aki megnyugszik. Ezért kicsit felnevettem és leültem mellé a zongorához.
- Te tudsz? - utalt a zongorára.
- Nem. Igazából még sosem próbáltam zongorázni. - néztem rá. Erre felhajtotta a zongorát.
- Add a kezed- nézett rám.
- Öhm... Oké. - felé nyújtottam az egyiket. Megfogta és a zongorára tette. A kezét az enyémre helyezte, és elkezdtett zongorázni. A szívem a torkomban dobogott ahogy a kezemet fogta, és mintha semmi más nem létezett volna csak mi és a lakkozott fekete zongora a szoba közepén. Nem tudom mit játszottunk de gyönyörű volt. Végig a kezünket néztem ami lágyan mozgott a billentyűkön. Mikor befejezte a kezünket egy billentyűn hagyta. Nem tudtam megszólalni sem. Ő is csak nézett engem egy szó nélkül. Így voltunk pár percig ami nekem egy elképesztő örökké valóságnak tűnt,  mikor apa belépett az ajtón. Rögtön elengedte a kezem és rá nézett. " Kösz apa... "
- Szia apa! - néztem rá mosolyogva mire pillantokon belül színes lett.
- Szia Kincsem.- köszöntött ő is egy mosollyal. Ahogy láttam nem lepte meg a sok szín. Egy kicsit sem.
"Nem is csodálkozom. Végülis ő az egyik oka a szürke városnak."
Gondolat menetemből Aaron fürkésző tekintete ragadott ki.
- Hm? - néztem rá.
- Nem akarsz fel öltözni? - utalt a ruhámra. Felálltam és fel indultam. Gyorsan magamra kaptam a ruhám megcsináltam a hajam és lementem. Mikor le értem félbe szakítottam egy beszélgetést mert rögtön elhallgattak.
- Csinálok valami kaját. Ti kértek? - néztem rájuk a konyhába indulva.
- Igazából nekem mennem kell. - indult ki Aaron.
- Máris? - néztem rá.
- Igen. De később mindenképp találkozunk. Majd átugrom. Szia! -mosolygott rám és már itt se volt.
" Fura. lehet apa mondott neki valamit? "
- Én kérek kicsim. - ment a szobájába apa.
- Rendben! - már neki is láttam a kajának. Gyorsan megettűk aztán elkezdtem tanulni mert miért ne? Délután 4 körül kopogtak. Lementem és ajtót nyitottam. Két öltönyös férfi állt az ajtóban és engem méregetett.
- Jó napot. Maga Ms. Hana Kureji? - néztek rám. Napszemüvegük miatt nem láttam a szemüket de éreztem hogy nem valami ajándék miatt jöttek.
- Igen. Miért? - néztem komolyan.
- Velünk jönne? - vette le a napszemüvegét és megláttam azokat az égszínkék szemeket.
" Ezek.... Nem... Az nem lehet.... "
- Persze... - mondtam kissé félve és kimentem a lakásból...

Hali!  Ez nem lett egy hosszú rész. De remélem van akinek ez is tetszik. Na ennyi voltam 👋!